Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság

Szijjártó Péter: Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság

Az elmúlt tíz esztendő gazdasági sikertörténetének egyik alapja az, hogy kihasználva azt, hogy Európa szívében vagyunk, Közép-Európa egyik legfejlettebb közlekedési hálózatát hoztuk létre – fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Debrecenben, a V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén.

Szijjártó Péter azt mondta, a jelenlegi rendkívül nehéz gazdasági körülmények között minden idők legerősebb nemzetgazdaságát kell felépíteni. Az elmúlt 30 év tapasztalataira utalva a miniszter úgy fogalmazott:

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter szerint a koronavírus-járvány óta tudjuk, hogy azok az országok lehetnek sikeresek, az új világrend nyertesei, amelyek a legtöbb területen rendelkeznek saját, nemzeti alapú képességekkel és kapacitásokkal, beleértve a közlekedési fejlesztések önálló elvégzésének képességét is.

– fejtette ki. Hozzátette: a következő tíz év fontos feladata a közlekedési hálózat továbbfejlesztése. A miniszter szerint ahhoz, hogy az ország beruházás-vonzó képességét meg tudjuk tartani, "megállás nélküli vasúti fejlesztések kellenek". Szijjártó Péter jelezte: a kormány 2024-ig ötezermilliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre; az idén ez az összeg 300 milliárd forint.

Mészáros Lőrinc, az alapításának 5. évfordulóját ünneplő V-Híd Zrt. tulajdonosa azt mondta, Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, amely száz év hátrányt ledolgozva az utóbbi harminc év alatt utolérte a külföldieket. Kifejtette: "az építőipar vergődése" a rendszerváltás idején kezdődött; akik akkor privatizálták az ágazatot, nem voltak sikeresek, de amikor külföldi nagyvállalatok átvették a cégeket, akkor jól működtek, a balliberális kormányok idején ők nyertek minden munkát. Mészáros Lőrinc úgy fogalmazott:

Hozzátette: 2010-től megkezdődött a fejlődés az építőiparban is, sok sikeres magyar vállalkozás nőtt fel. A piac 60-70 százalékát ma már magyar tulajdonban lévő vállalatok viszik; korábban ez 5-10 százalék volt. A nagyvállalkozó tévhitnek nevezte, hogy a magyar vállalatoknak csak úgy "odaadják a munkát"; minden esetben versenyen kell azokat elnyerni.

Kósa Lajos, a térség országgyűlés képviselője (Fidesz) beszédében a szabályozás szempontjából nehéz területnek nevezte az építőipart, amely érzékenyen reagál a konjunktúra változásaira. A politikus szerint az "EU-bürokraták" által megalkotott európai uniós szabályozások elsősorban a nagy európai vállalatoknak előnyösek és nem nekünk. A közbeszerzések rendszerére kitérve azt mondta: "a közbeszerzési eljárás Magyarországon nem megfelelő", alkalmat ad például arra, hogy a konkurencia "szétkérdezéssel" akadályozza meg az eredményes eljárást. Felhívta a figyelmet a szakképzés fontosságára az építőiparban, de arra is figyelmeztetett, hogy az európai piac elszívja a legjobb szakembereket.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egyebek közt arról beszélt, hogy a vasút jövője más dimenzióba helyeződött Európában és Magyarországon.

– mondta a miniszter, megemlítve a Kelenföld–Százhalombatta és a Püspökladány–Debrecen vonalszakaszt.

– tette hozzá a miniszter. Palkovics László kitért arra, hogy a 2021-2027-es európai uniós költségvetési ciklusban 51 milliárd euró forrás jut Magyarországnak, ennyi még soha nem állt rendelkezésre, és a forrás felét építési beruházásokra, egyebek között vasútfejlesztésre fordítják.

A V-Híd Zrt. születésnapi ünnepségén működés közben mutatták be azt a korszerű vágányépítő gépsort, amelyből összesen három van Európában, és ezek egyike most először került 100 százalékos magyar tulajdonba. A cég tavalyi árbevétele csaknem 33,8 milliárd forint volt, az elmúlt öt évben hatmilliárdot fordítottak beruházásra. A rendezvényre készült sajtóanyagból egyebek között az is kiderül, hogy jelenleg a leendő debreceni BMW autógyárhoz kapcsolódó munkák közül a Debrecen-Füzesabony vasútvonal korszerűsítése az egyik fő feladatuk.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.