A konzervatív körök élesen kritizálták az ABC moderátorait a keddi elnöki vita után, amely Donald Trump és Kamala Harris között zajlott. Donald Trump Jr. és más prominens republikánusok úgy látták, hogy a moderátorok elfogultan kezelték a vitát, értelemszerűen Kamala Harris javára. Tulsi Gabbard és Marco Rubio szintén felháborodásukat fejezték ki, míg Trump maga is úgy fogalmazott, hogy hárman voltak ellene. Az ABC moderátorai folyamatosan “tényellenőrizték” Trump kijelentéseit, míg Kamala Harris esetében ez nem volt megfigyelhető. Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt, az Egyesült Államok mostani rossz gazdasági helyzetéért a jelenlegi vezetést hibáztatja. Mint fogalmazott kedd este az első televíziós vitában Kamal Harris-szel, milliók özönlenek az országba, akik elveszik az emberek munkáját. A vitában hazánknak is jutott szerep, Donald Trump Orbán Viktortól idézett.
Philadelphiában tartották helyi idő szerint kedd este az első televíziós vitát a republikánus és a demokrata elnökjelölt, Donald Trump volt amerikai elnök és Kamala Harris jelenlegi alelnök között. Az esemény kulcsfontosságú volt a demokraták számára, az eredeti elnökjelöltjük, Joe Biden amerikai elnök ugyanis csúfosan leszerepelt a június végi televíziós vita során. Ennek megfelelően ezúttal előre “biztosították a terepet”.
Donald Trump támogatói felháborodásukat fejezték ki az ABC moderátoraival szemben a Trump és Kamala Harris vitáján tanúsított viselkedésük miatt – írja a The Hill. „Furcsa, hogy a semmit sem érő moderátorok csak Trumpot “tényellenőrzik”, és közben hagyják Kamalát folyamatosan hazudni. Az álhírek az emberek ellenségei” – mondta Donald Trump Jr., a volt elnök legidősebb fia.
„Ez a vita három az egy ellen – az ABC moderátorai egyértelműen Harris mellett állnak” – írta Tulsi Gabbard volt képviselő az X-en, korábban Twitteren.
This debate is three vs one — the ABC moderators clearly shilling for Kamala Harris. https://t.co/DbpaSLIUi0
— Tulsi Gabbard 🌺 (@TulsiGabbard) September 11, 2024
A vitát az ABC újságírói, David Muir és Linsey Davis moderálták.
Trump maga is hasonló kifejezést használt egy interjúban a Fox News-on , körülbelül egy órával a vita után. Sean Hannity, a Fox News műsorvezetője többször is bírálta az ABC moderátorait, összehasonlítva őket a CNN moderátoraival, akik Trump és Biden első vitáját vezették. Érdekesség, hogy Trump a vita alatt többször is megemlítette Orbán Viktor nevét. Erről bővebben IDE KATTINTVA olvashattok.
Néhány perccel azután, hogy Trump elhagyta a színpadot, a közösségi médiában is kifejezte elégedetlenségét a moderátorokkal kapcsolatban.
„Szerintem ez volt a legjobb vitám EDDIG, különösen, mert HÁRMAN VOLTAK ELLENEM” – írta a Truth Social platformon.
A vita után Marco Rubio floridai szenátor azzal bírálta Muir és Davis munkáját, hogy „szégyen a szakmára nézve”.
„A Trumpnak feltett kérdés lényegében az volt, hogy miért csinálta azt a borzalmas dolgot, míg Harristől azt kérdezték, hogy mit gondol arról, amit Trump mondott” – mondta Rubio a Fox News-ban.
A vita során Muir és Davis többször “megtényellenőrizte” Trump állításait, többek között a “migránsokkal kapcsolatos összeesküvés-elméleteivel és a demokraták abortuszra vonatkozó álláspontjával” kapcsolatban. Kamala Harris esetében ezt nem érezték szükségesnek.
Szemmel látható, hogy az Egyesült Államokban a sajtószabadság abból áll, hogy (szerencsésebb esetben) tízből kilencen a konzervatív értékek és azok képviselői ellen kampányolnak. Ebben a formában nehéz olyan platformot találni egy vitára, ami valóban függetlennek mondható. Kérdés, hogy ez az igazságtalan felállás kinek kedvez majd.
Trump az elnökjelölti vitában is Orbán Viktort emlegette
Elsőként a megélhetési költségekről kérdezték az elnökjelölteket. A vitában Kamala Harris a középosztálybeli gyerekkorával igyekezett szimpátiát kelteni, és azt állította, hogy ő az egyetlen ember a színpadon, akinek van terve a középosztály felemelésére, mégpedig az, hogy „lehetőség gazdaságot” épít fel. Kiterjesztené a gyerekes családoknak járó adócsökkentést és adókedvezményt adna az induló kisvállalkozásoknak. Trumpot ellenben azzal vádolta, hogy ő a milliárdosok és a nagyvállalatok adóját csökkentené, valamint 20 százalékos forgalmi adót vezetne be a mindennapi árucikkekre.
Trump ezt azonnal cáfolta. A volt elnök viszont jelentés mértékű vámok bevezetéséről beszélt.
A volt elnök szerint a demokraták radikálisak az abortusz kérdésében. Szerinte ugyanis a kérdés több mint fél évszázada megosztja az országot, és most az történt, amit a jogászok is szorgalmaztak: a szabályozás visszakerült az egyes államokhoz.
Harris ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy büszkén írna alá egy olyan törvényt, amely szövetségi szinten engedélyezné az abortuszt. Egyúttal azzal vádolta Trumpot, hogy támogatja a teljes abortusztilalmat, amit a volt elnök cáfolt.
A migráció témakörében Trump úgy vélekedett, Biden és Harris sok millió embert, köztük bűnözőket, terroristákat, drogdílereket engedtek be.
Elpusztították országunk szövetét
– fogalmazott Trump.
A bűnözés egy új formájával áll szemben Amerika, ezt pedig migránsbűnözésnek hívják – mutatott rá a magyar miniszterelnököt idézve, amire Harris azzal vágott vissza, hogy Trump ellen büntetőeljárások sora indult.
Trump szerint ezeket az ügyeket a demokraták azért indították ellene, mert ő a politikai ellenfelük. A legtöbbet ezek közül megnyeri, a többi esetben pedig a fellebbezést fogja megnyerni – mondta a volt elnök, hozzátéve hogy a jelenlegi kormányzat fegyverként használja az Igazságügyi Minisztériumot.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS