
A 2024-es EP-választáson a Fidesz listáját vezetheti majd Varga Judit, aki a Magyar Nemzet értesülését nem kívánta megerősíteni, mert – mint mondta – erről még a Fidesz elnökségének is döntenie kell. Az azonban biztos, hogy a választás után az Európai Parlamentben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, és addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba. Hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse, lemond miniszteri posztjáról. Az európai parlamenti választás egy év múlva lesz, és a jelek szerint a Fidesz ott jelentősen szeretné erősíteni a pozícióit. A Fidesz jelenleg pártcsalád nélkül van, vélhetően ezt a jövőben meg szeretnék változtatni, tehát vagy a jelenlegi jobboldali frakciókból szeretnének egy újat létrehozni, vagy valamelyik pártcsaládhoz csatlakozna a Fidesz – fejtette ki a PestiSrácoknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Értelemszerűen ehhez egy olyan politikusnak kell vezetnie a Fidesz listáját, aki tapasztalt, rendelkezik nemzetközi kapcsolatokkal, és már az elmúlt években gyakorlatilag az összes ország vezetőivel, politikusaival tárgyalt, egyeztetett, tehát ebből a szempontból Varga Judit egy jó választás
– fogalmazott Deák Dániel. A politikai elemző szerint az uniós viták egyre kiélezettebbek, egyre élénkebbek lesznek, így az uniós költségvetés kérdése is. Hozzátette:
A magyar EU-s pénzek kérdése, migráció, és még lehetne sorolni, ezek mind-mind olyan ügyek, amelyek egyre intenzívebben, egyre erősebben fogják érinteni a magyar belpolitikát, ráadásul az Európai Parlamentben azt lehet látni, hogy egyre nagyobb a hatáskör-felhalmozás, tehát egyre több hatáskört akarnak megszerezni.
Deák Dániel kiemelte: az Európai Parlament egyre fontosabb intézménynek minősül az uniós döntéshozatalban. Ezért is oda egy olyan politikus kell küldjön a Fidesz ismét, aki határozottan tudja képviselni a magyar érdekeket.
Mivel Varga Judit már bejelentette azt, hogy az európai parlamenti kampányra fog fókuszálni, koncentrálni, így gyakorlatilag azért is le kellett mondania a miniszteri pozícióról, mert a kettő együtt nehezen menne, tehát miniszterként nem tudna egy EP-kampányt végigvinni
– fogalmazott az elemző.
Varga Judit lemondásáról itt írtunk részletesen.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Solaris
2023-07-01 at 11:19
Mindig jól jöhet egy ficbukkpolitikus.
t
2023-06-29 at 20:09
Orientált
A
Most lemondott miniszterre gondolsz?
Orientál
2023-06-29 at 17:12
t Te azoknak a balliberális zöld elvrtársaidnak elvtársnőidnek vagy a talpnyaló csicskájuk akik gender buzi leszbi pedofil felvonulásokon ott virítanak ,lehet hogy veled csicskájukkal együtt. Soros gazdid buzikra leszbikre … ad rengeteg pénzt.
Z
2023-06-29 at 08:31
t, ezt nem hiszem, mert ahogy kinéz, te élvezetböl jársz ide orálozni.
Édi
2023-06-29 at 08:10
Cuki,
Bárcsak előkerülne a leszbi videó, de ha nincs, csinálnunk kellene egyet, amelyből kiderül, hogy a mi leszbi politikusunk szebb is, jobb is, mint az amcsiké.
Nem tudom hogy van a leosztás, de ha igaz a reménységem, lesz egy igazi férfi az eus képviselőink között. Ami azért is fontos, mert baromi drága a pézsé és már nem győzzük ellátni a nyakunkon zokogva panaszkodó hölgyeket.
Pfeifer-Tóth
2023-06-29 at 08:05
A Magyar jogalkalmazás egy szégyen néhány bíróságon. És sajnos ezek a bíróságok lehuzzák magyarország nemzetközi jogi megítélését. Nézzük csak meg a családjogi ítéleteket, ahol 2022 ben a férfiak, apák diszkriminációja tapasztalható. Ez főleg igaz a vidéki bíróságokra. Van Olyan bíró aki a gyermekbántalmazást elfogadja. (Mácskovics Mariann, Esztergom)
t
2023-06-29 at 05:55
Orientált
Ellentétben veled, nincsenek ilyen hajlamaim.
Orientál
2023-06-28 at 23:37
t Jáj jáj jáj jáj ….. te huncut ne hogy rám másszál. hahahahaha….
t
2023-06-28 at 13:39
Orientált
Olyan cuki vagy mikor durcáskodol.
Hogy nyomják egy kokit a buksidra.
Orientál
2023-06-28 at 12:35
Én azt tudom hogy az mszp-s szdsz-es országunkat szétlopó balliberális Gyurcsányék együtt a Demszkyékkel összesen 167 millió forintot lopattak el egyes balliberális elvtársaikkal a 4-es metró rengeteg 100 milliárdos pénzeiből amelyet a lopásaikat vizsgáló eu-s OLAF szerv megállapított ebből a rengeteg ellopott milliárdból nem egészen 60 milliárd eu-s pénz volt.
t
2023-06-28 at 12:20
Logikus
Mi az hogy ti ? A baloldal. Azok igen.
Ezért mondom hogy semmiben nem különböztök tőlük.
Logikus
2023-06-28 at 12:00
t
Azt ti szoktátok Karigerivel csinálni…
t
2023-06-28 at 11:42
Szerecsen mosdatás
Puncius Pinatus
2023-06-28 at 11:37
Bizony szükséges!
Ami a legszükségesebb lenne most azonnal, az a korrupt gengszter magukat, politikusnak tartó, senki által meg nem választott ballibsi gazemberek fel és leszámolása!!!
Amíg nem késő, ehhez szükséges az összefogás.
Sajnos a lebutított, szabad sajtótól, médiáktól elzárt nyugati polgárok nélkül ez nem egyszerű.
Röviden valamennyit hátravinni….!
A jövőben odafigyelni ezek sehol ne kaphassanak teret.
K
2023-06-28 at 10:54
A jogász társadalom olyan messze áll a jogtól és az igazságtól, hogy Varga Judit tökéletes választás volt a miniszteri posztra.
Varga Judit belekeverése a “Völner-Schadl és a Pegasus-ügybe” egy ostoba és ügyetlen liberális próbálkozás volt , de voltak más hasonló sánta próbálkozások is, amik inkább nevetségesek mint komolyan vehetőek.
Eurokráczia
2023-06-28 at 10:46
Teljesen mindegy, hogy ki milyen okos. Brüsszleben az számít, hogy ki mögött mekkora gazdaság van. Magyarország ebben az arénában meglehetősen súlytalan. A jog semmit sem számít ott, ahol nem betartják, hanem kitalálják a szabályokat, mert azt találnak ki, amit csak akarnak.
Az EU-s intézményben dolgozni egy dologért érdemes: a fizetésért. Gratulálok mindenkinek, aki ott megcsípett egy jó zsíros állást.
K
2023-06-28 at 09:12
Természetesen ha szavazni kell, akkor Varga Juditra szavazok, DE…:
….
1.Az EP választások után nem lesz változás az EP összetételében, mert a “lobbizásra” a korrupcióra mint “szavazat szerzésre” épülő EU politika a továbbiakban is a pénzzel működő választási gőzhengerrel továbbra is a liberális pártokat fogja bejuttatni az Európai parlamentbe.
2.Az EP megszavazta hogy a “férfiak szülhetnek” , tehát nemnormális. Egy olyan nemnormális szervezettel mint az EP és az Európai Unió, nem lehet olyan stílusban tárgyalni, mint ahogyan eddig is tették.
-Tehát az Európai Uniót nem érdeklik a jogszabályok, az eddigi magyarellenes politikáját nélkülözte a jogi szakértelem, tehát nincs értelme velük a jogról beszélni, és nem kell oda jogi ismeret, vagy JOGI SZAKÉRTŐ.
Egyébként is, ma a számítógépen minden jogszabály kikereshető, olvasható , még a laikus hozzá nem értők számára is.
****
-Éppen ezért “egy valamelyik pártcsaládhoz csatlakozás ” teljesen felesleges, bizonyítja ezt a jobboldali EPP Európai Néppárt teljesen liberálissá való átalakulása, amikor liberálisabbá váltak mint a liberális pártok.
Ugyanez a folyamat lesz a többi jobboldali pártnál vagy pártcsaládnál is.
…..
Nehéz megmondani hogy egy olyan nemnormális szervezettel mint az Európai Unió milyen “szakszerű” tárgyalási módszert kell alkalmazni.
Cuki
2023-06-28 at 09:09
ahogy a belga/német titkosszolgák leleplezték Szájert, lehet, hogy lerántják a leplet Varga Juditról is és végre előkerül a leszbi videó 🤞🤞🤞