A Magyarországot korábban felzabáló, letaroló huszonhárommillió román munkavállaló után itt az apokalipszis újabb fejezete, ukrajnai nyugdíjasok csámcsognak a magyar adófizetők vérrel, verejtékkel megkeresett adóforintjaiból, miközben az illegális bevándorlás megfékezésén dolgozó Fidesz-kormány titokban tízezrével telepíti be Magyarországra a migránsokat. A kárpátaljai magyarok is migránsok, Orbán Viktornak pedig két hete van, hogy előálljon az igazsággal a migráció ügyében. A PestiSrácok.hu Vadai Ágnes sajtótájékoztatóján járt…
Illegális bevándorlónak tartja a Demokratikus Koalíció (DK) a kárpátaljai magyarokat – így is értelmezhető a párt alelnökének mondanivalója. Vadai Ágnes szerdai sajtótájékoztatóján ugyanis kijelentette: a kormány az utóbbi években ötvenezer migránst fogadott be Magyarországon, miközben több tízmilliárd forint közpénzt költöttek az ellenük folytatott propagandára. A politikus szerint a Fidesz-kormány idején húszezren letelepedési kötvények révén kerültek hazánkba, huszonhatezren pedig az Ukrajnából érkező nyugdíjmigráció révén élősködnek a magyar adófizetőkön. Ehhez jön az a kevesebb mint ezerháromszáz ember, akik tavaly védelemben részesültek nálunk, és akiknek döntő többsége el is hagyta hazánkat. Ezek a DK értelmezésében titokban befogadott migránsok, akiknek száma a Gyurcsány-matek szerint a fentiekkel együtt eléri az ötvenezret. A háborús övezetekből érkezőket, a hazájukban életveszélyes körülmények között élőket Magyarország eddig is védelemben, illetve oltalomban részesítette, ez eddig sem volt titok. A PestiSrácok.hu tudósítói erre a releváns körülményre igyekeztek felhívni Vadai Ágnes figyelmét, de ez a DK koncepciójának mesterien edzett pengéjén nem ejthetett csorbát. A párt bizonyára átérezte a nagy idők újabb döntő pillanatát, mert tizennégy napos ultimátumot adtak Orbán Viktornak, és azt követelik, hogy a miniszterelnök valljon színt a DK által vizionált ötvenezres migránstömeg ügyében.
Az utóbbi hetekben a határon túli magyarok szavazati jogát megvonni kívánó Gyurcsány-párt alelnökének nyugalmát az sem rendítette meg, hogy a Magyarországon letelepedő, nyugellátásra jogosult emberek ügyeit államközi szerződések szabályozzák, és az Ukrajnával kötött megállapodás érvényben van. Ezek a szerződések teremtik meg annak a lehetőségét, hogy az ilyen áttelepülésekben érintett államok társadalombiztosítói megegyezzenek az érintettek által korábban befizetett járulékok megosztásáról, átvállalásáról, vagy átutalásáról. Vadai Ágnes szerint ezek lényegtelen körülmények, mert szavai szerint a Fidesz maga vallotta be, hogy súlyos milliárdokba kerül az Ukrajnából áttelepülők nyugdíja a magyar adófizetőknek, bár ezt az állítását nem támasztotta alá. Ma már tényként kezelhetjük ugyanakkor azt is, hogy a kettős állampolgárság erdélyi kiterjesztése után sem árasztotta el huszonhárommillió román munkavállaló Magyarországot, pedig az apokalipszis utóbbi forgatókönyvének beteljesülésére Gyurcsányék a riogatókampányuk idején mérget vettek volna. (Vagy nem…)
Vadai Ágnest a PestiSrácok.hu megkérdezte arról is, hogy az LMP és a Jobbik egyre inkább nyilvánvaló násztáncának analógiájára a DK-nak is vannak-e más politikai erőkkel koalíciós elképzelései. Az alelnök határozottan kijelentette, hogy pártja egyedüliként indul az áprilisi választásokon, nem kötnek alkut senkivel.
Fotó: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS