Pesti Srácok

Dobrev Klára és a gyermeki szemek csillogása – Vadai szerint a PS stábja is pedofil (Videó+Galéria)

A szemkilövető felesége a gyermeki szemek csillogásáról értekezett a színpadon, miközben kollégái a PestiSrácok.hu stábját pedofilozták. Ezt jelenti a gyermekvédelem a DK-nak, akik az influenszertüntetés hullámait meglovagolva felvonultatták a teljes pártszervezetet a Kossuth térre. Így már az ezer főt is elérték a "fideszes pedofilhálózat" miatt aggódók. Mindeközben arról már hallgatnak, hogy a gyermekvédelmi törvényt annak idején nem szavazták meg.

Mindenki pedofil, aki fideszes, Orbán, takarodj – ezek a legfontosabb gyermekvédelmi javaslatok a DK részéről, amely vasárnap délután a Kossuth térre hívta össze pártszervezetét és megmaradt szimpatizánsait. A minőségi demagógia biztosítása végett Dobrev Klára nyitotta a felszólalók sorát, aki a gyermekeik szemeinek csillogásáról és az ártatlan gyermekek védelméről értekezett. Önmagában ezzel még nem lenne probléma, az azonban kimaradt az érzelmes beszédből, hogy éppen az ő pártja az egyik, amelyik nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt. Annak módosításáról pedig elmondta:

A logikai hullámvasút mélypontján Dobrev magát Sárkányölő Szent Györgynek képzelve elmondta: szörnyekkel küzdenek, de csak úgy tudnak nyerni, ha Orbán megbukik. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a DK-nak a gyermekvédelem is csak egy újabb politikai agenda, amelynek mentén az EP- és önkormányzati választásokra próbálnak – igen kontraproduktív módon – szavazókat szerezni. Ezt Dobrev később be is vallotta, amikor a tüntetőket arra kérte, hogy a kegyelmi ügy miatti felháborodást alakítsák át cselekvéssé a választási kampányban.

PestiSracok facebook image

Dobrev ezután azzal folytatta: szerinte Orbán puccsra készül a köztársaságielnök-választással, az azonban nem derült ki, hogy vajon kit puccsolna meg. Gyurcsányné szerint egyébként azzal puccsolja meg a nemtudjukkit, hogy gyorsan választották ki a következő köztársasági elnököt – amit egyébként törvény szabályoz. Igaz, a feles többséggel való alkotmányozás ötlete után nem meglepő, hogy a jogszabályok mellőzésével kampányolnak.

Szabó Tímea saját gondolatait ismertetve elmondta ugyanazt, amit előtte Dobrev, majd hozzátette: Orbán Viktor köztörvényes bűnözőket enged ki, eközben pedofilokat mosdat. A tömeg egy része erre füttyögésbe kezdett, egy kisebb része pedig hazafelé indult. Van az a demagógia, ami már ellenzéki tüntetésen se áll meg.

20240225_144157_HBC_6440
20240225_145148_HBC_6462
20240225_145318_HBC_6472
20240225_145339_HBC_6480
20240225_151048_HBC_6524
20240225_151908_HBC_6558
20240225_152514_HBC_6625
20240225_152538_HBC_6631
20240225_152543_HBC_6639
20240225_154012_HBC_6681
20240225_154249_HBC_6703
20240225_155533_HBC_6740
20240225_161157_HBC_6772
20240225_162109_HBC_6792
20240225_163021_HBC_6815
20240225_164338_HBC_6833
20240225_165653_HBC_6906
20240225_171238_HBC_6986
20240225_171441_HBC_7010-2
20240225_171550_HBC_7027
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.