Pesti Srácok

A magyar gazdaság teljesítménye felülmúlja a járvány előtti szintet az elemzők szerint

null

A magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben felülmúlta nemcsak a 2019 második negyedévi, hanem a járvány előtti utolsó negyedév, 2019 negyedik negyedének szintjét is, ráadásul a növekedés viszonylag kiegyensúlyozottan, minden területre kiterjedt – összegezték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a szerdán megjelent részletes GDP-adatokból levont következtetéseiket. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megerősítette, hogy az idei második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az egy évvel korábbihoz és 2,7 százalékkal az előző negyedévhez képest. A nyers adatok szerint a második negyedévi GDP 2,2 százalékkal nagyobb volt a 2019. második negyedévinél.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaság teljesítménye a szezonálisan kiigazított adatok szerint már meghaladja a vírus megjelenése előtti, 2019. negyedik negyedévi szintet. A válság nyertesének az információ, kommunikáció ágazat tekinthető, hiszen hozzáadott értéke több mint tizedével meghaladja a vírus megjelenése előttit. Szintén kedvezően alakul az ipar és az építőipar teljesítménye: mindkettő több mint 5 százalékkal meghaladta a járvány előtti szintjét. Több ágazat (például szórakoztatóipar, szállítás, turizmus) teljesítménye azonban az érdemi éves alapú növekedés ellenére is még elmarad a válság előttitől. Felhasználási oldalról hasonló arányban járult hozzá az éves alapú bővüléshez a fogyasztás, a beruházás, illetve a nettó export. A fogyasztás szintje még csak megközelítette a válság előttit, míg a beruházásoké már meg is haladta azt. Az export és az import esetében a kép kettős: bár a volumen mindkét esetben a vírus megjelenése előtti szint fölött van, de ez az áruk külkereskedelmének bővüléséből és a szolgáltatások külkereskedelmének (például turizmus, szállítás) visszaeséséből adódik. A Századvég Gazdaságkutató szakértőjének prognózisa szerint az év egészét is dinamikus, 7 százalék körüli vagy akár azt meghaladó növekedés jellemezheti. A legfontosabb kockázatot ezzel szemben a vírus következő hullámai, illetve az ahhoz kapcsolódóan esetleg bevezetendő korlátozások, valamint az ipari termelést gátló csiphiány, illetve a termelői árak emelkedése jelenthet.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az adatokból egyértelműen látszik, hogy a válságból való kilábalás, a felzárkózás szerkezete viszonylag kiegyensúlyozott volt a termelési oldalon.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Az ipar teljesítménye különösen kiemelkedő annak fényében, hogy az ágazatot rendkívül nagy mértékben sújtják az ellátási láncokat érintő zavarok.

– tette hozzá. Az ING Bank szakértője kiemelte: a szolgáltatások hozzáadott értékének növekedését egyértelműen a gazdaság újranyitása serkentette. Egyedül a mezőgazdaság teljesítménye húzta vissza a második negyedév folyamán a GDP-növekedést, ám az ágazat csekély súlya miatt ennek nem volt meghatározó szerepe. Ami a felhasználási oldalt illeti, a szolgáltatások felfutásával párhuzamosan egyértelműen a háztartások fogyasztása húzta a bővülést. Kiemelte, hogy az építőipar teljesítményét látva nem meglepő, hogy a bruttó állóeszköz-felhalmozás is rendkívüli mértékben emelkedett negyedéves összehasonlításban.

– hangsúlyozta. A kilátásokat illetően Virovácz Péter úgy látja, hogy a következő negyedévben lassulhat a negyedéves gazdasági növekedés. Az újranyitás ugyanakkor még vélhetően a nyári fogyasztást a szolgáltatásokon keresztül fellendítheti, így a harmadik negyedévben akár 1,0–1,5 százalék között is alakulhat a növekedés a második negyedévhez viszonyítva.

– vélekedett.

Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel