Pesti Srácok

Költségvetés 2019: Nyugodt, kiszámítható gazdálkodás

Költségvetés 2019: Nyugodt, kiszámítható gazdálkodás

Folytatódik az elmúlt években már megszokott, nyugodt és kiszámítható költségvetési gazdálkodás. Legalábbis ez derült ki a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból, amit a Pénzügyminisztérium tegnap nyújtott be a Parlamentnek. Regős Gábor, a Századvég vezető elemzője portálunknak elmondta, hogy az óvatos visszafogottság jellemzi a kormány magatartását.

Érdekes lehet, hogy a szociális adó mértéke 2 százalékkal fog csökkenni jövő év júliusától. Ezt az adónemet a munkáltató fizeti a munkabérek után. Ez a teher tavaly 5 százalékponttal, az idén pedig 2,5 százalékponttal mérséklődött. Az intézkedés célja a béremelések elősegítése a vállalkozások adóterheinek csökkentésével.

Az áfacsökkentésekről egyelőre még nincs döntés, és különösen érdekes, hogy az új lakások kedvezményes áfakulcsának fenntartásáról még nem lehet tudni semmit. Jelen állás szerint 2019-ig lesz érvényben az 5 százalékos áfa, ám bizonytalan, hogy ezután mi fog történni. Az áfát akkor kell megfizetni, amikor a lakás elkészült, ami nyilvánvaló, hogy nem megy egyik napról a másikra. Például, amit most kezdenek építeni, az átcsúszhat 2020-ra, és bizonytalanságot jelent a kivitelezőnek, mivel nem tudja, milyen áfa mellett tudja majd értékesíteni.

Takarékoskodás igen, megszigorítás nem !

PestiSracok facebook image

A főbb makroszámok kapcsán Regős Gábor elmondta, hogy a tervezett 4,1 százalékos növekedési ütem és az 1,8 százalékos államháztartási hiány semmiféle meglepetést nem okozott. Figyelemreméltó, hogy a tartalékok szintjét jelentősen megemeli a kormány. Ennek magyarázata, hogy az európai gazdasági helyzet bizonytalanabb lett, gondoljunk csak az olasz válságra – fejtette ki az elemző. Vagyis a tervezett 1,8 százalékos GDP-arányos hiány akkor is tartható lesz, ha gazdasági növekedés alacsonyabb lesz a tervezettnél. Szerencsés esetben, ha jól pörög majd a gazdaság, akkor az 1,8 százaléknál érdemben alacsonyabb is lehet a deficit. Erre egyébként szükség is lehet, mert az országok többsége az előírt 3 százalékos deficit platformot tudja teljesíteni. Sőt szép számmal van olyan ország, amelynek pozitív a költségvetési egyenlege, ilyen például Németország. Nekünk pozitív egyenlegre 2019-ben még nem érdemes törekedni, mert az megszigorítás lenne - mondta, hozzátéve,

A kedvezőtlen nemzetközi fejlemények hatása ott érthető tetten, hogy nagyon óvatosan tervezték meg a költségvetést. Nincsenek benne nagy kiadásnövelő intézkedések, szemmel látható visszafogottság. A kiadási oldalnak két nagy nyertese van: a védelmi költségvetés, illetve az egészségügy. A védelmi kiadások az idei évhez képest 86 milliárd forinttal, míg az egészségügyi büdzsé 105 milliárddal fog bővülni. Továbbá, ha jól alakulnak a dolgok, lehetővé válik a köztisztviselők bérének emelése. De kiadások esetében is látható, hogy a fő cél a folyamatosság, és radikális változások nincsenek a jövő évi költségvetésben – állapította meg Regős.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.