Az Európai Parlamentben (EP) akár jobboldali többség is lehet 2024-ben – nyilatkozta az Indexnek Deutsch Tamás. A Fidesz EP-képviselője nagyinterjút adott a portálnak, melyben elmondta: pártja már a választások előtt az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládjának és frakciójának a tagja lesz. A politikus szerint Szájer József volt EP-képviselőnek már újra játékban kellene lennie, mert szükség lenne a tudására. Deutsch Tamás az Indexnek arról is beszélt, hogy mi az üzenete annak, hogy Varga Judit vezeti a Fidesz EP-listáját, ill. jövőre számítanak-e politikai átrendeződésre az EP-ben. De arról is olvashatunk, hogy lesz-e egy nagy konzervatív frakció az EP-ben, és vállalna-e miniszteri posztot az Orbán-kormányban. Konkrét személyekről is szó esett a beszélgetésben, többek között az is, hogy a Fidesz tervezi-e Szájer Józsefet újra játékba hozni, és mit gondol Karácsony Gergely főpolgármesterről, de arra a véleményre is kíváncsiak voltak, hogy lesz-e NATO-főtitkár Ursula von der Leyenből.
A jövő évi európai parlamenti választásokon Varga Judit vezeti majd a Fidesz EP-listáját. Mi az üzenete az ő személyének? Budapest egy amazont küld Brüsszelbe?
Szerintem Varga Judit személye nemcsak egy jó, de egy erős üzenet is. Hiszen Judit egészen kiváló felkészültségű szakértőből lett rátermett szakpolitikussá, majd kitűnő általános politikussá. Ráadásul évekig európai ügyekért felelős sikeres miniszter volt. Ki más harcoljon Brüsszelben az első frontvonalban, ha nem ő?
Többször elhangzott Varga Judit neve a Schadl–Völner-perben. A bíróság tanúként is meg fogja hallgatni a volt miniszter asszonyt. Egyes ellenzéki vélemények szerint ezért kell őt a belpolitikai lökdösődésből az Európai Parlamentbe menekíteni.
Az, hogy mindenféle szellemesnek szánt vagy egyenesen szellemtelen teóriák és konteók jelennek meg a személyével kapcsolatban nem mást jelent, mint hogy egy igen fontos politikusról van szó. Kellemesen kacagva szoktam figyelni a magyar közélet azon toposzait, amelyekben ugyanarról a kérdésről egyszerre megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal állítanak valamit, meg annak a szöges ellenkezőjét is, ráadásul sokszor ugyanazok az emberek teszik mindezt. Jelen esetben páros napokon azt fejtegetik, hogy milyen késhegyre menő a verseny, a belső küzdelem a pártokban az európai parlamenti helyekért. Páratlan napokon pedig arról elmélkednek, hogy az EP tulajdonképpen egy politikai elfekvő, aki odakerül, azt félrerakták, háttérbe szorult. De ha ez így van, akkor miért is versengenek a politikusok ezért a háttérbe szorításért?
Jelenleg baloldali és liberális többség van az EP-ben. Jövőre számítanak politikai átrendeződésre az Európai Unióban?
Európában már most egy erős jobboldali átrendeződés zajlik. Olaszországban, Svédországban és Finnországban is a baloldal vesztett, a jobboldal nyert. Spanyolország kapcsán – még Woody Allen klasszikus mondására is figyelemmel, miszerint „kutya nehéz dolog jósolni, különösen a jövőre vonatkozólag” – pedig kijelenthető, hogy ott is óriási esély van egy jobboldali fordulatra.
Az európai politikát azonban Németország és Franciaország határozza meg.
Németországban a tartományi választásokon a szociáldemokraták és koalíciós partnereik, valamint a CDU/CSU is folyamatosan gyengül. A szélsőségesnek kikiáltott AfD-ről azt mondták korábban, hogy soha nem éri majd el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot. Nos, ciklusok óta tartományi és szövetségi parlamenti párt, és most már 20 százalék feletti az AfD támogatottsága. De jobboldali fordulat zajlik Franciaországban is: Macron liberális pártja az egyszerű többséget is elveszítette a legutóbbi parlamenti választáson.
Azt láthatjuk, hogy egy masszív, robosztus jobboldali átalakulás zajlik az Európai Unió tagállamaiban.
Még ha ezek nem is egyívású jobboldali pártok, de jövőre egy erős konzervatív előretörés lehet az európai parlamenti választásokon.
Az európai konzervatív pártoknak akár meglehet az egyszerű többsége is az EP-ben?
Adott esetben egy jobboldali többséget vagy ahhoz közeli állapotot sem tartok kizártnak. Biztos, hogy jelentős gyengülés lesz a liberálisoknál, és kevesebb mandátuma lesz a szocialistáknak és a zöldeknek is. Az ECR, az ID, az EPP a ma még független jobboldali képviselőkkel együtt – fontos kérdésekben a Renew Europe frakció egy részének a támogatásával – akár többséget is alkothat. Ez a „big picture”, amihez persze hozzá kell tennünk a magunk teljesítményét. A minimális célunk, hogy a Fidesz a jelenlegi 13 mandátumát biztosan megőrizze.
Amikor a Fidesz kilépett az Európai Néppárt (EPP) frakciójából, kérdés volt, hogy melyik képviselőcsoportba ülnek át. Végül függetlenek maradtak. Folynak tárgyalások arról, hogy melyik frakcióban foglalnak majd helyet?
Az Európai Konzervatívok és Reformerekkel (ECR), a lengyel Jog és Igazságosság Pártja, az olasz Meloni-féle Fratelli d’Italia, a spanyol VOX által meghatározott frakcióval, illetve az Identitás és Demokrácia frakciójával (ID), az olasz Lega és a francia Rassemblement National frakciójával is folyamatos a kapcsolatunk. Mindannyiukkal erős és jó a viszonyunk.
Ma a legnagyobb esélyt annak látom, hogy akár már a jövő évi választások előtt az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjának és frakciójának a tagjai leszünk.
A teljes interjú ITT olvasható el.
Forrás: Index.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS