Pesti Srácok

Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat

null

Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat pénteken a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében Budapesten. A díjkiosztó gálán Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a gála fővédnöke elmondta: a kormány kiemelten támogatja a családokat, jövőre családtámogatásra háromezer-ötszáz milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka áll rendelkezésre, ami három és félszerese a 2010. évi kilencszázhatvan milliárd forintnak. Hozzátette: az anyagi támogatás kevesebbet érne, ha nem társulna hozzá a családbarát gondolkodás, mentalitás.

Köszöntőjében Novák Katalin szólt arról is, hogy a családbarát mentalitás az élet különböző területére kiterjed, köztük a vállalati szférára, a munkahelyekre.

– tette hozzá. Kifejtette: sokféleképpen lehet családbarát egy munkahely.

PestiSracok facebook image

– mondta Novák Katalin. A miniszter megjegyezte: a koronavírus-járvány nyomán kiderült, hogy a magyar munkaerőpiacot rugalmassá lehet tenni. Az idén harminckilenc vállalat kapott családbarát címet, közülük hárman fődíjat, öten különdíjat érdemeltek ki.

A kisvállalati kategória fődíjasa lett a Devmads Kft. A méltatás szerint az informatikai cégnél a családi kötelékek erősítésére a törvényes évi szabadságon felül születésnapon és karácsony előtt ajándékszabadságot kap minden kolléga. A munkahely rugalmassága nemcsak a munkaszervezésre igaz; az iroda kialakításánál szempont volt, hogy a gyerekek egy-egy napot együtt tölthessenek a kollégákkal. Az év során ötször tartanak családos eseményeket. Rendszeresen mérik a kollégák elégedettségét, kikérik véleményüket. A Covid-védekezésben is a fizikai és mentális odafigyelés széles skálájával támogatják a kollégákat.

A középvállalati kategória fődíjasa a VEMÉV-SZER Építő- és Szerelőipari Kft. Ismertették, hogy a magyar tulajdoni hátterű 103 fős építőipari vállalkozás a gyermekek születését munkaidő-kedvezménnyel támogatja. Példaértékű a magas színvonalú Balaton-parti céges nyaraló a munkatársak számára. Gyermekbarát irodai légkörben a gyermekeket bármikor fogadják. A vállalat egy munkavállalónál egy örökbefogadást is nagyvonalúan és empatikus módon támogatott. Számos helyi civil szervezetet és alapítványt támogatnak.

A nagyvállalati kategória fődíjasa a Praktiker Kft. Az 1645 fős magyar nagyvállalat már többször elnyerte a családbarát vállalat címet, fejlődésüket és elkötelezettségüket a zsűri már ismerte. Számíthatsz Ránk! programjuk fókuszában a kollégák és családjuk áll, jogi, pénzügyi, pszichológiai, egészségügyi tanácsadást nyújtanak számukra. Lojalitás Programjuk keretében olyan ötletes kuponokkal ajándékozzák meg kollégáikat, mint Praktiker sofőrszolgálat, születésnapi bónusz szabadnap, masszázs, egészségkupon. Anyagi és egyéb juttatásokkal minden nagyobb életesemény alkalmával, és az év minden jeles ünnepén gondolnak kollégáikra és családjukra. Egyedi élethelyzetekre egy segélyalapból külön támogatásra van lehetőség. Az irodai munkatársaknak nagyfokú rugalmasságot, a fizikai dolgozóknak jelenléti bónuszt adtak a pandémiás helyzet kitörése óta. A gyors és direkt kommunikáció érdekében PrakTEAM néven applikációt vezettek be. A cég különböző helyzetekre adott válaszait és korábbi pályázatait látva olyan szervezet, ahol a legrosszabb helyzetből is rendre valami a kollégák és családjaik számára pozitív cselekvés következik – hangzott el a méltatásban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.