A Soros-szervezetek és a különböző NGO-k hálózata dönti el, hogy ki hogyan tud érvényesülni Brüsszelben – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-frakciójának vezetője a Pesti TV-nek reagálva arra a tanulmányra, amelyben egy korábbi brüsszeli hivatalnok arról ír, hogy átláthatatlanul, ideológiai alapon működik az EU szervezete, miközben éppen Brüsszel próbál a transzparencia és a jogállamiság kikényszerítőjének szerepében tetszelegni. Ennek kapcsán Deutsch elmondta, sem feladata, sem hatásköre nincs az uniónak ítélkezni a tagállamok belügyeiben, az erre vonatkozó törekvések pedig csupán a Soros-hálózat frusztrációjából adódnak. A frakcióvezető szerint az EU a kettős mérce intézményesítésével, valamint a „lopakodó hatáskör bővítéssel” lépked birodalmi ambícióinak megvalósítása felé. Ennek a tervnek az ellensúlyai az erős nemzetállamok lehetnek, amelyek a brüsszeli buborékon belül vörös posztónak számítanak, ezért megy szembe például a magyar választók akaratával a „szupranacionális liberális elit”, és ezért támogatják a Soros-szervezetek a magyarországi ellenzéknek nevezett érdekcsoportokat.
Brüsszel hanyatlásáról beszélt a Pesti TV műsorának, A Riporternek Tanai Zsófia jogász, aki nyolc évet húzott le az uniós bürokráciában, így belülről ismeri azt az állampolgárok számára átláthatatlan rendszert, amit EU-nak hívunk. Tőle tudhattuk meg, hogy bizonyos pozíciókat csak megfelelő ideológiai háttérrel és komoly hátszéllel lehet betölteni az unióban, a szakmai kompetencia alacsony, a rendszer pedig teljességgel ellenőrizhetetlen, átláthatatlan, az előrehaladás egyetlen letéteményese pedig a baloldali média kegye: az futhat be komoly karriert, akit a Soros-hálózat felemel, mindenki más pedig látszólag a partvonalra került.
Erre reagált a Pesti TV-nek Deutsch Tamás, a Fidesz EP-frakciójának vezetője, aki kifejtette, a Soros-hálózat által dominált sajtótermékek, különféle orgánumok, online médiatermékek, televíziók, rádiók, nyomtatott sajtótermékek olyan viszonyrendszert alakítanak ki, amelyben a sajtó valójában nem a politikai döntéshozók tevékenységének az ellenőrzését végzi el, hanem sarokba szorítja a politikai döntéshozókat, akiknek a politikai karrierje azon múlik, hogy a brüsszeli buborék részét képező, a Soros-hálózat által támogatott liberális sajtóorgánumok jót írnak-e róluk, vagy sem.
Ha jót írnak róla, van esélye a túlélésre, van esélye arra, hogy ő képviselőjelöltként tudjon indulni, hogy vezető politikai tisztséget tudjon betölteni, ha rosszat írnak róla, akkor ezt a lehetőséget, ezt az esélyt elveszíti, és ezen nyomásgyakorlás eszközével élve valójában a sajtó az, amelyik irányítja
– fogalmazott Deutsch megjegyezve, ez a liberális brüsszeli véleménybuborékban működő, a Soros-hálózat által finanszírozott és támogatott, a Soros-hálózat emberei által működtetett sajtó az, amelyik a politikai döntéseket tollba mondja, meghatározza a politikai agendát, eseményeket.
A másik fontos eszköznek Deutsch Tamás a Soros-hálózat által támogatott szervezetek, az úgynevezett NGO-kat nevezte, amelyek hihetetlen nagy költségvetési, pénzügyi lehetőségekkel élve, óriási sajtótámogatással, jelentős akadémiai, egyetemi intézményeket birtokolva, finanszírozva, átvéve egy olyan véleményklímát alakítanak ki, amelyben tudatos lépések sorozatával, úgymond civil javaslatokként indulnak el a leghajmeresztőbb baloldali, politikai, hatalmi, ideológiai elképzelések, amelyeket először jelentéktelen konferenciákon járnak körül, aztán jelentéktelen vagy közepesen jelentős folyóiratokban, lapokban, orgánumokban publikálnak.
Ezeket keresztbe hivatkozzák, egy idő után a korábban a Soros-hálózat különböző szervezeteinél dolgozó szakemberek, akik idővel már különféle európai uniós intézményekben folytatják tovább a munkájukat, ezeket a véleményeket, mint civil véleményeket átveszik, először jelentéktelen, értéktelen vagy érintőleges módon hivatkoznak ezekre a véleményekre, majd előbb-utóbb valamilyen uniós dokumentumnak a törzsszövegében is megjelennek már ezek, és aztán két-három év alatt oda jutnak el, hogy egy idő után már megkerülhetetlen, az uniós döntéshozatal fő vonalát jelentő szakmai álláspontként jelennek meg.
– részletezte Deutsch a liberális agendaképzés folyamatábráját.
Nemzeti érdekek vs. Európai Birodalom
A fentiekből világosan kirajzolódik, hogy a brüsszeli bürokrácia teljes mértékig a Soros-hálózat hatáskörébe sodródott, amelynek következtében az unió központi ideológiája a liberalizmus lett, az ettől eltérő országok pedig különféle boszorkányperek célpontjai lettek. Arra vonatkozóan, hogy ezzel szemben milyen eszközeik vannak a tagállamoknak, Deutsch kifejtette, nem európai birodalmat kell építeni, hanem a nemzetállamokat kell megerősíteni, hogy még hatékonyabban tudjanak európai szinten együttműködni. Hozzátette, a konkrét birodalomépítéshez nincs elég ereje Brüsszelnek, hiszen a tagállamok és azok állampolgárainak egybehangzó akaratnyilvánítására lenne szükség, amely belátható időn belül nem elképzelhető.
Ez adja a Soros-hálózat frusztráltságát
– fogalmazott Deutsch hozzátéve, szintén emiatt keres Brüsszel folyamatosan kerülőutakat hatalmi törekvéseinek elősegítése érdekében. Ennek két eszköze a frakcióvezető szerint a kettős mérce intézményesítése és a lopakodó hatáskör bővítése. Utóbbi kapcsán példaként a jogállamisági eljárások erőltetését említette, amelyekre sem szerződésben megállapított kötelezettsége, sem pedig hatásköre nem lenne az EU-nak.
Az alapszerződésekben a jogállamisággal kapcsolatos megállapítások, definíciók és rendelkezések elsősorban, mindent mást megelőzve arról szólnak, hogy az uniós intézményeknek hogyan kell a saját működésük során a jogállamisági normákat betartani. Hogyan kell úgy működniük, hogy nem sértik a tagállami hatásköröket. Hogyan kell úgy működniük, hogy tiszteletben tartják mindegyik tagállam nemzeti és alkotmányos szuverenitását
– részletezte a politikus.
Gyuri bácsiék beavatkoznak a választásokba?
Miközben uniós alapelv, hogy az Európai Bizottság nem avatkozhat be a tagállamok belügyeibe, mind a sajtóban, mind pedig a tárgyalóasztalnál a magyarországi ellenzéki erőknek nevezett érdekcsoport álláspontját igyekeznek támogatni a brüsszeli eurokraták, a választásokhoz közeledve pedig a direkt és indirekt beavatkozások is várhatóan erősödni fognak. Erre reagálva Deutsch Tamás kifejtette, a Barroso, majd a Juncker-féle testület, és a Ursula von der Ley envezette bizottság is durván politikai okokból zaklatja a magyarokat, Magyarországot. Deutsch felidézte: legutóbb gyermekvédelmi törvény kapcsán óriási nyomás alá helyezi Brüsszelt az a lobbi, amelyik szeretné, hogyha Magyarország olyan ország lenne, ahol „a különféle, ilyen-olyan civil szervezetek elcsenhetnék a magyar szülőktől a gyermekeik szexuális nevelésére vonatkozó jogukat”.
Mi ezzel szemben a szülőknek ezt a jogát megvédjük. Egy olyan törvényt, a gyermekvédelmi törvényt fogadott el a Magyar Országgyűlés, amelyik megvédi a szülőknek azt a jogát, hogy ők dönthessenek a gyermekük szexuális neveléséről is. Ez nem tetszik Brüsszel urainak, ezért megtámadták Magyarországot, és ennek a támadásnak a keretében teljesen törvénytelenül a helyreállítás alap pénzeit is visszatartják
– hangsúlyozta Deutsch Tamás, aki hozzátette, jelenleg Magyarországot a magyar emberek döntése alapján kétharmaddal megválasztott kormány vezeti. Mint fogalmazott, a magyar polgárok ezen döntésével politikailag nem szimpatizál az Európai Bizottság.
Ők jobban örülnének, ha más lenne a magyar polgároknak a döntése. Ők azt szeretnék, hogy ha a magyar baloldal kapna többséget Magyarországon. Önmagában már az abszurd, hogy vannak ilyen politikai szépészeti elvárásai az Európai Bizottságnak
– vélekedett Deutsch Tamás.
Forrás: Pesti TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS