Hszi Csin-ping a népmesei okos lányt adta elő Emmanuel Macron francia elnökkel való találkozóján. Mint ismert, a kínai elnök európai körúton van a héten, azonban nem turnézza végig a kontinenst, csak három olyan országot látogat meg, amely országa számára valamilyen jelentős partneri státuszt képvisel: a kontinens katonai szuperhatalmi státuszára ácsingózó Franciaországot, az EU-s együttműködésben kulcsfontosságú hídszerepet betöltő Magyarországot, valamint az infrastrukturális beruházások miatt jelentős Szerbiát. Két partner és egy potenciális rivális került tehát Hszi Csin-ping agendájába, utóbbival kapcsolatban pedig egészen érdekes testtartást vett fel: Macron elnök látszólag elérte, amit akart, Kína pedig gyakorlatilag ezentúl is azt teszi, amit tenni akar. Európai liberálisok számára trigger-figyelmeztetés: Kínával muszáj lesz kompromisszumos politikára berendezkednie a gyengülő gazdaságú Európának.
Gyakorlatilag minden olyat hallott Macron elnök, amit hallani szeretett volna, kérdés azonban, hogy ez változtat-e bármin is. Nagyjából így lehetne összefoglalni a kínai és a francia elnök találkozóját, amelynek során az orosz–ukrán háborún kívül számos gazdasági kérdést is átbeszéltek a felek. Azonban a tárgyalások minőségét jól példázza, hogy míg Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint csütörtökön a kínai delegáció mintegy másfél tucat megállapodást ír alá hazánkban, Franciaországban szankciókról és export-import korlátozásokról szóltak az egyeztetések.
Ukrajnával kapcsolatban a kínai vezető megismételte, hogy Kína „szigorúan ellenőrzi” a kettős felhasználású berendezések Oroszországba irányuló exportját. Ugyanakkor ez nem Macron érdeme, a kínaiak a konfliktus kezdete óta ezt az álláspontot hangoztatják. Hszi lényegében leszerelte a Nyugat azon aggodalmát, hogy Kína segítette az orosz gazdaság életben maradásában azzal, hogy olyan fogyasztási cikkekkel látta el az országot, amelyek a szankciók miatt már nem érhetők el az orosz piacon.
Terítékre került a kérdés, miszerint Kínát azzal vádolják, hogy az ukrajnai háború kapcsán mást tesz, mint amit kommunikál, és mentőövet dob az orosz gazdaságnak. Ennek kapcsán Hszi karcos álláspontot határozott meg és hidegháborús uszításnak minősítette, hogy az Egyesült Államok elítéli az ország Oroszországgal ápolt kapcsolatait.
Ellenezzük, hogy az ukrajnai válságot hibáztatásra, egy harmadik ország rágalmazására és új hidegháború szítására használjuk fel
– mondta Hszi hétfőn.
A sajtónak tett nyilatkozatai során Hszi azt is kijelentette, hogy támogatja a francia elnök „olimpiai fegyverszünetre” vonatkozó felhívását, amely Macron szerint lehetőséget teremthet arra, hogy „a konfliktusok fenntartható megoldásán dolgozzanak a felek a nemzetközi jog teljes tiszteletben tartása mellett”. Ám mivel Oroszország előnyre tett szert az ukrajnai harctéren, és állítólag az ukránok a nyár folyamán ismét offenzívára készülnek, az olimpiai játékok alatti fegyverszünetről szóló szóbeszéd a gyakorlati valóságot tekintve vágyálomnak tűnik.
A gazdasági jellegű egyeztetéseken szintén felemás eredmények születtek az Élysée-palotában. Macron legnagyobb – és gyakorlatilag egyetlen – sikere, hogy Kína feloldja a francia konyakra szimbolikusan kivetetendő védővámot. Azonban a kínai kommunikáció ezzel kapcsolatban is felemás, ők ugyanis azt állítják, hogy Hszi elnök csak a védővámok létjogosultágát kérdőjelezte, explicit módon nem állított olyat, hogy ne kerülne bevezetésre.
Szintén üzenetértékű volt, hogy sem Ursula von der Leyennel, sem Olaf Scholz német kancellárral nem került napirendre találkozó, hiszen ezzel Kína jelezte, nem tekinti partnernek a két politikust. Ezzel nemcsak az EU-nak, de a belső feszültségek alatt megroppanni látszó Németországnak is üzent Kína.
Fotó: MTI/EPA/AFP/Nhac Nguyen
János
2024-05-08 at 17:45
Bocsi én is elk….m.🤗
… az aminak sikerülni egymásra uszítani …
János
2024-05-08 at 17:01
President Trump
2024-05-08 at 13:04
Az orosz sem hülye, nem csak a kínai nem az. Tudja, ki áll a háta mögött. 😊😄😄
Soha nem fog az aminak egymásra uszítani a két népet, mert azok már kiismerték őt ❗
President Trump
2024-05-08 at 13:04
Ungarn über alles !
2024-05-08 at 11:46
Gondolom végig aludtad Trump elnök 4 éves működését. Ő már akkor elkezdte a kínaiak vegzálását, csak bölcs volt és tudta, hogy ehhez az oroszokkal kell összefogni.
hazaffy
2024-05-08 at 12:04
hát elgondolkodhat rajta a sok ‘okos’ nyugati aki elérte, hogy megakasszák az EU pénzeket és lelassítsák a beruházásainkat és lassanként már szinte szankció alá raknak a akkor nem akarunk engedelmesen megdögleni hanem elmegyünk a távol keletihez és onnan keresünk beruházót .. tetszettek volna nem szemétkedni.
Egyébként a franciák tulajdonképpen mit akarnak a kinaiaktól akik évtizedekig gyarmati sorban voltak úgy hogy az egyik legősibb legrégebbi kultura a földön? A franciák meg az egyik legrohadtabb gyarmattartó ország akiknek de facto még mindig afrikai gyarmatbirodalmuk van a glóbuszon itt-ott elszórt francia területekről nem is beszélve ?
Vízöntő
2024-05-08 at 11:49
Hát … az ellenzék szerint a mindenki által támadott és elszigetelt Magyarországra érkezik Kína Elnöke, a magára maradt Orbán Viktorral tárgyalni és megállapodásokat kötni!
A hülye ellenzékünk meg indulhat az ukrán frontra a háborút támogatni, mert magukat feláldozhatják, de a mi fiainkat, lányainkat NEM!
Ungarn über alles !
2024-05-08 at 11:46
President Trump
09:16
kicsit zakkant az észmenésed, de ez manapság már nem érdekes
Pepe
2024-05-08 at 11:43
Macron legfeljebb egy tanulni vágyó szellemileg fejletlen kisdiák lehet a kínai vezér, Hszi Csin-ping mellett.
A kínaiak alaposan megvizsgálják és megrostálják a lehetséges jelöltjeiket az országuk és a pátjuk vezetésére,
és kíméletlen harc folyik egy ilyen magas pozícióért. Csak a legjobb maradhat meg.
A magyar ellenzéki politikusok egy ilyen kínai rostán egytől.egyig fennakadnának. Többségük már az alapvető vizsgálatokon elbukna.
Szóval megvannak a maga előnyei a központosított hatalomnak is.
Ungarn über alles !
2024-05-08 at 11:42
nincs az a magyar paprika-spray ami jobban csípné a mostani látogatás-sorból kimaradók szemét, mint annak sorrendje
merugyehogy: Mikronnak megmondta – Belgrádban egyeztette – Orbánnal pedig lefixálja a kínaiak európai fejlesztéseinek a lényegi (sarok)pontjait
az überfasiszákat-polákokat-bitang-britteket-stb meg had egye az irígy fene, mert (sárga)szarba se vette őket
aladin
2024-05-08 at 11:26
Most háborognak a ballibsi ATV.-ben, hogy hogy lehet Orbán Viktorral tárgyal a világ legnagyobb ország vezetöje és mikor a balos vezetés volt akkor nem. Büszkék vagyunk a Fidesz-MDNP. vezetésére, hogy ezt kiérdemeltük.
Gábor lovag
2024-05-08 at 10:37
A kínaikak bölcsek, és hatalmasak, csak ezt a Világ ” fejlett ” országaiban nem akarják tudomásul venni … aztán meg jön a cumi meg a csodálkozás. Nagyon nagy fricska volt, hogy Hszi nem találkozott a legfőbb EU-s vezetőkkel / pusztítókkal, de Hazánkba eljön, és közel két napot tölt itt, és minden fontos politikusunkkal találkozik.
President Trump
2024-05-08 at 09:16
Majd jön Trump, aztán helyre igazítja ezeket a vágott szeműeket. Befejezi az ukrán háborút, összefog az oroszokkal és visszazavarja a sárgákat a sarokba, rizsre térdepelni.
Római jogász
2024-05-08 at 08:45
“Mit jelent a Duma bojkottja?”
“Azt, hogy mindenki fogja be a pofáját!”
Kb. ez történt most.
A kínai elnök eljött és közölte, hogy: kuss!
apro_marosan_petergabor
2024-05-08 at 08:31
Mo-nak előnyös lehet a sok kínai beruházás, hiszen felpörgeti gazdaságát, s miközben az EU bennünket szivat, mésem lassul le a gazdaságunk, emellett validálja függetlenségre törő politikánkat.
De azért a kínaiak is biztosan kérnek valamit – politikailag is. Ügyelni kell arra, hogy olyan kérést ne teljesítsünk, amit később megbánhatunk.
na4
2024-05-08 at 08:24
McDonalds Napoleon kisfiú Hszi-hez képest.
ViAM
2024-05-08 at 08:12
Már éppen ideje volt, hogy a régebben lehengerlő, klasszikus diplomáciával mindenkit legyűrű gallok visszakapják, amit ők adtak. A kis girnyó kakaskának, micronkának ékes farktollait igencsak megtépdesték, de újra növesztésére már nem lesz ideje. Ám fennáll az a lehetőség, hogy még tehetségtelenebbet találjanak maguk közül, mert nincs jobb a sok rossz között.
János
2024-05-08 at 08:05
Xi nem hülye. Többezer éves, még mindig fennálló kultúra tanulságaival mögötte, van miből meríteni❗
dr. Kolompár G.
2024-05-08 at 07:38
Számunkra hasznos lehet, hogy a kínai elnök Franciaországba is elment. Egyrészt ezzel kissé egymásnak ugrasztja a németeket és a franciákat. Ez nekünk jó, mivel a kettőjük versengése mindkét félnek talán fontosabb, min a mi b… ogatásunk. Másrész az uniós seggfejek nem mondhatják azt, hogy a kínai elnök az unió ellenes országokba látogatott és az unió érdekei ellen tárgyalt velük, mert az unió második legerősebb országának elnökével is találkozott.
Hszi és Putyin meg fogják még a saját levükben forgatni az európai bohócokat, ezzel az USA-nak is cokit mutatva. Mikronka most három napig repked a boldogságtól, azután majd rájön, hogy Hszi megszivatta.