Megelégelték az írek az erőszakos migránsok támadásait. Válaszul a csütörtöki késeléses támadásra, melyben három gyermek is megsérült Dublinban tüntetések kezdődtek az illegális bevándorlás ellen. Az ír kormány láthatóan nem tudja kezelni a helyzetet, a fővárosba katonai járműveket vezényeltek, a tüntetők pedig több olyan szállót is felgyújtottak, amiben illegális bevándorlók élnek.
Portálunk is beszámolt arról, hogy Dublin sétálóutcája mellett, a Parnell térnél egy illegális bevándorló leszúrt öt embert, köztük három gyermeket, akik közül a legfiatalabb ötéves. A hatóságok természetesen ismét elővették az “elszigetelt eset” narratívát, ezzel azonban az írek nem értettek egyet.
Az esetet követően tüntetések kezdődtek a bevándorlók ellen, bár a helyszíni felvételeket elnézve talán helyesebb volna felkelésnek nevezni az eseményeket:
A tüntetők gyújtogatni kezdtek és több olyan szállodát, valamint migránsszállót is felgyújtottak, ahol illegális bevándorlók élnek. Különösen szürreális az alábbi videó, melyen a Hollyday Inn látható, melynek a földszintje lángokban áll, azonban az emeleten lakókat ez láthatólag nem zavarja:
A tüntetőket a BBC természetesen azonnal “szélsőjobboldaliaknak” titulálta, az elkövető bevándorló hátterét pedig nagyvonalúan elhallgatta. Közben az ír kormány a hadsereg bevonásával próbálta meg kezelni a helyzetet. Éjjel páncélos járműveket rendeltek a fővárosba a tüntetés leverésére:
A közösségi médiában megjelent beszámolók alapján a helyzet leginkább egy polgárháborúra emlékeztet. A tüntetők felgyújtottak egy rendőrautót és a kivezényelt rohamrendőrökkel is összecsaptak. A közösségi közlekedést az egész városban lezárták, a kórházak környékét pedig külön hatósági egységek őrzik.
A helyzeten nem javít az sem, hogy a dublini rendőrfőnök “holdkóros huligánoknak” nevezte a tüntetőket:
Egy teljesen holdkóros huligán csoport, szélsőjobboldali ideológiáktól vezetve erőszakos támadásokba kezdett
– fogalmazott Drew Harris a Reuters kérdésére. Az ír rendőrség továbbra sem hajlandó semmilyen információt kiadni a támadóról, ami csak tovább tüzeli a tüntetőket, akik már a parlament épületét is megpróbálták megtámadni, ezt szintén a kivezényelt rendőrség akadályozta meg, azonban a képviselőket egyelőre nem sikerült kimenekíteniük az épületből.
Az alig több mint ötmilliós lakosságú Írország migrációs háttere katasztrofális. Az ellátó szféra túlterhelt, amin nem könnyített az sem, hogy tavaly óta több mint százezer ukrán menekültet is befogadtak, igaz, a nekik járó szociális ellátást a kormány jelentősen korlátozta, ellenben a közel-keleti és afrikai bevándorlókkal.
Forrás: Guardian, BBC, Reuters; Fotó: EPA/MOSTAFA DARWISH
Bubu
2023-11-24 at 20:10
Ez csak a kezdet!
Ha majd az öslakósok kezükbe veszik a dolgot, na majd akkorr lessz majd igazi csihi-puhi!
És föleg Írország: utálják az angolokat mint én is a tarhonyát a Magyar Néphadseregben, de öket is rendbe rakják ha éppen az kell.
A semmirekellö bevándorlókkal szemben nem is kell sokat erölködniük.
fanni
2023-11-24 at 19:38
A polgárháborús állapotok kedveznek annak, hogy egy államban rendkívüli állapotot hirdessenek ki, esetleg katonai vagy más diktatórikus vezetés alatt át lehet alakítani annak a társadalomnak a politikai berendezkedését is: az ilyen átmeneti, zavaros időszakban sokkal könnyebb a bevándoroltatást is megvalósítani.
Matu
2023-11-24 at 17:44
Hatalmas felelősség terheli azokat a vezetőket, akik szolgamód végrehajtották egy őrült fantaszta rémálmait és beengedték ellenőrizetlenül ezt az emberáradatot az országaikba. El nem tudom képzelni, hogy ezt valaha is vissza lehessen csinálni és vissza lehessen hozni egy normális, biztonságos, élhető Európát. Nem holdkórosok dühöngenek, hanem azok, akiket a kormányuk cserben hagyott és kiszolgáltatott az erőszaknak. Ha a gyerekéről van szó, mindenki küzd foggal-körömmel!
Tudományos libsizmus
2023-11-24 at 15:32
Ettől függetlenül Írország a libsizmus egyik kísérleti terepe.
Ahogy egyetlen generáción belül wokista elembétékú mintadiákokat faragott a libsizmus az egykor szabadságharcos írekből, azt a világ egyetemeinek szociológia karain kéne tanítani kötelező szigorlati tantárgy gyanánt.
Nekem az volt a vég, amikor a Sinn Fein közölte, hogy ő genderista.
Pont. Ez a vég.
Gábor lovag
2023-11-24 at 14:46
Reméljük a példa ragadós lesz, és az európai emberek mindenhonnan kiűzik a betolakodókat … had húljon a férgese !!!
Az ilyen férgekből soha sem lesz ember, ezért féregként is kell bánni velük és a támogatóikkal is !!!
Kivagyi
2023-11-24 at 14:28
Sorosék már dolgoznak az esettel kapcsolatban! Teljesen vétlen az elkövető.. Rohadt utca kövek nincsenek rendesen lerakva, megbotlott,esés közben bele akadt a kése öt ártatlan emberbe! Egyben kikérik maguknak, ártatlan, tisztességes emberek szállodáit felégesse a, terrorista fehér huligánok!
Orientál
2023-11-24 at 14:12
Muszlimoknál szokás hogy még a gyerekeket nőket időseket betegeket is védőpajzsként használják fel csak a saját életüket is mentsék. HAMAS vezetői külföldön élik gazdag életüket amíg a gázában maradt beosztottjaik a menekülő gázai családokat embereket lőtték.
Theo
2023-11-24 at 14:10
Érdekes, a fehér őslakossag ellen azonnal előkerül a hadsereg.
mózes zsolt
2023-11-24 at 14:07
Orosz provokáció. Nyilvánvaló.
Az, hogy az ukránok kevesebb segítséget kapnak más bevándorlóknál abszolút normális. Fehérek … szóval dolgozzanak!
Cuki
2023-11-24 at 13:50
az X-en már láttam, hogy Putyin tehet róla! 🤣🤣🤣🤣
egy Tamas Takacs nevű valaki megfejtette 🤣🤣🤣
pedig én csak szarkasztikus akartam lenni, hogy délre felgöngyölítik nekünk az ügyet, de úgy néz ki, hogy libsik esetében nem lehet az ember elég szarkasztikus 🤣🤣🤣🤣
Kivagyi
2023-11-24 at 13:47
Ez a mindennapos tragédia, most Írországban történt.Ősi katolikus ország! Ha itt sem tudják megállítani a muszlim,migráns hordát akkor sehol!Égjenek csak a migráns hotelek,pusztuljon a muszlim horda!
csakafidesz
2023-11-24 at 13:44
Lehet ez ellen is harcolni. Még 2015 előtt, 2008-ban volt. Londonban elmentem a Notting Hill-i parádéra. A riói kicsinyített mása, egyben paródiája. (Rióban nagyon szép nők vonulnak fel, itt százkilós fekete lunyvák rázták a hordó méretű seggüket.) A metró kijáratánál marcona renődök válogatták a tömeget, a fehérek mehettek tovább, a színeseket félreterelték és megmotozták. Tucatjával szedték össze a késeket. Meglepődtem ettől az akcviótól, és nem tudom, hogy most a liberális rémuralom korszakában is megteszik-e.
Hogy is van ez? A fehér emberek 99%-os többsége nem hord magánál kést. Legfeljebb akkor, ha horgászni megy, mert van amikor el kell vágni a zsinórt. A színes bőrűek fele, vagy még több is kést hord magánál. A hazai cigányok is ebbe a körbe tartoznak.
sanyó
2023-11-24 at 13:18
Egy 5 éves kislány még mindig életveszélyes állapotban van. Ilyenkor Sorosék mit csinálhatnak? Sunyítanak mint szar a fűben a nyitott határaikkal? Ilyenkor miért kussol a Sanyika?
Logikus
2023-11-24 at 12:52
Érdeks, hogy ha tüntetés van a migránsok ellen az azonnal szélsőjobbos akciónak van feltüntetve, de amikor migránsok által elkövetett bűnözésről és egyebekről van szó, azt rendszeresen elhallgatják.
Hogy is van ez????
Dr. Belák Ferenc
2023-11-24 at 12:46
A migránsoknak semmi bajuk nem lesz. Azok nagyon tisztességes emberek, szorgalmasak, dolgoznak. Akik viszont tüntettek ellenük azokat letartóztatják, meghurcolják, ellehetetlenítik. Hiszen ezek fasiszták, sőt mi több nácik. Ez a “nyugati” demokrácia.
Gullwing
2023-11-24 at 12:09
Ballibcsiket soha nem volna szabad semmilyen hatalomnak még a közelébe sem engedni…
22-es zóna
2023-11-24 at 12:05
Valahol felkacagott egy róccsild és pezsgőt bontott egy buzeráns soros.
Így volt ez tervezve, évtizedek óta. Ez lesz az (egyik) ürügy a “szélsőjobb” (fehér népesség) totalitárius elnyomására.
A fehér “terroristák” lefüleléséhez — fájdalom — kivétel nélkül mindenkit követni és szabályozni kell digitálisan. Csak így lehetünk biztonságban — állítják majd az orwelliánusok.
Sztálin már felült a sírjában és nemsokára kimászik.
Nahát
2023-11-24 at 11:58
Álprobléma. Az illegális bevándorlók, akik a befogadó állam elől titkolják személyazonosságukat, igenis jóravaló dolgozó emberek, a társadalom építőkövei, tehetséges atomfizikusok és agysebészek. Nem igaz, hogy analfabéták. Aki azt állítja, hogy nem tisztelik új hazájuk törvényeit, az egy hazug fráter.
K
2023-11-24 at 11:47
“Lebukott Soros György: kiderült, hogy 3 m magas kerítés van a villája körül ”
Pedig a magyar határon lévő kerítést kifogásolja.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20190116-kiderult-hogy-3-m-magas-kerites-van-soros-gyorgy-villaja-korul.html
Cuki
2023-11-24 at 11:42
Alcapi 2023-11-24 at 10:40
tessék, nézd meg az IRA politikai szárnyát a Sinn Fein-t, ahogy lanygikkal vonulgat…nem hinném, hogy ezek bármit is tennének
https://images.app.goo.gl/zStX4LZeV1JP9RDr7
Arthur Griffith forog a sírjában!
Cuki
2023-11-24 at 11:39
Foxmilk 2023-11-24 at 11:32
pontosan, hányszor volt már ilyen a franciáknál és mi lett belőle? semmi!
tessék: Lincselést tartottak egy francia falunapon a migránsok
ha lenne bennük életösztön, már mozdultak volna, mint ahogy mozogtak az angolok ellen is.
de most élvezik, hogy a világsajtó simogatja a vörös buksijukat, mert nekik langyi a miniszterelnök, jujdejóóó…
Cuki
2023-11-24 at 11:33
sanyó 2023-11-24 at 11:27
semmikor!
a média úgy viselkedik, mint a lovagok, akik azt mondják NI, csak ők azt mondják, hogy: szélsőjobboldali, rasszista, fasiszta, és az emberek pedig összehúzódnak, bűnbocsánatot és feloldozást kérnek!
Foxmilk
2023-11-24 at 11:32
Kifullad ez is. Arra pont jó, hogy azt a néhány tenni is merő embert begyűjtsék, listázzák, ellehetetlenítsék.
sanyó
2023-11-24 at 11:27
Minden bevándorlókat befogadó országban ez lesz majd előbb-utóbb. Kíváncsian várom, hogy a németeknél és a franciáknál mikor tör majd ki egy polgárháború.
láma szeme
2023-11-24 at 11:26
Nem lehet több százezer külföldi egy országban, mert már csak a számuk miatt is biztonsági kockázatot jelentenek. Akár vendegmunkás, akár migráns, akár gazdag nyugat-europai földfelvásárló, nincs helyük Magyarországon.
Robin Hood
2023-11-24 at 11:15
Kedves Cuki! Ugyanilyen magas kerítés,és fegyveresek tucatjai védik soros gyuri bá. magán birtokát is. Milyen érdekes? ÁLSÁGOSAK! Bort isznak,és vizet prédikálnak.
Cuki
2023-11-24 at 11:03
Uncle Ment 2023-11-24 at 10:57
itt lakik Bono
https://homecreatives.net/bonos-house/
ami nekem feltünik, hogy a határok ellen felszólaló sztár telkét milyen magas kerítés vesz körül (a videóban látható)
Uncle Ment
2023-11-24 at 10:57
Tetszenek arra emlékezni, amikor Bono (U2)
a sátánnal együtt emlegette Orbán Viktort?
(Azóta a zelenszkij seggét nyalja.)
Pedig zajlik az élet Dublinban.
Alcapi
2023-11-24 at 10:40
Nem lennék meglepve, ha a közeljövőben az IRA reaktiválná magát! Hasznos lenne az Íreknek!
frédy
2023-11-24 at 10:12
Cuki2023-11-24 at 08:55
Wass Albert: A patkányok honfoglalása lenne most náluk aktuális, ahogy nálunk is volt anno…remélem ök nem “kapják be” mint mi…anno..
a gödi
2023-11-24 at 09:57
Na,kinek nincs igaza,hanem lesz? Az első fecskének netán? 🙂
Annonim
2023-11-24 at 09:44
A lavina elindult,nem fog megállni.Aki a migransàradatot elindította,nevezetesen Soros,féljen,mert az ő háza is következni fog.Egy földrészre,Európara ràinditani egy migráns áradatot,az emberiség ellen elkövetett bűntett. A migrans bünözèsekről tudva akarja az EU elárasztani migránsokkal Európát.
Cuki
2023-11-24 at 09:35
ja, volt már hogy Putyint sejtik a háttérben, vagy még túl korán van?
az majd a déli hírekben lesz?
sorry
2023-11-24 at 09:31
Majd kapnak az írektől. Van harci tapasztalatuk, tökös gyerekek. Meggondolják legközelebb hol szurkáljanak. A kormány ha gyorsan nem tesz rendet, le is válthatják
Mandula
2023-11-24 at 09:21
Orbánnak igaza lett!
És kárikának az európai egyesült államokkal kapcsolatban?
Sose lesz ilyen főleg a mostani körülményekben.
Ki akar ilyeneket a szomszédságában tudni?
Tivadar
2023-11-24 at 09:03
Jó reggelt kívánok!
Patriot
2023-11-24 at 09:02
Alakulunk, de ha a brüsszeli népírtók üvegpalotái lángonának előbbre lennénk!
Cuki
2023-11-24 at 08:55
az 1900as évek legelején egy ír, Arthur Griffith könyvet jelentetett meg: Magyarország feltámadása, amiben az íreknek írta le, hogy követni kellene a magyar receptet.
talán megint kellene egy hasonló
Cuki
2023-11-24 at 08:38
az a baj, hogy addig, amíg mi ezeken a jelzőkön, hogy szélsőjobboldali, fasiszta, stb jelzőkön csak nevetünk, mert tudjuk, hogy semmit nem jelentenek (köszi szdsz), addig ezeknél van hatása
Tell Vilmos
2023-11-24 at 08:37
Úgy látom,sajnos elég sok hülye választó van Írországban is,/akárcsak nálunk/,akik a belső ellenségükre szavaztak. Biztos, sokat nézték Kula bácsi/az ünnepi kaki/ sorozatát. ELHÜLYÜLTEK!
Hát ez lett belőle! Ilyen,polgárháborús helyzet lesz Európa nyugati felében is! /Idő kérdése./
De Gaulle tábornok
2023-11-24 at 08:31
Javaslom Földi Lászlót honvédelmi miniszternek! Valamint,nagyon helyes,és követendő,ha egy ország /bármelyik a világon/, vezetése,elnöke,a titkosszolgálatnál szolgált! Mert csak Ők tudják jól látni az adott helyzeteket! Még ami a legfontosabb,hazaszerető, megvesztegethetetlen emberek legyenek!!! Na akkor lesz jó, egy ország élete!
na4
2023-11-24 at 08:31
Európa ébred.
huda
2023-11-24 at 08:30
Hé írek…Dubliniak ki szavazta meg a liberális buzi elitet ? nem most kel höbörögni ezt már elbasztátok !!
andras
2023-11-24 at 08:17
csakafidesz
lakáscsere programot szervez az EU-ban Dzsordzsi bácsi, a feketék lakjanak a fehérek lakásaiban, a fehérek meg takarodjanak el a feketék kunyhóiba Afrikába
andras
2023-11-24 at 08:12
Jobb lenne leállítani a fegyverszállításokat Ukrajnába, szükség lesz arra még otthon is majd a nyugaton.
csakafidesz
2023-11-24 at 08:08
Naprózsa 2023-11-24 at 07:55
Már évekkel ezelőtt leírtam, hogy a kebabárus csak addig mosolyog rá amíg ki nem fizeted a kajádat.
csakafidesz
2023-11-24 at 08:02
Túl sok négerállatot engedtek be. A BLM helyett itt Európában a WLM mozgalomnak van helye. Itt a fehéreknek van joguk élni és a feketék takarodjanak haza a kunyhóikba! Európa a fehér emberek hazája, mi vagyunk az őshonosok. Pusztuljanak innen ezek gyilkos, invazív elemek!
Naprózsa
2023-11-24 at 07:55
A hírek szerint a kis késelős drága algériai, vagyis mint várható volt: muzulmán, s mint ilyen egy gyáva féreg, akik csak védtelen gyerekek, nők ellen mernek támadni.
Épp ideje, hogy nyugat őslakossága felégesse ezek fészkeit és azoknak a bíráknak, rendőröknek és politikusoknak a fészkeit is akik ezeket védelmezik. A francba már, ez már vallási háború, mégpedig a legsunyibb ellenséggel szemben amelyik idejön úgymond védelemért, majd egy évtizede eltartják, erre az a hála, hogy gyerekeket gyilkolnak.
Mi kell még, hogy kirakják a kontinensről az összes muzulmánt? Mint Földi László biztonsági szakember is mondja: nincs békés iszlám. Csak iszlám van, vagyis minden muzulmán potenciális gyilkos, még azok is akiktől távol áll az emberölés szándéka, de akkor is mindegyiket rá tudják kényszeríteni, különben a sajátjai ölik meg, ha nem vesz részt a “dzsihádban”.
khm
2023-11-24 at 07:54
Kezdődik!
Európa a polgárháborúkkal lesz elfoglalva. Azt nem tudom,hogy nem késtek-e el vele?
Puncius Pinatus
2023-11-24 at 07:49
No valami jó hír, követendő példa.