három királyfi három királylány alapítvány
Skrabski Fruzsina belengette, hogy Novák Katalin újult erővel tér majd vissza
A Három királyfi, három királylány alapítója, Skrabski Fruzsina is a volt államfő, Novák Katalin egyik tanácsadója volt és végig kitartott mellette másokkal ellentétben, akik a kegyelmi ügy után gyorsan faképnél hagyták Novákot. Skrabski továbbá még egy kezdeményezést is elkezdett és arra buzdította az embereket, hogy álljanak ki a volt államfő mellett, így hátha az Országgyűlés nem fogadja el a lemondását. Bár ez nem sikerült, Skrabski szerint az egykori családügyi miniszter újult erővel, üstökösként tér majd vissza, de egyelőre nem tudni, hogy hol találkozhatunk vele a jövőben. A cégek is lassan megtanulják, hogy csak a családcentrikus munkahely és gazdaság fenntartható
A korábbi munkaorientált cégszemlélet azt sugallta, hogy a munkavállaló a karrierrel törődjön inkább, semmint a gyermekvállalással, és a piac most ennek issza a levét, mert nem nőtt fel a munkavállalók újabb generációja - derült ki a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány nemrégiben rendezett sajtóbeszélgetésén, ahol megtudhattuk, a megváltozott világban a munkaadók is felismerték, hosszútávon csak családbarát körülmények között működhet jól egy cég. A kutatások szerint a fiatal munkavállalók közt kiemelkedően magas (97,2 százalék) azok aránya, akik számára elsődlegesen fontos, hogy a munka mellett a családra is jusson idejük. A portálunknak nyilatkozó szakértő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, az egyik legfontosabb feladat jelenleg a biztonságérzet megteremtése, azaz, hogy a társadalom hosszútávon azt az üzenetet közvetítse, a gyermekvállalás és a minőségi élet elérhető és helyes cél. Mint hozzátette, már akkora a verseny a munkaerőért, hogy a három műszakban a munkagép mellett dolgozó gyári munkások részéről is jogosak lehetnek olyan elvárások, úgy igazítsák a munkakezdést, hogy a gyereket kényelmesen el lehessen vinni az bölcsődébe.