Pesti Srácok

Kína gazdasága számokban – Stabil helyreállás a koronavírus után

null

A kínai gazdaság 7,9 százalékkal növekedett éves összevetésben az idei második negyedévben, a koronavírus-járvány belföldi megfékezését követő stabil helyreállást jelezve – derült ki a kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.

A kínai bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme elmaradt valamelyest az elemzők által jósolt 8,1 százalékostól, jelentős lassulást mutatott az első negyedévben regisztrált 18,3 százalékos bővüléshez képest. A második negyedéves adat hátterében mindazonáltal részben ott áll a tavalyi alacsony bázisadat hatásának gyengülése: 2020 első negyedévében ugyanis a járvány következtében a kínai gazdaság 6,8 százalékkal zsugorodott, a tavalyi második negyedévre azonban már sikerült 3,2 százalékos növekedést elérni. Kína ráadásul a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban.

A kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint az ipari termelés júniusban 8,3 százalékkal növekedett éves összevetésben. Elemzők 7,8 százalékos bővülést valószínűsítettek a májusban jegyzett 8,8 százalékos növekedést követően. Havi összevetésben júniusban 0,56 százalékos bővülést regisztráltak az előző hónaphoz képest, míg az első félévet tekintve a kínai ipar 15,9 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve. A termelés kiemelkedően erős növekedését mérték az autóipar új energiával működő járművek termelésével foglalkozó ágazatában: a bővülés mértéke júniusban elérte a 135,3 százalékot éves összehasonlításban, jóllehet az adat tovább mérséklődött a májusi, 166,3 százalékról. Az autóipar egészét tekintve ezzel szemben visszaesést regisztráltak: a termelés 13,1 százalékkal zsugorodott a szektorban éves összevetésben.

A kiskereskedelmi forgalom 12,1 százalékkal nőtt júniusban a múlt év azonos időszakához képest. Elemzők 11,0 százalékos bővülést jósoltak a májusi 12,4 százalékos növekedés után. Tavaly júniusban a kiskereskedelmi forgalom még 1,8 százalékos zsugorodást mutatott. Havi összevetésben a kiskereskedelem forgalma 0,7 százalékkal nőtt júniusban az előző hónaphoz képest, míg az első félévet tekintve 23,0 százalékos bővülést mértek a múlt év azonos időszakával összehasonlítva. A vendéglátóipar forgalma éves bázison 20,2 százalékkal erősödött júniusban, míg az első félévben 20,6 százalékos növekedést ért el. Az állóeszköz-beruházások értéke szintén a várakozásokat felülmúlva alakult: 12,6 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az első félévben. Elemzők 12,1 százalékos emelkedést jeleztek előre a január-májusi 15,4 százalékos bővülés után. A beruházások több mint felét kitevő magánberuházások értéke 15,4 százalékkal nőtt az év első felében a múlt év azonos időszakához képest.

PestiSracok facebook image

A statisztikai hivatal felmérése alapján Kínában a munkanélküliségi ráta 5 százalékos volt júniusban, mérséklődve a májusi 5,2 százalékos szinthez képest. Minthogy azonban a számítás alapját képező felmérés nem teljes körű, így ez az adat nem feltétlenül fest hű képet a valós helyzetről. A kormányzat erre az évre azt tűzte ki célul, hogy 5,5 százalék körül tartsa a munkanélküliségi rátát, miközben 11 millió új városi munkahelyet teremt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.