Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amíg hivatalban volt, kétszer próbáltak meg vádat emelni. Az egyik eljárás Russiagate néven híresült el, míg a másik Zelenszkij ukrán elnök vádjain alapult. Leváltani egyik esetben sem sikerült, a republikánus szenátusi többség megakadályozta Trump eltávolítását. A Russiagate esetében az volt a vád, hogy Donald Trump elnökjelöltként a kampány során összejátszott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és ennek a támogatásnak köszönhette a választási győzelmét. Az egész jogi eljárás alapjául az úgynevezett Steele-dossziéban olvasható állítások szolgáltak, amit Christopher Steele volt brit ügynök készített a Demokrata Párt megbízásából. Az évek óta tartó nyomozás után azonban lassan kezd kiderülni, hogy milyen források alapján fabrikálták össze a vádakat Donald Trump ellen.
A napokban FBI-ügynökök letartóztatták Igor Dancsenkót, a Brookings Institution politikai elemző cég orosz származású munkatársát. A letartóztatási parancsot John Durham különleges ügyész adta ki, akit még 2018-ban neveztek ki az ügy kivizsgálására. Igor Dancsenko azért került képbe, mert Christopher Steele – egykori brit kém és FBI-informátor – őt jelölte meg elsődleges forrásának, és az ő állításain alapultak azok a vádak, amelyek bizonyítékként szolgáltak a Trump-kampány és Oroszország kapcsolatáról. Dancsenkóról érdemes tudni, hogy több évig dolgozott Fiona Hillnek, aki a Brookings Institution vezető munkatársa. Hill segített Dancsenko karrierjének előmozdításában, és ő mutatta be neki Christopher Steele-t.
Az egész ügy középpontjában a Brookings Institution politikai elemzőcég van, amelyik Washington egyik legrégebbi és legbefolyásosabb agytrösztje. Eredetileg közvetítésre hozták létre, amelynek célja a politikusok és az egyetemek összekapcsolása. Ez a “befolyásolási iparág” ma már milliárdos üzletté nőte ki magát, és most úgy tűnik, hogy a leggazdagabb és legrégebbi ilyen alapítvány, a Brookings Institution az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb politikai csalásában vett részt.
Hillary Clinton indította el az egész ügyet
De térjünk vissza a Russiagate eseményeire. A botrány minden beszámoló szerint akkor kezdődött, amikor Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt még 2016-ban egy magán kutatócéget, a Fusion GPS-t bérelte fel politikai riválisa – az akkori republikánus elnökjelölt Trump – ellen. A Fusion GPS a munkát Christopher Steele-re bízta, aki egy nyugalmazott brit MI6-ügynök. Ő akkor rohamtempóban elkészítette azt a jelentést, amelyet azóta róla neveztek el.
A Steele-dosszié aztán eljutott az FBI-hoz, az akkori igazgató, James Comey asztalára. Ő a papírokat arra használta fel, hogy a benne olvasható gyanúsítások alapján lehallgatási engedélyt kérjen egy amerikai bírótól. Comey saját vallomásában is elismerte, hogy sohasem vizsgálta a dosszié tartalmának valódiságát. Vagyis előállt az a furcsa eset, hogy a Hillary Clinton által rendelt dosszié úgy került az FBI-hoz és az amerikai bírósághoz, hogy senki nem ellenőrizte le a tartalmát.
Igor Dancsenko mindenben hazudott
Igor Dancsenko azt állította, hogy találkozott az Orosz-Amerikai Kereskedelmi Kamara akkori elnökével, Szergej Milliannel, és ő adott át neki olyan információkat, amelyek arra utaltak, hogy Trump és az oroszok konspiratív kapcsolatban vannak egymással. Millian szerint azonban ilyen beszélgetésre soha nem került sor, sem telefonon, sem személyesen.
Az FBI nyomozása arra a következtetésre jutott, hogy a telefonhívást kitalálták, és Dancsenko többször is e-mailt írt Milliannak, de nem kapott rá választ. Dancsenko akkori New York-i útja nem tartalmazott találkozót Milliannel, és valójában a családjával volt, a Bronxi Állatkertben sétálgatott abban az időpontban, amikor az állítólagos találkozója volt. További “elmarasztaló” bizonyítékok utaltak Trump ellen arra, hogy bizonyos kifizetések történtek a miami orosz konzulátus részéről. Az egészben csak az probléma, hogy a floridai Miamiben nem működik orosz konzulátus.
Az inkvizítor nem talált semmit
Mint emlékezetes, Donald Trump ellen a hivatalba lépésekor megkezdődött a nyomozás, amelynek élére Robert Muellert nevezték ki, aki inkvizítori kíméletlenséggel folytatta le az egész eljárást. Aztán két év nyomozás után azt jelentette be, hogy semmit sem talált. Vagyis Donald Trump semmilyen módon nem játszott össze az oroszokkal.
De akkoriban senki sem vizsgálta azt, hogy miként használhatott fel “koholt” bizonyítékokat az FBI ahhoz, hogy az eljárás egyáltalán megkezdődhessen Donald Trump ellen. Bár az akkori republikánus sajtó egy sor összefüggést feltárt, és sejteni engedte Hillary Clinton és James Comey FBI-igazgató szerepét az ügyben. De ennek ellenére jogi értelemben soha, semmi sem történt – egészen mostanáig. Igor Dancsenko csak egy mellékszereplője az ügynek, de legalább az ő szerepét már vizsgálják.
Azóta már eltelt három év, már nem Donald Trump az elnök, akit egy furcsa választáson győzött le Joe Biden, a mostani elnök. Azt nem tudni, hogy Trump politikai jövője mi lesz. Még az is lehet, hogy elindul a 2024-es elnökválasztáson. Annyi azonban biztos, hogy az amerikai demokrácián mély sebeket ejtettek azok az elképesztő módszerek, ahogy Trumpot megpróbálták félreállítani. Azt is nehéz elhinni, hogy Donald Trumpot még egyszer beengedné a Fehér Házba az amerikai Deep State.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS