Pesti Srácok

Deák Dániel gyorselemzése: Csak azt tudni, hogy meg akarják osztani a magyar-lengyel szövetséget

Deák Dániel gyorselemzése: Csak azt tudni, hogy meg akarják osztani a magyar-lengyel szövetséget

Megszokhattuk már, hogy a fősodratú sajtóban úgy tálalják a híreket, mintha Magyarország elszigetelődött és magára maradt volna, ám ez a vétóügyben sincs így, a kép sokkal árnyaltabb, mint ahogy mutatják – derült ki Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének mai videoelemzéséből. Valójában egyelőre annyi derült ki, hogy a sorozatos megosztási kísérletek következő elemeként a németek külön akarják meggyőzni a lengyeleket, hogy Magyarország magára maradjon.

– mondta az elemző, hozzátéve, hogy egyre több megosztási próbálkozás van a magyar-lengyel szövetséget illetően. Ennek az az oka, hogy Brüsszelt is érzékenyen érinti a magyar és a lengyel vétó, ezért számára is nagyon sürgető, hogy a megállapodás megszülessen a tagállamok között. Deák Dániel felhívta a figyelmet, hogy a megosztási kísérletek egyik dimenzióját a Szájer-ügy mutatja, amelyről ellenzéki sajtótermékek fogalmazták meg először, hogy titkosszolgálati akcióval iktathatták ki Szájer Józsefet.

PestiSracok facebook image

– mondta az elemző. Szavai szerint nagyon sokféle nyomásgyakorló eszközt vetnek be a magyarok és a lengyelek ellen Brüsszelben, illetve az EU soros elnökségét vivő németek részéről. Deák Dániel kitért Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújára is, amelyből kitűnik, hogy egyáltalán nem puhult Magyarország álláspontja. Mint mondta, Orbán Viktor életútját megfigyelve, az ilyen próbálkozások még eltökéltebbé szokták tenni, hogy kiálljon Magyarország érdekei mellett Brüsszelben.

Szintén a megosztási kísérletek közé jegyezte fel, hogy a német soros elnökség külön javaslatokat tesz Lengyelország és Magyarország számára. A sajtó még nem ismerhette meg a következő német javaslatot, csupán arra lehet következtetni a lengyel miniszterelnök-helyettes szavaiból, hogy a németek külön próbálják meggyőzni a lengyeleket, hogy Magyarország magára maradjon. Deák Dániel arra is emlékeztetett, hogy a nyilatkozó Jarosław Gowin már több alkalommal is kifejtette, hogy nem ért egyet a vétóval, ám ő csak a fő kormánypárt, a PiS egy pici koalíciós partnere, nem a lengyel kormány vezető ereje.

További részletekért nézze meg a teljes videót!

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.