Pesti Srácok

ITM-államtitkár: dinamikus, jól látható a keresetek növekedése

ITM-államtitkár: dinamikus, jól látható a keresetek növekedése

Dinamikus, jól látható a keresetek növekedése – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva pénteken, az M1 aktuális csatornán.

A KSH pénteki jelentése szerint augusztusban a bruttó átlagkereset 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A január-augusztusban a bruttó és a nettó átlagkereset 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Bodó Sándor elmondta: a havi kereseti adatok helyett az első nyolchavi számok mutatnak pontosabb képet, mivel az elmúlt hónapokban számos kormányzati intézkedés nyomán egyszeri kifizetések történtek. Példaként említette az egészségügyi dolgozók vagy a pedagógusok bérfejlesztését; mint fogalmazott, ezek a havi adatokat megtréfálhatják. Kiemelte, hogy a csaknem kétszámjegyű bérnövekedés azonos a korábbi időszakok bérdinamikájával, ugyanakkor az első nyolchavi időszakban 3,5 százalékos volt az infláció. Az aggasztó jelek kopogtatnak; a munkaadók előzetes bértárgyalásairól szóló jelzéséből látható, hogy ez a dinamika nem lesz fenntartható, lassulás várható. A főváros bérelőnye jelentős, azonban kissé csökkent. A legmagasabb, budapesti bérek után Győr-Moson-Sopron megyében lehetett a második legtöbbet keresni, közöttük is több, mint húsz százalékos a különbség. Az államtitkár szerint ebben van még feladat.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.