Pesti Srácok

Demkó Attila: Amerikai részről érezhető, hogy a konfliktus lezárását sürgetnék (videó)

Demkó Attila: Amerikai részről érezhető, hogy a konfliktus lezárását sürgetnék (videó)
NApról napra Trianon könyvbemutató Gyulai György Demkó Attila 2021.06.01. Fotó: Horváth Péter Gyula

Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője volt a Hit Rádió Top7 című műsorának a vendége. Kifejtette, „az USA nem tud engedni a Kínával való versengéséből, az iráni atomprogramból, úgy tűnik, hogy inkább Ukrajnában engedne” – fogalmazott az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.

"Nem teljes még a kép a Lengyelországba becsapódott rakétával kapcsolatban. Azt tudjuk, hogy ukrán rakéta volt. Nagyon valószínű, hogy baleset történt”

– mondta a Hit Rádió műsorában Demkó Attila. A szakértő kiemelte, amerikai részről érezhető, hogy a konfliktus lezárását sürgetnék.

– szögezte le. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

– vélekedik.

Az amerikai források véleménye szerint még az is lehet, hogy végleg elfogynak.

– mondta Demkó. Hozzátette: most először tűnik úgy, hogy a nyugati haditechnikát is eltalálják az orosz drónok.

– szögezte le a geopolitikai szakértő.

Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.