Pesti Srácok

A vágyvezérelt ellenzék a zsebszámológépeken már meg is nyerte az önkormányzati választást

A vágyvezérelt ellenzék a zsebszámológépeken már meg is nyerte az önkormányzati választást

Miután csak a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom volt képes felfogni azt a régi, Kovács Lászlótól származó bölcsességet, miszerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, így – legalábbis az ellenzéki térfélen belül – megnyerték a legnagyobb mintával végzett közvélemény-kutatásnak tekintett EP-választást, amivel egészen új helyzetet állítottak elő. Az új felállás ellenére ugyanaz a történet folytatódik, csak (részben) új szereplőkkel: a 2011 óta tartó, soha véget nem érő, mindig az alapkonfliktusra visszatérő, az itt-ott fellelhető matematikai többség valódi többségre váltásának egyenletére megoldást kereső Nagy Összefogás-saga. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője segített nekünk eligazodni a Gyurcsány Ferenc szőtte, furcsa fizikai törvényekkel bíró Pókverzumban, amiben az ellenzék "május végén győz" az őszi önkormányzati választáson.

Nemcsak az ellenzék, hanem az ellenzék kiterjesztett énjeként és feladatkirovó külső tápegységeként működő haladó sajtó is pont ott folytatja, ahol 2018. április 8-án abbahagyta: összefogást szorgalmaz és elsöprő győzelmet vizionál őszre, amihez északról várt felmentő seregnek most éppen a budapesti kerületek többségében kimutatható enyhe ellenzéki fölényt társítja, a százalékok szenvtelen, géppel történő összeadásának elmélyült és megalapozott tudományos módszertanára építve. Az így extrapolált eredmények szerint Budapest térképén az MSZP gyomorkímélőre csökkentett, hagymás-olajos alapjára ráégett DK-Momentum főzeléknek nincs is szüksége a törpe-, illetve félhalott állapotba merevedett Jobbik-LMP kettős képviselte „centrum huszonegyedik századi” politikájára, nélkülük is könnyen főpolgármesterré kenhetik fel Karácsony Gergelyt, míg „vidéken”, ahol szükség van rájuk a Fidesz szavazatmennyiségének meghaladására, ott nagyvonalúan megengednék nekik a csatlakozást a győztes seregekhez, mintegy segédcsapatként, csak a győzelem frenetikus élményéért és a tanítás beteljesülésének eksztatikus átéléséért cserébe.

– vázolta fel a PS-nek az összefogás eszméje és a valóság közötti különbséget Deák Dániel.

PestiSracok facebook image

Irány a Pókverzum

Az EP-választás csak az ellenzéken belül hozott átrendeződést; a kormány és az ellenzék közötti szavazatarány annyiban módosult, hogy vasárnap óta a matematikai többségre sem hivatkozhatnak, hiszen a Fidesz a tisztán listás választáson abszolút többséget szerzett. A Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom támogatottsága a kormánypárthoz mérve elenyésző, viszont az ellenzéki táboron belül meghatározó, ügydöntő pozícióba kerültek, Gyurcsány Ferenc pedig megkerülhetetlen irányítójává vált az aktuális választások előtt mindig előkerülő összefogás-szerencsétlenkedésnek.

– mondta lapunknak a XXI. Század Intézet elemzője.

Pelenkát cseréltek az összefogáson és tovább dajkálják

Az objektíven haladó független sajtóban axiómaként tárgyalják, hogy a Jobbik és az LMP azért vesztett szavazókat, mert kihátráltak az összefogásból. A valóság ezzel szemben az, hogy a Jobbikot és az LMP-t a DK-Momentum-MSZP triumvirátus nem vette figyelembe a budapesti önkormányzati választás előosztozkodó rituáléján (amire válaszul Puzsér Róbert emlékezetes dühkitöréseket produkált), valamint az összefogást elsődleges célnak tekintő MSZP-P törpepárttá zsugorodása is cáfolja ezt a meglehetősen alacsony színvonalú elméletet. Sőt, a számok alapján a Jobbik és az LMP akkor volt népszerűsége csúcsán, amikor még nem kezdtek pozíciókról seftelni a többi ellenzéki párttal, hanem saját úton jártak, saját elképzelésekkel.

– próbálta finoman visszaterelni a valóság talajára az unikornisok földjére tévedt elemzőket Deák Dániel portálunk pixelein.

Behódolás Gyurcsány Ferencnek

Az ellenzék a nehezebb utat választotta. Integrálni képes, a szavazók között népszerű és kormányképesnek felépíthető személyek helyett a kormányzati állásponttal minden egyes kérdésben mindig a legdühösebb oppozíciót foglaló pártok lettek az új főszereplők, a vezető pedig a legelutasítottabb politikus, Gyurcsány Ferenc lett, újra ő diktálja a feltételeket ezen a térfélen. Az LMP-re és a Jobbikra úgy tekintenek, mint akiktől még el lehet venni a szavazókat, de a pártokat már nem veszik figyelembe, az MSZP-t pedig lassan, apró falatokban falja fel a Gyurcsány-párt. Nem véletlen, hogy míg a DK és a Momentum ünnepelt, addig az ellenzék romosabb része azonnal bejelentkezett a következő összefogás legelkötelezettebb hívének.

– állította szembe a DK és a vesztesek nyitó lépéseit Deák Dániel.

Budapesten már győztek, csak Budapest még nem tud róla

A haladó újságírók és elemzők sosem tudnak kibújni a rájuk osztott szerepből: az EP-választások eredményeiből rögtön az önkormányzati választásokra kezdtek jósolni. Noha a Fidesz az összes kerületet megnyerte, a pártok támogatottságának összeadogatásából fényes ellenzéki győzelmet számoltak ki, elegánsan eltekintve attól, hogy a kormány-ellenzék felállás nem változott, csak az ellenzéki oldalon indult el néhány közepesen érdektelen kihalási esemény.

– szomorította el Deák Dániel az Összefogás Eljövetelében reménykedő érdekelteket.

(A nyitóképen a márciusi közös tüntetés záró rituáléja látható, ahol fehér ruhában, középen Dobrev Klára mosolyog a másodhegedűs szerepre idomított, a szavazóikat lelkesen átadó kispártok képviselőivel.)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.