Pesti Srácok

Ömlik a (német) pénz a magyar gazdaságba

Ömlik a (német) pénz a magyar gazdaságba

A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben közölt egy részletes kimutatást, amelyben a most zajló hazai nagyberuházásokat veszi sorba. A lista elején a már közismert autóipari gigaprojektek találhatók. De a második helyen ott árválkodik a MOL nagyberuházása, amelyről viszonylag kevés hír jelent meg. Ez a német ThyssenKrupp-pal alakított közös vállalat műanyag gyártásához alkalmas alapanyagokat fog előállítani. Megjelennek a listán még gyógyszeripari cégek, de az igazán domináns szereplők a már említett autóipar: Mercedes, BMW. Egyébként összesen mintegy 2000 milliárd forint nagyságrendben zajlanak ipari nagyberuházások hazánkban. Elképesztő szám, jó hallani.

A táblázatból kitűnik, hogy hazánkba főleg német cégek fektetnek be, és meghatározzák a magyar ipar fejlődését. A kormány majd minden esetben komolyan közreműködik a beruházásokban, és a lehető legkülönfélébb módon ösztönzi az új gyárak és üzemek létrejöttét. Ez a munka elsősorban Szijjártó Péter külgazdasági miniszter kezében összpontosul. A jelek szerint eredményesen, hiszen a Magyar Nemzeti Bank szerint hazánkban jelenleg összesen mintegy 2000 milliárd forintos tőkével zajlanak nagyberuházások.

Csak a BMW évi 0,5 százalékkal növeli a GDP-t

Ez egy elképesztő szám, és a jövőbeli gazdasági növekedés kapcsán biztató. Az MNB szerint például csak a BMW évi 0,5 százalékkal növeli majd a GDP-t. Ez is azt mutatja, hogy nem helytálló azon kritikusok álláspontja, akik a magyar gazdaság bővülését az uniós forrásokra vezetik vissza.

PestiSracok facebook image

Sőt, inkább az ellenkezője igaz, az export és a növekedés nagyobb része piaci szereplők tevékenységéhez köthető.

Alábbi táblázatunkban a 10 legnagyobb beruházásról mutatunk adatokat az MNB alapján.

Vállalat Beruházás értéke Beruházás időtartalma Tervezett létszám Mercedes 490 md ft 2016-2020 2500 Mol 390 md ft 2018-2021 200 BMW 320 md ft 2018-2023 1000 SK Innovation 98 md ft 2018-2020 410 Hankook 89 md ft 2018-2020 150 Procter&Gamble 55 md ft 2016-2020 Rehau 47 md ft 2018-2019 700 Bosch 36 md ft 2018-2021 Arconic-Köfém 35 md ft 2018-2019 200 Becton Dickinson 34 md ft 2017-2020 220 B.Braun Medical 31 md ft 2018-2019 400

Fotó:zaol.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.