Pesti Srácok

Zuhanórepülésben a bitcoin, szétverték a kriptovalutákat

Zuhanórepülésben a bitcoin, szétverték a kriptovalutákat

Szerda reggelre tovább estek a legnagyobb kriptodevizák, a teljes piaci kapitalizáció pedig újra 2000 milliárd dollár alá zuhant. A bitcoin árfolyama több mint 10 százalékos eséssel becsúszott 40 ezer dollár alá a Coinmarketcap adatai szerint – hívta fel rá a figyelmet az Index.

Szerda reggel fél 8 körül 39 700 dollár körül forgott a legjelentősebb kriptodeviza, holott egy hete még 55 ezer dollár felett járt. A második legnagyobb ethereum szintén nagyot esett: árfolyama szerdán már járt 3 ezer dollár alatt is – az ether is nagy zuhanásban van, pár napja még 4 ezer dollár felett járt, árfolyamcsúcsokat döntött. A teljes kriptopiac kapitalizációja szerda reggel valamivel több mint 1840 milliárd dollárt tett ki – egy hete még 2500 milliárd dollár felett volt, azaz közel hétszáz milliárd dollár tűnt el a kriptopiacról. A portál szerint a bitcoin esése mögötti okok között Elon Muskot emlegetik: a Tesla vezére ugyanis bejelentette, hogy mégsem lehet fizetni bitcoinnal a Teslákért. Ez május 12-én történt, azóta folyamatosan esik az árfolyam: 55 ezerről indult, hétfő délután 45 ezer dollár környékén mozgott, szerda reggel pedig már 40 ezer dollár alá kúszott az árfolyam.

Forrás: Index; Fotó: www.bitcoinbazis.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.