Pesti Srácok

A mostani forintgyengülésnek semmi köze a gazdaság teljesítményéhez - állítja Suppan Gergely

A mostani forintgyengülésnek semmi köze a gazdaság teljesítményéhez - állítja Suppan Gergely

Az Európai Bizottság újabb eljárást kezdeményezett Magyarország ellen azzal az indokkal, hogy „megsérti a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályait”. Ez időben egybeesik a forint elleni egyre intenzívebb támadásokkal. Két szakembertől, Boros Imre közgazdásztól és Suppan Gergely elemzőtől kértünk választ arra, hogy valójában mi történik? Minek köszönhetjük, hogy a fiókból előrángatott kissé érthetetlen szabály be nem tartásával vádolnak minket?

„Az Unió már készül az olasz ügyekre, de előtte még belerúgnak a magyarokba” - kommentálta a Bizottság viselkedését Boros Imre közgazdász. Ahogy lefestette a helyzetet:

Továbbá a bűnlistánkat akarják hosszabbítani, ami újabb ürügyként lehet használni a Magyarország ellen az úgynevezett 7-es cikkely alapján megindított eljárásban. Abban a szappanoperában, aminek a végén megvonnák a szavazati jogot tőlünk.

PestiSracok facebook image

Nem eszik olyan forrón a kását

Teszik ezt annak ellenére, hogy erre semmi esély sincs, mert ezt sohasem szavazza meg a kormányfői tanács. Minimum az, hogy a lengyelek vétóznak és feltehetően két-három állam tartózkodni fog. Azok az országok vezetői fogják megszavazni, akik még mindig Angela Merkel német kancellár lekötelezettjei – fogalmazott Boros Imre, megjegyezve, hogy a kancellár egy mókuskerékben van, amiből nem tud kiszállni, és a "végén majd eldobják, mint egy rongyot".

Az unió jelenlegi feddésére visszatérve: el kell ismerni, hogy a választási kampány során, azaz az év első négy hónapjában a tervezett költségvetési hiány 80 százaléka összejött. A pénzforgalmi egyenleg jelenleg 1100 milliárd hiányt mutat. Ennek egyik oka az, hogy a magyar kormány előfinanszírozta az uniós projekteket. Ez magyarul annyit jelent, hogy a hazai pályázó anélkül jut a pénzéhez, hogy azt Brüsszelben lepecsételték volna. És ezen a ponton tér el a készpénzforgalmi egyenleg az Európai Unió Bizottsága által számított összegtől. Tehát az 1100 milliárd forintból egyből lejön ez a 4-500 milliárd forint. Az is tény, hogy az év elején volt néhány rendkívüli kifizetés, mondhatjuk azt is, hogy volt némi választási költekezés. Továbbá a magyar költségvetés az év elején úgymond kiadás orientált, és körülbelül az év közepére szokott helyre állni az egyensúly – fejtette ki Boros. Olyankor folynak be például a személyi jövedelemadó bevételek.

Nemzetközi felfordulás gyengíti a forintot

A mostani politikai szituáció egybe esik, talán nem is véletlenül, a forint gyengülésével.Suppan Gergely a Takarékbank elemzője ezzel kapcsolatban elmondta lapunknak, hogy ennek a gyengülésnek semmi köze a hazai gazdasági helyzethez. Ha az itthoni fundamentumokat nézzük, akkor a forintnak erősödnie kellene. Az egész sztori azzal indult, hogy az USA-ban komolyak a kamatemelési várakozások, és ez elindított egy világgazdasági folyamatot. Ismeretes, hogy Argentína két hete az IMF-hez fordult és tegnap Törökország pedig ma meglépte a kamatemelést, hogy mérsékeljék a kibontakozó valutaválságot. Ez megfordította a török lírát. Minket ez úgy érint, hogy

Hangsúlyozni kell azonban, hogy cseh korona és a lengyel zlotyi is hasonlóan gyengül, mint a forint. Ezekkel a valutákkal teljesen együtt mozgunk jelenleg fej-fej mellett. A gazdasági adatokból úgy tűnik, hogy az euró zóna fékezni fog, és ugyebár kezd kibontakozni az olasz krízis. Ott ugyanis olyan kormány fog felállni, amelyik az egyik fél, az 5 csillag, az alapjövedelmet akarja bevezetni, míg a másik Párt, a Liga, adókat akar csökkenteni. Az egyik párt baloldali populista, míg a másik inkább jobboldali populista. Vagyis radikálisan akarják emelni a kiadásokat, miközben csökkentik a bevételeket. Ebből csak az következhet, hogy felborul a költségvetési egyensúly. Sajnos minden negatív dolog egyszerre jött össze - fűzte hozzá Suppan.

A vezető képen Suppan Gergely látható.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.