Pesti Srácok

Donáth Anna álságosan a határon túli magyarok mellett szólalt fel az EP-ben, miközben párttársa Sopronban a kárpátaljai magyarok ellen hangolt (Karantén-vlog)

Újabb hét telt el és újabb jelzőket próbálunk kitalálni a magyar baloldalra, akik egyre nyíltabban, egyre szégyentelenebbül hazudnak az arcunkba, beszélnek erkölcsről, munkáról, miközben mindkettőnek híján vannak. Az e heti Karantén ismét görbe tükröt mutatott a hazai ellenzéknek, kezdve Donáth Annával, aki az Európai Parlamentben most a határon túli magyarok és a romák érdekében szólalt fel, és képes volt kijelenteni, hogy a Momentumnak milyen fontosak a külhoni magyarok. Friss hírként cáfolta ezt a párt soproni elnöke, aki a kárpátaljai magyarokat gyalázta és persze a kormányt, hiszen szerinte a határon túli magyar testvéreink segítése okozza a magyargyűlöletet az ukránoknál és a románoknál. Adásunkban nem mehettünk el szó nélkül Gyurcsány Ferenc újabb performansza mellett sem, hiszen a szemkilövető pár perc alatt mindösszesen négyszer verte le bolsevik hevületű parlamenti beszédében a saját mikrofonját, azt pedig, hogy mit mondott, valójában nem is érdekes meghallgatni, hiszen a szokásos elegyet találhatjuk benne: fenyegetést és mézesmadzagot. Újra megvillant Hadházy Ákos is, aki most Szekszárdon bonyolódott bele a saját pókemberi hálójába, ahol illetéktelenül akart bejutni a járványkórházba. Talán túl sok volt, vagy inkább túl kevés a Xanax? Az önlejárató, baloldali korrupciót figyelmen kívül hagyó politikus ismét leégette magát, ahogy tette azt Tordai Bence is az Országgyűlésben. Természetesen ismét a járványhelyzet volt a téma, ahol a szélsőbaloldali törpepárt egyik vezetője Orbán Viktor hibájának rótta fel szinte a járvány kirobbanását is. Aki velünk tart, annak jut egy undorító Vadai Ágnes-féle kitörés is, de ezt szigorúan étkezés után javasolt megnézni. Nézzétek meg videónkat!

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.