Borisz Filatov „ribancarcnak” nevezte Orbán Viktort, majd megjegyezte: „a trianoni békeszerződés büntetés volt a történelmi bestiális viselkedésért”.
Először is, ribancarc, a »senki földje« nem a miénk, hanem a tiétek
– így kezdte közösségi oldalán közzétett, Orbán Viktornak címzett üzenetét Borisz Filatov, aki az ukrán Dnyipro város polgármestere. Filatov szerint ők több ezer éve élnek a földjükön, és „nem az Urálon túlról” jöttek. A polgármester bejegyzését így folytatja:
Másodszor, különösen tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy Romániától és Szlovákiától Szerbiáig és Ukrajnáig mindenhol utálják az embert. A trianoni békeszerződés végül is büntetés volt az önök történelmi bestiális viselkedéséért. Harmadszor, az önök kegyetlenkedései és az a folyamatos vágyuk, hogy minden világháborúban a zsarnokok kedvében járjanak, történelmi páriává tették önöket. Negyedszer, teljes szemétláda kellene, hogy legyen, aki megbocsát a szovjeteknek és utódaiknak ’56-ért. Ötödször, teljes erkölcsi söpredéknek kell lenni ahhoz, hogy az Európai Unió, valamint a NATO »ernyője« alá üljünk, és mindenkinek a torkára tapossunk. Kifelé az ernyő alól, és három nap múlva elintézünk titeket
– idézte a Mandiner Filatov bejegyzését.
Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook
Hesslerezredes
2023-01-29 at 10:19
Valóban nem volt szerencsés megszólalás, amit a M.elnök mondott.
Habár ez olyan, mint a “van rajta sapka, nincs rajta sapka” esete.
Viszont az is egyértelmű, hogy bele akarnak rángatni minket a háborúba Ukrajna ellen.
Amely esetben majd a NATO nem fog segíteni nekünk, elvégre a szöveg az lesz, hogy mi kezdtük.
Már régen az ENSZ-hez kellett volna fordulni azért, ami Kárpátalján megy a magyarok ellen.
Továbbá felkérni egy-két normális országot (Szerbia, Törökország, Horvátország esetleg Ausztria), hogy vegyenek részt tényfeltáró bizottságban, hogy mi megy ott??
Aztán ENSZ megfigyelőket kérni a magyar-ukrán határra, hogy mi ott nem készülünk semmilyen katonai akcióra.
Mert kellenek azok a tények, hogy amikor az ukránok megbombázzák Nyíregyházát meg Debrecent, akkor fel tudjuk mutatni, hogy nem mi kezdtük.
És hát korszerűsítve gyártani egy modern Zrínyi rohamlöveget páncélvadászként – ez sokkal olcsóbban gyártható, mint egy tank, de legalább olyan hatékony tud lenni.
Meg venni annyi páncéltörő rakétát, amennyit csak tudunk és persze légvédelmi rendszert, ha lehet megszerezni a komplett Vaskupolát is Izraeltől, elvégre haverok vagyunk.
Szóval: “Si vis pacem para bellum!”
tarcsa
2023-01-29 at 10:08
Ennek a tahónak, mik voltak a szülei, nagyszülei? Párttitkárok, kolhozelnökök, esetleg kgb ügynökök? Annyi bugris állat, mint Ukrajnában legfeljebb Szlovákiában és Romániában fordul elő. Primitív, állatokhoz hasonlatos egész életvitelük, viselkedésük és a soha nem létező kultúrájuk.
Kása mása
2023-01-29 at 10:08
Lehet, hogy a Lengyelek 60 tankja ellenünk fog támadni ?????
Ugyan is az elajándékozott fegyver ott marad.
Ez a barátság ?
Nahát
2023-01-29 at 09:56
Amerika kiadta az ukázt Ukrajnának, hogy rángasson be minket a háborúba. A kárpátaljai magyaroknak nincs más választása, mind egy szálig el kell onnan jönniük, már aki életben akar maradni. Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy megtámadhassa Ukrajnát, és szándékában sem áll.
Cuki
2023-01-29 at 09:55
t 2023-01-29 at 09:14
neked ez a Rogán valami becsípődésed?
mi van, lenyúlta a nődet vagy megalázott tesiórán, vagy mi ez?
Bubu
2023-01-29 at 09:37
füles jimmy
2023-01-28 at 21:16
Gratula!
aladin
2023-01-29 at 09:12
Halál a soviniszta náci ukrajnára!
na4
2023-01-29 at 08:51
Húzz a frontra öreg, és lövesd szét magad faxalzongorázóért.
Veritas Samu
2023-01-29 at 08:50
Hruscsov,aki ukrán,ő indította az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverésére a szovjet csapatokat!Ezt nem felejtjük,!
Ungarn über alles
2023-01-29 at 08:47
ez az állatfajta ha megerőlteti magát, egy nap alatt szétfossa az agyát
János
2023-01-29 at 08:29
Petőfi egyébként is aktuális, szabadon előadva:
Mit nem beszél az az ukrán…
“…Fogkalod ám a kurvanyadat,
de nem a mi hazánkat…”
Rockapu
2023-01-29 at 08:29
Fenyegetéssel a szabad vélemény nyílvánítással szemben? Ehhez mit szól Ursula Von Dér Leyer, hisz szerinte a demokráciáért, meg bla-bla értékekért küzdötök állítólag
János
2023-01-29 at 08:24
Nem kell túlreagálni egy ilyen köcsög kijelentéseit. Ő is csak azt mondja, amit a nyugati kitartói a szájába adnak, hiszen az ilyen uszító duma az ő érdekük, stílusuk.
Ettől függetlenül persze egy nagy genya, mert vállalja a tolmács szerepet.???
Hazaszeretet
2023-01-29 at 07:39
1956. nincs is megbocsájtva,de a Szovjetunió részeként az ukránok 1956.leverésében nagyobb mértékben részt vettek,mint az oroszok. Az ukránok az USA védőszárnyai alatt nagyon pofátlanok lettek,habár mindig azok voltak.Szégyen!
Judit
2023-01-29 at 07:21
Vigyázz te ukrán szörnyeteg, az Oroszok ne hogy fenéken billencsenek.!!! Ez maga a SÁTÁN a bandájával együtt.!!!
ERZSI
2023-01-29 at 04:28
Azt hiszem látja, hogy megint Orbán Viktornak lesz (már van is)
igaza, ezért majrézik ez az idióta!
Bagoly mondja verébnek
2023-01-29 at 03:07
Mi csak egy nagyobb ernyő alá lépünk ki a kicsi alól, hogy ne essen ránk az eső. Ti viszont, már most is agyon vagytok ázva.
Ébresztő
2023-01-29 at 03:00
Ő épp nincs olyan helyzetben, hogy a földdel egyenlővé tett vidékéről, ahol teljes a katasztrófa, bárkit is kioktasson arról, hogy hogyan kell egy országot a jólét fele vezetni, vagy hogy mi az a történelmi pozitív szerep az emberiség számára.
Az ukrán belügyminiszter intő példáját pedig nem értette meg: aki másnak vermet ás, maga esik bele, mondja a magyar közmondás. Mielőtt felrobbant az ukrán vezérkar, előtte pár nappal a belügyminiszter egy angolul adott interjúban Putyin elnök halálát kívánta.
Egy komoly politikus ilyet soha nem tesz.
Veletek
2023-01-29 at 01:58
Hermann Detmolder ! Nem. ET nem jogalkotó /miniszterelnökök/ , lényegében azt határozza meg, hogy merre haladjon a ló. A jogalkotó: a Tanács /Európai Unió Tanácsa/ amely lényegében a miniszterek tanácsa, amely tudtommal 10. Tanácsban tömörül, együttesen alkotják a jogot az EP-vel. Az EB meg javaslatokat tesz. A Tanács elnökségénél van a rotáció. A többit hagyjuk. Mindenesetre, ha a halandó állampolgárok tudnák, hogy mekkora apparátust tartanak el, azért hogy “ki…” vele, akkor az X-nek a felét se húznák be, az EP választások alkalmával.
Theo
2023-01-29 at 00:48
Ezt nem értem, tudtommal nem mi tamadtuk meg őket, hanem az oroszok.
Akkor miért minket akar legyőzni??
Nem kéne ezt megindokolni előbb?
Bagira
2023-01-29 at 00:31
Figyu Borisz,
1. A ribancok ti vagytok Zelenskivel eladtátok az országotokat az usa-nak. Magyarország ellenben szuverén állam.
2. Az ukrán nyelv az egy orosz nyelvjárás és ukrajna pedig DNY-Oroszország része. Jössz a történelemmel de az ukrajna nevű szemétdomb 100 éve még gondolatban sem létezett.
3 A magyarok nektek semmit nem ártottak mégis üldözitek őket mert a elrabolt területen laknak és fostok tőlük márpedig ilyen soviniszta ősállatok nem kellenek az EU-ba sem meg a NATO-ba sem.
4. Barátkozzatok szépen Putyin bácsival mert hamarosan érkezik és néhány ezer évre össze lesztek újra zárva.
5. Amúgy meg a szót amit kerestél az a köszönöm amiért befogadtuk a háborús menekülteket. Szívesen seggfej.
Cuki
2023-01-29 at 00:30
a link az esetről
https://youtu.be/se-8F8AmqoQ
Cuki
2023-01-29 at 00:28
az ukránok az európai kulturáért harcolnak
A Channel 4 baloldali műsorszolgáltató interjút készített egy ukrán menekülttel, aki elmondta, hogy azért költözött el Birminghamből, Anglia második városából, mert „fél” a városban élni, mivel arra számított, hogy több fehér ember lesz ott.
Valika
2023-01-29 at 00:00
Megellik a tehén kisebb tőggyel is. Jujjj de megijedtünk.
Hermann Detmolder
2023-01-28 at 23:42
Veletek – A vétójogot szerintem csak az Európatanács, a miniszterelökök tanácsa törölhetné el, nem az EP.
halacska
2023-01-28 at 23:40
Pseudonato vs. nato…
Nagyon nem tud lényeges dolgot őkelme.
Hermann Detmolder
2023-01-28 at 23:39
Füles Jimmy – Tökéletes!! ? Amúgy a fazonon meg is látszik, hogy már több ezer éves.
Lel
2023-01-28 at 23:24
ez a nyikhaj azt hiszi,hogy mivan,nyüszítget,lassan de biztosan mmegutáltatják magukat mindenkivel…
Cuki
2023-01-28 at 21:50
füles jimmy 2023-01-28 at 21:16
minden szavad igaz!
Avar
2023-01-28 at 21:48
A vezetéknév apáról fiúra száll. Az enyém már a 12. században létezett. Itt a Kárpátok között. Kíváncsi lennék ősapáim véleményére.
Született 3 fiam, tovább örökítik majd a nevet.
Nem szitkozódom, mert ideges ember nincs, csak BOLOND.
Gyere ősi ukrán nép! Várlak téged, mert “esernyő” alatt kell ücsörögnöm. Különben fogadásodra indulnék.
2 ÉNAKI
2023-01-28 at 21:31
A polgármester azt felejti el,hogy Magyarország NATÓ tag.
TS
2023-01-28 at 21:19
Jobb lenne, ha körülnézne a saját országában.
füles jimmy
2023-01-28 at 21:16
t.me./gerilla válasza:
?? Borisz Filatov, Dnyipro ukrán polgármestere levelet írt Magyarországnak:
“Először is, rXXXXcarcú, nem a mi földünk a senkiföldje hanem a tiétek. Több ezer éve élünk itt, mi nem az Urálon túlról másztunk elő. Másrészt pedig különösen tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy Romániától, Szlovákiától kezdve Szerbiáig és Ukrajnáig mindenhol utálják az embert. A trianoni békeszerződés csak büntetés volt az állatias történelmi tetteitekért. Harmadrészt a kegyetlenkedéseitek, és az a folyamatos vágy, hogy minden világháborúban a zsarnokok kedvében járjatok, történelmi páriává tettek titeket. Negyedszer pedig, milyen alávalóságra vall megbocsátani 1956-ot a szovjeteknek és utódaiknak? Ötödször: teljes erkölcsi nullának kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO szoknyája mögé bújva taposs mindenki nyakára. Kifelé a szoknya alól, és három nap alatt kisöprünk titeket, szXXXek!”
Na figyelj, te dnyepropetrovszki zsírdisznó!
Bárhol is voltunk mi több ezer éve, mi legalább voltunk. Mi nem egy délorosz tájszólás vagyunk, akik lengyel gazdáik alatt összekukáztak maguknak valami identitást néhány száz évvel ezelőtt. A világháborúkra ugyanez vonatkozik: mi azért tudtunk bennük résztvenni, mert léteztünk. Nem úgy mint ti, akik szolganépként a golyófogó szerepét töltötték be orosz uraik védelmében. Látom, ez annyira megtetszett, hogy most ugyanezt csináljátok a NATO-nak. Trianonnal meg nem példálóznék egy olyan ország helyében, amiről minden héten levágnak valamit! Ha ilyen jól folytatjátok, a végén csak Kijev megye marad.
Azt már mondanom sem kéne, hogy 56-ban a szovjetek ti magatok voltatok. Az Ukrajnában felnőtt Hruscsov, az ukrán Lascsenko, az Ukrán SZSZK területéről érkező megszálló csapatok. Lehet, a nagyapád is ott robogott az egyik harckocsiban. A NATO-ba meg nem elbújtunk, hanem oda felvettek minket. Ez nagyjából mindenkinek ment, aki nem volt egy ultrakorrupt, instabil koszfészek. Arról nem tehetek, hogy nektek ezt sem sikerült megugrani. Ezt a háromnapos kisöprést meg már hallottam tőletek. Akkor a 128-asoknak szántátok ezt a feladatot. Most nekik ez kissé bajos lenne, mert előtte ki kéne mászniuk a tömegsírból. Úgyhogy most kit küldenétek? Kijev Szellemét?
De hogy lássátok, milyen jófejek vagyunk, küldünk nektek hullazsákot. Úgyis arra van most a legnagyobb szükségetek. Használjátok egészséggel! 😉
Rolo
2023-01-28 at 21:11
Hu de kemény vagy náciribanc!???
Kikkel szeretnél ide jönni…a 70 évessel meg a kéz nélkülivel????
Gyere csak…várni fogunk…??
Namármost
2023-01-28 at 21:10
Ukrajnának majd most jön a maga trianonja. Bizonyára azt is jogos büntetésnek fogja tartani.
Vízöntő
2023-01-28 at 21:09
Ez a barom elérte azt nálam, hogy kérjem Putyint: indítsák már el azt a rakétát amelyik az hegyére tűzi ezt a rohadékot!
Aztán a többi, magát több ezer évesnek eladó mesealakot, valójában csak szimpla halandó ukrán nácit is küldjék a pokolra!
Veletek
2023-01-28 at 21:08
Nem látom tisztán, miért olyan fontos az ukránok számára, hogy mi hangzik el Magyarországon és mi hogyan vélekedünk bármiről, s mit cselekszünk ? Az EU-t érdemben nem befolyásoljuk, a NATO-t érdemben nem befolyásoljuk. Ukrajna mindent megkap, amit akar. A vétó jogunk egy EU-parlamenti szavazással eltörölhető lenne, ha akarnák, de nem akarják. Most már 3 nap alatt végeznének velünk az ukránok, ha megtehetnék. Nem találok más választ, Magyarország területe kell nekik, mert Közép-Európában van. Az ellenünk irányuló ellenlépések, már évtizedek óta fennállnak, tehát a kiinduló pontja nem a jelenleg zajló háború. Amennyiben jól emlékszem, már a szocializmus alatt is felmerült /mint utólag megtudtuk/ kárpátaljai magyarok átköltöztetésének a gondolata, tehát ennek komoly okai lehettek. Nem realizálódott. Történészek tudnának a problémára igazán választ keresni. Nem tudom, folynak-e ez ügyben kutatások. Előbb értesülünk Gyurcsány “mosolyáról”, mint a kutatási eredményekről.
Naprózsa
2023-01-28 at 21:01
Akkor ordít így az egér, ha sarokba szorítja a macska. Szeretnéd mi, hogy belerángass a háborúba, ugye kis beszarós, saját nyelvvel és történelmi országgal se rendelkező vakarék.
Schenkhyalfonz
2023-01-28 at 21:01
Intelligenciában erősen fogyatékkal élő ez a barom, csak egy janicsárrá lett orosz.
Ricsipaszta
2023-01-28 at 20:58
Makog a banánköztársaságban a majom. Adjanak banánt neki.
Cuki
2023-01-28 at 20:52
t
erre áll fel, mi?
mert ez nem Orbánról szól. Hanem a magyarokról.
Teddy
2023-01-28 at 20:46
Eddig is nehéz volt szeretni a fajtád, de ezután önutálónak kell lennie annak, aki ezeket a gyökereket támogatja.
Cuki
2023-01-28 at 20:41
náci geci
Lacus
2023-01-28 at 20:39
Te rohadék soviniszta náci, 56-ot ne vedd arra mocskos szádra mert pont TI voltatok itt azt leverni a szovjet itthoni dobrevista komcsik által! Már 92-ben maffia államnak nevezett benneteket kárpátaljai ismerősöm, azóta csak fejlődtetek. A NATO 100 x mocskosabb a szovjetektől! Ráadásul képmutatóan aljasul kihasználta a bármire rábeszélhető álszent mszp-szdsz kormányt. Remélem az Orosz különleges hadművelet gyökerestül elpusztítja a náci soviniszta fajtátokot az utolsó rohadékig!
Őrnagy
2023-01-28 at 20:39
Ha a végtelen butaság fájna, akkor ez a szerencsétlen ukronáci folyamatosan üvöltene, mint a fába szorult féreg!
Matu
2023-01-28 at 20:39
Most képzeljük el, hogy ha ezek a vadbarmok bőven kapnak erős fegyverzetet. Lőnek ezek mindenre, aki nem tetszik neki. Nem mellesleg most egy NATO tagországot fenyegetett meg egy nem NATO ország! Mi fene is van a “védelmi rendszerrel”????
Orientál
2023-01-28 at 20:28
Filatov te olyan szemétláda vagy mint az azovos horogkeresztes fasisztáid ,mert 1849-ben ilyen szaralak ukrajnai katonai egységek elvtársaid is verték le a forradalmunkat mint amilyen szaralak parazita te vagy.
aladin
2023-01-28 at 20:19
Te szemét soviniszta korrupt ukrán szemétláda Filatov, most erre akkor jöttél rá mikor elélveztél és leszáltál anyádról. Magyarország saját fegyvereivel van felfegyverkezve és ha akarja szarrá rombolná ukrajnát de az oroszok azt mondták, hogy hagyjuk ezt megteszik ök helyettünk. De abban reménykedünk, hogy egy villanyoszlopon fogsz logni a Baloga barátoddal.
Patriot
2023-01-28 at 20:14
Jóvan, nyugodjál le húlye nyilas mert befosol az erőlködéstől!
Királytigris
2023-01-28 at 19:42
Buta, ostoba ukronáci nem látja, hogy ők ukránok csak parasztok lehetnek az USA sakktábláján!