Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán tájékoztattak róla, hogy minden előzetes panasz nélkül fordult le a székről vizsga közben az a 34 éves hallgató, akihez egy budai főiskolára kérték a mentők segítségét.
Mint az OMSZ közösségi oldalán azt írták:
Tanára és diáktársai (a vizsgát hátrahagyva) azonnal segítségére siettek és a mentésirányító instrukciói alapján azonnal megvizsgálták osztálytársukat. A fiatal nő nem lélegzett, ezért a diákok azonnal cselekedtek. Amíg, valaki a közelben levő defibrillátorért szaladt, mások egymást váltva végezték az életmentő mellkasi nyomásokat.
– az OMSZ közösségi oldalán olvashatjuk ezt, majd hozzátették: a perceken belül kiérkező mentőegységek hamar átvették és több mint egy órán keresztül küzdöttek a fiatal hallgató életéért, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre is vezetett. A fiatal nőt végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. A Mentőszolgálat munkatársai mielőbbi felépülést kívánnak neki, az életmentésben résztvevőknek pedig gratulálnak.
Forrás: Facebook, kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
ori
2021-02-01 at 21:12
Éljen a normalitás!! Néha kétségbe esik az ember, hogy mindenki meghülyült? Örül a lélek amikor ilyen emberekről olvas!
Naprózsa
2021-02-01 at 14:55
Tényleg megérdemlik a gratulációt a résztvevők. Manapság ugyanis kezd kimenni a divatból az önálló döntés szokása, inkább a “Ne szólj szám, nem fáj fejem!” az uralkodó mentalitás.
Sokszor tapasztalom, hogy az utcán, egyéb közösségi terekben félnek az emberek segíteni sokszor a láthatóan rosszul lévőknek is, és vagy elfordulnak, mintha nem vennék észre a problémát, vagy jobb esetben segítségért kiáltanak, és átadnák másnak a felelősséget, vagy telefonálnak. Rosszabb esetben még pimaszul fotózzák is a bajbajutottat és segítőit.
Iskolákban biztosan tanulnak elsősegélyt, de aki nem, az is láthatott bőven a TV-kben és filmekben, de mintha manapság a hibázástól, visszautasítástól jobban félnének az emberek mint régebben.
Nem a jószándék, segítőkészség hiányzik, hanem a felelősség felvállalása.
Sokszor láttam pl. vak embert fehér botjával kitapogatva az akadályokat öntudatosan haladni. Félre is lépnek előle, de már belékarolni határozottan és megkérdezni melyik járműre akar felszállni, azt már nem.
Udvariasságból a vak ember sokszor azt válaszolja, ha kérdezik, kell-e segítség, hogy nem, elboldogul, de én akkor is belékarolok és bizony jólesik neki, hogy siethet, segítik és nem kell tapogatnia. Aztán mikor felszállunk, jó hangosan kérek egy ülőhelyet, és máris ugrik a fél busz, villamos, bizonyítva, hogy nem veszett ki a segítőkészség, csak egy kicsit félünk “tolakodva” segíteni…
A határozottság pedig beválik. Konkrétan és nem általánosan kell rászólni az egyes emberekre, kérni segítségüket, és akkor azonnal készségesek, mert levettük róluk a – “miért pont én, biztosan más ügyesebb ebben nálam”- döntés felelősségét, és megszólítva már boldogan segítenek.