A kormánypártok benyújtották az Országgyűlésnek az újabb gyermekvédelmi törvényt és az alaptörvény módosítását, amelyek tovább szigorítják a pedofilokra vonatkozó szabályokat – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-vel. Rétvári Bence kiemelte: az alaptörvény módosítás kizárja, hogy pedofilok vagy segítőik kegyelmet kapjanak.
A gyermekvédelmi törvény szigorítása tartalmazza azt is, hogy amennyiben egy magyar állampolgár külföldön követ el pedofil bűncselekményt, akkor is bekerül a hazai pedofil-nyilvántartásba
– tette hozzá.
A pedofil jellegű szexuális bűncselekmények – a kiszabható büntetés mértékétől függetlenül – soha nem évülnek el, és akit pedofil bűncselekmény miatt ítélnek el, az nem bocsájtható feltételes szabadságra, nem kerülhet házi őrizetbe és soha nem kaphat erkölcsi bizonyítványt
– ismertette a szigorítás további részleteit az államtitkár. Hozzátette, hogy a módosítás értelmében bűncselekményt követ el az a gyermekekkel foglalkozó szakember, aki elhallgat egy tudomására jutott pedofil bűncselekményt. Rétvári Bence arról is beszámolt, hogy hamarosan lezárul a gyermekvédelmi intézmények soron kívüli hatósági ellenőrzése, amelynek célja, hogy egyetlen pedofil bűncselekmény se maradjon titokban, minden pedofil ellen büntetőeljárás induljon.
A pedofilok lebuktatását szolgálta a külsős gyermekvédelmi gyámok alkalmazása is
– közölte, kiemelve, hogy a szigorításoknak köszönhetően ma már nyolcszor annyi pedofil van börtönben, mint 2010-ben. Az államtitkár visszataszítónak nevezte, ha egy politikus gyermekek tragédiáját politikai haszonszerzésre használja fel.
Azt várjuk el minden politikustól, hogy támogassák a gyermekvédelmi törvénycsomagot, mert így védhetjük meg még jobban a gyermekeket, és kaphatnak még súlyosabb büntetést a pedofilok
– mondta.
A gyermek sérthetetlen, a pedofiloknak nincs kegyelem
– hangsúlyozta Rétvári Bence.
Forrás: MTI
Alcapi
2024-04-27 at 14:52
A téma fontosságára tekintettel, rendeljenek el név szerinti szavazást! Na, akkor tényleg kiderülne, hogy kik is azok, akik valójában magasról tesznek a gyerekek védelmére!
Talpra magyar!
2024-04-27 at 01:03
Laci2024-04-26 at 18:56 Ami engem érdekes a választásokkal kapcsolatban hogy M. Péter mai felszólalására sajtók szerint csak kétezer ember volt kíváncsi. Lehet hogy ehhez közrejátszott hogy kiket(?) választott ki az eu-s megmérettetésre.
Laci
2024-04-26 at 18:56
Talpra magyar: felsoroltál egy csomó politikusnak nevezett hazaárulót, ezek közül a Medgyesi lány a Klárika jut csak be az EU parlamentbe, de ő is minek. Hót buta és még hazudni is gyatrán tud.
Talpra magyar!
2024-04-26 at 18:32
,, … az alaptörvény módosítás kizárja, hogy pedofilok vagy segítőik kegyelmet kapjanak. … ” Na ez a gender pedofil ellenes gyermekvédelmi törvényeink miatt is feljelentették a dk-s Dobrevék momentumos Cseh Katalinék együtt a bukott mszp-s Újhelyivel és a jobbikos Gyöngyösivel kalákában hazánkat hogy ez miatt is egy centet se kapjuk meg a covid miatti helyreállítási milliárdokból.
Laci
2024-04-26 at 15:56
Ilyen az amikor vissza nyal a fagyi. A balosok egymást szophatják, de a gyerekeinket hagyják békén. Én a büntetésüket még pénzbüntetéssel is kiegészíteném, mert a sérült gyerekek és a szülők gyógyítása sincs ingyen. Súlyosabb esetben vagyonelkobzással is fűszerezném a büntetést. Mer az erkölcstelen embereknek a pénz az Istenük.