
Döntésemet akkor tudom meghozni, ha a megfelelő emberekkel átbeszéltük a helyzetet és azt, hogy mi a legjobb megoldás – válaszolta Dúró Dóra portálunk azon kérdésére, hogyan képzeli el jövőjét a Jobbikban. Hozzátette: bízik abban, hogy a jövő hétre megszületik a konkrét válasz a kérdésben. Közben Toroczkai László hétfőn este az Echo TV-ben arról beszélt, ő a Jobbikon belüli platform-alakításnak látja most a legnagyobb valószínűségét.
„Sneider Tamás azt ígérte egy szombati Facebook-bejegyzésében, a kongresszust követően, hogy néhány napon belül beszél velem is és Toroczkai Lászlóval is. Amíg ez nem történik meg, addig nem szeretnék nyilatkozni” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Dúró Dóra. A képviselőnő a Jobbik szombati tisztújító kongresszusa után – melyen nem ő, hanem Gyöngyösi Márton nyerte a párt elnök-helyettesi posztját – újságíróknak azt mondta, alszik néhány napot a „hogyan továbbra”. Ugyanakkor még aznap délután azt írta Facebook-oldalán:
Hiába próbál pártszakadást láttatni a Fidesz-média, felelősségem tudatában mindent megteszek ellene. Maradjunk együtt, a Jobbik a miénk is!
Portálunk azt is szerette volna megtudni a politikustól, hogy ha tényleg maradni szeretne a pártban, akkor hogyan tudna együttműködni az elnökséggel például azok után, hogy ő maga is arról beszélt a kongresszus utáni, Toroczkai Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatójukon, hogy nem voltak egyenlőek a feltételek köztük és a végül elnöki–elnök-helyettesi posztokat nyert Sneider Tamás-Gyöngyösi Márton páros között.
Nagyon sok olyan kérdés van, amit tisztáznunk kell. A többi közt például ezeket is szeretném tisztázni Sneider Tamással
– válaszolta felvetésünkre. Annyit még elárult, hogy az elmúlt napokban nagyon sokféle véleménnyel találkozott arra vonatkozóan, hogy mit kellene tennie, de még egyszer megismételte: döntését akkor tudja majd meghozni, ha a megfelelő emberekkel átbeszélte a helyzetet és azt, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Arra a kérdésünkre, hogy ez mikorra várható, azt felelte:
Jövő hétre szerintem már meg tudjuk ezt beszélni.
Toroczkai tegnap este az Echo Tv-ben arról beszélt, nincs oka kétségbeesni azért, mert alulmaradt a pártelnöki szavazásban, hiszen “a kongresszuson nagyon sokan voltak olyanok, akik a pártból élnek, a többezres tagság soraiban – akik engem támogatnak – pedig olyanok, akik a pártért élnek.” Erre a közösségre utalva Toroczkai úgy fogalmazott, “megszervezzük magunkat.” Toroczkai kifejtette, szeretne hinni abban, hogy majd nem kell olyan nyilatkozatokat tenniük, mint akár a választások előtt Mirkóczki Ádám, s hogy amit 2010 előtt mondtak, az nem igaz. Az ásotthalmi polgármester arról is beszélt, hogy “ha én most felállok, akkor valószínűleg a tagság többsége velem jön, és akkor a Jobbiknak marad egy frakciója.” Hozzátette, nem lát túl rózsás jövőt. Sokan rebesgetik, hogy Toroczkai és támogatói új pártot fog alakítani, ha nem ő lesz a Jobbik elnöke, erre a felvetésre az interjúban azt mondta, “ezt azokkal az emberekkel fogom megbeszélni, akik mellettem álltak, fogok velük találkozni még ezen a héten.” Kifejtette, hogy nem érdekli ezzel kapcsolatban semmiféle retorzió a párt részéről. “Legfeljebb kizárnak, és akkor mi van? különösebben nem érdekel! Az etikai bizottság egyébként is elég érdekesen lett összeállítva.”
Sebaj Tóbiás
2018-05-16 at 21:01
Szarházi hazaárulók gyülekezete! Szegény Csurka, jól érezte!
e.házi bandi
2018-05-16 at 09:59
Csurka által megnevezett ellenpárt nem polkorrekt megnevezés, mehet a csiki-csuki játék?
Szőke Zoltán
2018-05-16 at 08:33
Én szívből megutáltam a Jobbikot. De ne beszéljünk olyanokat, ami nem igaz. Gyöngyösi valóban listázott volna, de nem a zsidókat, hanem a kettős állampolgárokat. Ki tehet arról, hogy ezekből az izraeli-magyar a legtöbb? Egy szóval sem említette Gyöngyösi a zsidókat.
Ferenc
2018-05-16 at 08:15
A “radikálisokhoz” is “begyűrüzött” a bolsi opportunizmus? Vagy csak a “radikalizmus” is megfizethető?
Aladin
2018-05-16 at 07:15
Mi van Kuró, nem jött be a kivánt választásod most probálsz visszavedleni Sneiderhez. Nem érzed úgy, hogy egy kis szemét vagy.
amarna
2018-05-16 at 06:16
Mocskos egy lyobbos horda—-pontosan olyan mint a maszop,elempé,szemkilövetőék,tegeződősék stb—
PÉNZÉRT MINDENT !!!!!!
JELMONDATUK : ORBÁN TAKARODJ…..SEMMI MÁS—CSAK A VÁLYÚHOZ JUTÁS A CÉL !!!!!
SZÉGYEN , MAGYARORSZÁGI MOSLÉK !!!!!!!
Vas-Borosi Lászlóné
2018-05-15 at 23:37
Dúró Dóra hetek óta vetkőzik, már a kampány alatt is (ATV, G-TV, Retek Klub stb.)- és ami a legmegdöbbentőbb, hogy a parlamentet sem tiszteli – diszkós ruhákban jelenik meg ami egy országgyülési képviselőhöz nem méltó – talán a saját bájaival akar valamit elérni….?? Nézzék csak meg az öltözékét az utóbbi hetekben a választások előtt és után , hogy a 3 gyermekes anya hogyan vetkőzik.. Talán Toroczkainak akar megfelelni…
gyozo2018
2018-05-15 at 23:40
Egymásnak nem.
Vona megbízóinak akarnak megfelelni.
Ragnar
2018-05-15 at 22:35
“Színház az egész világ és színész benne minden ember” Ez a Ballikra különösen igaz.
répcze
2018-05-15 at 22:10
Ezt az egészet Vona szúrta el a megalomániájával. Mert annak ellenére erőltette a “majd mi fogunk kormányozni” vonalat, hogy tudomásul vette volna, Orbán szép csöndesen nem csak a retorikát vette át, hanem a cselekedeteket is. (Tehette, ő kormányzott.) A Jobbik (Vona) pedig ebbe nem tudott belenyugodni. Mivel tért veszített a nemzeti térfélen, balra próbált nyitni, a cél szentesíti az eszközt alapon. Ahelyett, hogy maradt volna a megbecsülést érdemlő konstruktív ellenzék szerepében. Ha Vona nem ácsingózott volna annyira a kormányrúdért, türelmesen kivárta volna, amíg a Fidesz esetleg erodálódik (haragszanak rá elég sokan), hogy utána mint nemzeti váltópárt színre léphessen. Nem ez történt…
Most ott vannak a listáról a Parlamentben. Hogyan éli meg Dúró, hogy a frakciója “néppárti”, pedig ő legszívesebben radikális lenne? Lenne? Avagy van az a pénz, amiért ezt a tudathasadásos állapotot elviseli? Még egy opció: a “belülről bomlasztás” önáltató illúziója?
Már csak azt nem tudom helyre tenni magamban, mire gondolhattak a Jobbik szavzók ápr. 8-án?
gyozo2018
2018-05-15 at 23:38
Ez ostobaság.
Vona hazaáruló, eddig is az volt, de akkor élesítették be, amikor Simicskának Orbán útilaput kötött a talpára. Ugyanis úgy elpofátlanodott, hogy már miniszterelnöknek képzelte magát.
Istvan Magyar
2018-05-15 at 20:07
Hajra Jobbik!
Sebaj Tóbiás
2018-05-16 at 21:00
Mellik?!
Blest Domains
2018-05-15 at 18:45
Lehet amúgy, hogy Toroczkai lesz a Ballik Kovács László-ja. A mindenkit megértő joviális örökös tag.
gyozo2018
2018-05-15 at 21:49
Rosszabb. Kovács László legalább nyílt kártyákkal játszott: kőbolsi, hazaáruló.
Toroczkai radikális magyarnak szeretne látszani, miközben mindannyiszor elárulja azokat, akiket felbujtogat.
Most már annyira túljátszotta magát, hogy jobb lenne, ha a megbízói visszahívnák, mert már közröhej számba megy, annyira átlátszó.
János Szabó
2018-05-15 at 18:05
NA SÖPRÉS !
magyar ember
2018-05-15 at 18:01
Olyanok mint a Marxista Unió.
Blest Domains
2018-05-15 at 17:30
Nyomorult egy hitelét vesztett banda ez a Ballik. Toroczkainak egyedül kéne új pártot alapítania, kb. még van 1 hónapja, meg egy megingása és ő is megy a levesbe. Dórika, kösz, de nem. Ott ült a “néppárt”-ban, s a kíváló miniszterelnöki székfoglalóra még udvariasságból sem emelték volna a kezüket tapsra. Ott ültek karba tett kézzel, míg a Parlament tapsolt. Ez mindent elárul, hogy hol jobboldaliak ezek. Sehol.
3/3
2018-05-15 at 19:34
Toroczkai ugyanúgy benne van az összeesküvésben. Tegnap kérdezte meg a műsorvezető tőle, hogy hogy fog-e új pártot alapítani, de a válasza valami olyasmi volt, hogy épp nem ér rá, mert könyvet ír. Ott van a youtube-on, meg lehet nézni. NINCS olyan a Jobbik jelenlegi elnökségében, hogy radikális. Ez kéne már végre felfogni mindenkinek!
gyozo2018
2018-05-15 at 21:47
Budaházy ült, Toroczkai valahogy mindig megúszta…. Ez vajon véletlen?!
gyozo2018
2018-05-15 at 23:36
De ez a szemét tuti, hogy indulni fog a következő polgármester választáson, azért a hezitálás!
Kell a Muszlim Pártnak a határ menti Ásotthalom!
gyozo2018
2018-05-15 at 16:43
Dúró! Vona jobbkezeként te is szakmányban árultad, árulod a hazát! A legalja proli hazaárulók közt fog mint széljegyzetet számon tartani a magyar történelem az átlátszó, ócska férjeddel Novákkal és Toroczkay cimboráddal együtt.
3/3
2018-05-15 at 19:39
Ennek az egésznek az a lényege, hogy most eljátsszák, hogy ők “radikálisok” , hogy lenyugtassák az alacsonyabb szinten lévő párttagokat, a masszív tömeget, azokat, akik hittek ebben az egészben.
Blest Domains
2018-05-15 at 21:13
Mintha a muszlim világerő trójai falova lenne. Nagyon ijesztő!
gyozo2018
2018-05-15 at 21:38
Pontosan!
Meg hogy az alakuló, formálódó, valódi nemzeti radikális mozgalomnak gátat szabjanak.
Ezért ők akarnak lenni a saját maguk ellenzéke is.
Ezért feltételezem, hogy a fehérváriakat és a 11 “Toroczkai párti” csoportot azért rúgták ki, hogy majdan Toroczkai velük alapítsa meg a Jobbik Muszlim Mozgalom “álellenzéki” pártját. Így mindkettő Vona markában.
Mert hogy is volt?
Vona Novákot félretolta, hogy átadja a képviselői helyet a liberális “tanácsadónak”.
De Bovák asszonyát, Dúrót megtartotta a legbensőbb bizalmasának.
Behívja az “alvó ügynöküket”, Toroczkait, elnökhelyettest csinál belőle.
Mindannyian együtt árulják el szakmányban a hazát.
Veszítenek. Vona látszólag lemond.
Toroczkai mellé áll Dúró, mint “radikális belső ellenzéki”.
Felmérik, hogy melyik csoport állna Toroczkai mellé a választáson.
Azokat feloszlatják, megteremtve ezzel egy lehetséges szakadár párt alapjait, mert nyilván, ha Toroczkai kilép, akkor felsorakoznak mellette.
Ezért nem hiszek a székesfehérváriaknak sem.
Dúró most kijelenti, hogy az új pártelnökön múlik, hogy mit lép.
Na, most… tényleg ennyire hülyének nézik a párt tagjait és a volt szavazóikat?!
Megérett az egész liberálnyilas szutyokpárt Dórikástól, Vonástól, Novákostól, Toroczkaistól, Sneiderestől és a többitől a maguk teremtette trágyadombba süllyedésre.
e.házi bandi
2018-05-15 at 16:40
Dórika ismeri a rigmust? “Sneider Fáni azt mondta, nem kell néki a … ” 🙂
gesztenye
2018-05-15 at 16:33
az a vicces, hogy ők a néppárti, migránsbarát elveket is támogatták. Amiért mondjuk Heller Ágnes is a Jobbikra szavaztatta a rokonait. Ezért hiteltelen az egész Jobbik. Sajnálom. És tényleg Csurkának lett igaza , ebben is.
gyozo2018
2018-05-15 at 16:45
Muszlim párt. Kijelentették, hogy a kvóta a megoldás, s hogy Brüsszel számíthat rájuk. Ezek a 1919-esek örökösei, egyenes folytatói.
gyozo2018
2018-05-15 at 15:40
De előbb Vonával, Dórika. Csak hogy megtudd, mi a konkrét feladat, hogy átverjétek a már távozott, és az új pártot előkészítendő kirúgottakat.
Az egész cirkusz koreográfiája átlátszó. Pórázon akarjátok tartani őket, valamint megakályozni, hogy valódi nemzeti radikális párt alakuljon, s ott találják meg magukat. Ezen ügyködtök!
Hazaárulók!