Pesti Srácok

Döbbenet, mit tehetett az MSZP volt minisztere, Baja Ferenc és országgyűlési képviselője, Molnár Zsolt, aki még a mentelmi jog mögé bújhat (videó)

Már két éve arról suttogtak politikusi és üzleti körökben, hogy a szocialista Molnár Zsolt országgyűlési képviselő korrupciós ügybe keveredhetett Baja Ferenccel, az MSZP volt miniszterével karöltve. Ma kiderült: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Molnár mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. Az indokolás szerint Molnár és Baja a BKV körüli mutyik során követhettek el korrupciós bűncselekményt: konkrétan tízmilliókat kérhettek a BKV informatikai fejlesztési tenderén induló kft vezetőjétől. Baja 30, Molnár 40 milliót kért az eddigi adatok szerint.

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész – a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványt tett az Országgyűlés elnökénél dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – közölte a PS-sel a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztálya. A rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot.

A legfőbb ügyészségi közlemény szerint dr. Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – politikai befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza.

Baja Ferenc, az MSZP egykori erős embere, volt minisztere is belekeveredett a BKV-mutyiba (Fotó: Facebook)
PestiSracok facebook image

Dr. Molnár Zsolt – a korrupciós megállapodásról értesülve – megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Dr. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében dr. Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak.

A kft. tendernyertességét követően a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten 40 millió forintot adott át dr. Molnár Zsoltnak.

Dr. Molnár Zsolt cselekménye társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének a megállapítására alkalmas. A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A büntetőeljárás országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására – így a tényállás részleteinek további tisztázására – a mentelmi jog felfüggesztését követően nyílik lehetőség.

Mit írtunk minderről két éve?

Molnár Zsolt és Baja Ferenc "megkenéséről" Fuzik Zsolt beszélt vallomásában a nyomozó ügyészeknek. Minderről a PS is beszámolt a Magyar Nemzet írása nyomán még 2022-ben. Ebből idézünk.

A SYS IT Services Kft. és a társaság alá tartozó cégháló mintegy 19 milliárd forintnyi fiktív számlát állíthatott elő az évek során, amelyből a nyomozás adatai szerint vesztegetési pénzeket fizettek és a cégvezetők saját zsebébe is jutott.

Molnár Zsolt (balra), Karácsony Gergely (félig megbújva) és Horváth Csaba (Fotó: Magyar Hírlap/Hegedüs Róbert)

A SYS IT egyik munkatársa, Fuzik Zsolt intézte a kenőpénzek átadását a cégcsoporton belül. Valószínűleg a múltja miatt esett rá a választás: 2008-ban a BKV informatikai igazgatójaként keveredett egy vesztegetési ügybe. A 2017-ben véget ért eljárásban egyébként felmentették.

Fuzik 2021 nyarán ismét a hatóságok célkeresztjébe került, és a férfi ekkor úgy döntött, hogy vádalkut köt és enyhébb büntetésért cserébe olyan bűncselekményeket ismer be, amelyekről addig nem tudott a Központi Nyomozó Főügyészség. Fuzik Zsolt vallomását a hatóságok poligráffal ellenőrizték, és a vizsgálat szerint igazat mondott, amikor a vesztegetésekről beszélt.

A nyilvánosságra került adatok szerint ismét a BKV lett Fuzik veszte. A társaság ugyanis 2019 nyarán kötött szerződést a SYS IT Services Kft.-vel a cég informatikai rendszereinek üzemeltetésére.

A nyomozás adatai szerint a többmilliárdos szerződés felkeltette Baja Ferenc figyelmét. Az egykori szocialista nagyágyú azt mondta a SYS IT vezetőinek, hogy ha Karácsony Gergely megnyeri a főpolgármester-választást, akkor ő maga és Molnár Zsolt pénzt fognak kérni, hogy „ne támadják meg” a közbeszerzést az új városvezetésnél. Baja Ferenc a főpolgármester informatikai tanácsadójának mondta magát és 30 millió forintot kért, míg Molnár Zsolt 40 milliót.

– jelentette ki vallomásában Fuzik Zsolt. A pénz átadásának a körülményeiről elmondta: Molnárral 2019. augusztus 6-án találkoztak délelőtt 10 órakor a Casa Bianca étterem előtt, az V. kerületben, ahonnan az Olimpia parkba sétáltak. Fuzik a pénzt egy fekete bőr Hugo Boss irattáskában vitte magával. A parkban leültek egy padra, majd odaadta a politikusnak a táskát, aki megköszönte és azt mondta: „rendben vagyunk”. Fuzik Zsolt vallomásában megemlítette, hogy a táskát nem kapta vissza.

Molnár Zsolt a vesztegetésről szállingózó hírekre az ATV-ben reagált, ahol igyekezett előremenekülni. Közölte: valóban találkozott Fuzik Zsolttal és egy padon ülve beszélgettek az Olimpia parkban, de tagadta, hogy pénzt vett volna át a férfitól.

Kiemelt kép: Molnár Zsolt 2016-ban a nemzetbiztonsági bizottság elnöke volt, éppen egy zárt ülésről távozik. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.