Pesti Srácok

Döbbenet! Propagandaarzenálra bukkantunk az EFOTT-on

Döbbenet! Propagandaarzenálra bukkantunk az EFOTT-on

Egy Molnár Áron nevű senki lemondta az EFOTT-fellépését, mert az ellenzék – a Jobbikkal az élen – agresszív propagandával próbálta megnyerni a Velencén bulizó fiatalokat. A noÁr vezére "propagandamentes fesztivált" követelt. Na jó, ez nem igaz. Mármint a történet azon része, hogy egyetlen ellenzéki/anarchista/felforgató sem jelezte, hogy ezúttal is ellenére lenne a “bulipolitizálás”, ahogyan azt tették a VOLT Fesztivál kapcsán, ahol egy kivetítőn öt másodpercre felvillant Orbán Viktor korábbi beszédének egy részlete a rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán. Ha ez nem lenne elég, akkor érdemes egy pillantást vetni Kunhalmi Ágnes produkciójára is, aki a fesztiválon egy játék keretein belül Szerbiában kereste Budapestet a térképen. Valójában abban a reményben érkeztünk meg szombat délután Velencére, hogy kikapcsolódjunk és politikamentes környezetben szórakozzunk, azonban lépten-nyomon politikába kellett botlanunk. A bulit ennek ellenére nem mondtuk le.

Nagy reményekkel érkeztünk meg szombaton Velencére: abban bíztunk, hogy az EFOTT-on a politikát az árnyékvilágban hátrahagyva végre élvezhetjük a hideg fröccs és a nyári nap felszabadító egyvelegét. De gyanús viharfelhők gyülekeztek fejünk fölött már a buli legelején, amikor a fesztiválra befelé menet Cseh Katalint láttuk távozni. Miközben a szívünk a torkunkban dobogott, reménykedtünk, hogy ez csak egy múló ábránd, hogy a frissen megválasztott EP-képviselő is csak néhány hűsítőre és egy koncertre ugrott be, de hamar jött az újabb gyomros: egy Vona Gáborra kevésbé, egy balliberális aktivistára inkább hasonlító jobbikos a kezünkbe nyomott egy füzetkét (lásd a lenti képet). Félénken lapoztunk bele a baljós anyagba, aggodalmunk pedig nem volt véletlen: a balliberális párt “Mutasd a Jobbik éned!” címmel osztogatta az unalomig ismert ellenzéki közhelyet, a füzetet pedig politikai tartalmú matricákkal is ellátták, például olyanokkal, hogy “Megdöntelek, mint a kormányt”, “fideszessel nem szexelek”, vagy “Ma este Németh Szilárdra iszom magam”.A biztonság kedvéért egy Jakab Péter-interjú is olvasható a propagandaanyag elején. Bármennyire is meglepő, nem verte ki a biztosítékot ellenzéki körökben, hogy a Jobbik pártpropagandát vitt az idei EFOTT-ra. Vajon miért?

A Jobbik matricái a "politikamentes" EFOTT Fesztiválon
A Jobbik szórólapja a "politikamentes" EFOTT Fesztiválon - A szerző felvétele
PestiSracok facebook image

Ezután jött még a hidegzuhany. A Mi Hazánk Mozgalom sátrában nem más sertepertélt, mint a tájidegen Kunhalmi Ágnes, aki most nem szaladt neki egy ajtónak sem, mivel olyan a közelben sem volt - ezért mondjuk mindenképpen dícséret illeti az előrelátó radikális pártot. Az MSZP-s politikusnő viszont részt vett egy, hát nem túl bonyolult, úgy is mondhatni, játékban, amelynek az volt lényege, hogy egy Nagy-Magyarország térképen mindenki bejelölhette egy rajzszög segítségével, hogy honnan érkezett Velencére.Kicsit sem volt meglepő, hogy Ágica Budapestet valahol Dél-Szerbiában kereste, a Mi Hazánk Mozgalom néhány tagja hívta fel a képviselőnő figyelmét arra, hogy rossz helyen jár. Kunhalmi tévedését azzal indokolta, azt hitte, hogy Pest megye térképét látja. Szegény. Most inkább nem írunk ide semmit.

A fesztiválon állítólag Jakab Pétert is ki lehetett hívni csocsózni, erről azonban sajnos lemaradtunk; nagy szomorúságunkban, a sátrak között elveszve azonban az LMP nyomaira bukkantunk, akik annyira zöldek és környezettudatosak, hogy egy komplett szeméthalmot hagytak maguk után. Ezen a ponton már egy komolyabb italra is szükségünk volt.

A PestiSrácok.hu korábban a fiatalok, a politika és a fesztiválozás kapcsolatáról kérdezte Samók Dávidot, a Magyar Ifjúságért Polgári Egyesület (MIPE) főtitkárát, aki szervezetével azt tűzte ki célul, hogy segítse, támogassa, közösségé formálja, illetve keresztény-konzervatív értékekkel vértezze fel a hazai és a határon túli fiatalokat. Samók portálunknak kifejtette: roppant ostoba hozzáállás azt mondani, hogy nincs helye a politikának a fesztiválokon, hiszen az elsődleges vád a politikával kapcsolatban az, hogy távol van az emberektől. Samók szerint a közvetlen érintkezés az ilyen események legnagyobb előnye.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.