Pesti Srácok

Elkerülhetetlen az éhínség Észak-Afrikában és Egyiptomban

Elkerülhetetlen az éhínség Észak-Afrikában és Egyiptomban

A nyugat szankciópolitikája nemcsak az energiaárakat lőtte fel az égbe, hanem az élelmiszereket sem kíméli. Ukrajna háborús övezetté vált, és még a tavaszi vetést sem végezték el, Oroszországot pedig a pénzügyi szankciók akadályozzák az exportban. Magyarországon pedig kiviteli korlátozásokat vezetett be a kormány azért, hogy az itthoni ellátás ne kerüljön veszélybe.

Oroszország és Ukrajna a világ búzaexportjának 27 százalékát, míg a napraforgó étolaj világkereskedelmének 53 százalékát adja. A két ország a világ élelmiszer-ellátásának döntő részét termeli meg és ha kiesik ez a mennyiség vagy a kereskedelem lehetetlenné válik, akkor gyorsan globális hiány alakulhat ki. Most pedig éppen ez történik. A két ország legnagyobb vásárlói éppen azok az afrikai országok, ahol közel sem megoldott a lakosság élelmezése. Azt sem tudni, hogy a tavaszi vetést az ukrán gazdák milyen mértékben tudják elvégezni. Az optimista jóslatok szerint a megszokott termés 60-80 százalékát sikerül majd megtermelni Ukrajnában, ennél nagyobb gondot jelent az, hogy nem fogják tudni hol tárolni a gabonát a gazdák, az országnak ugyanis egyetlen kikötője sem maradt épségben.

A gabonaárak rekordokat döntenek: a chicagói árutőzsdén 25 százalékkal emelkedett a búza, 13 százalékkal a kukorica és hat százalékkal a szójabab ára. Az európai piacon pedig még ennél is jobban emelkedtek az árak: a búzáért 26, az árpáért 22 százalékkal kértek többet a kereskedők, mint az orosz–ukrán háború kitörését megelőzően. A búza jegyzésének értéke március elején meghaladta a 355 dollárt. A drágulás a hazai piacon is megjelent, a búza felvásárlási ára a február végi 78 ezer forintról 100 ezer forintos tonnánkénti szintre került. A kialakult búza- és étolajhiány miatt már egekbe szöktek az árak, és ez magával rántotta a többi terményfajtát is, mint például a kukoricát vagy a szójababot. A kialakuló inflációs spirál leginkább a szegény országokat sújtja, ahol lakosság nagy részének egyszerűen nincs elég pénze a drágább élelmiszer megvásárlására. Ennek kapcsán jelentette ki Macron francia elnök:

PestiSracok facebook image

Kínában van a világ legnagyobb élelmiszertartaléka

Az Egyesült Államok agrárminisztériuma úgy becsüli, hogy Kínában van a világ kukorica tartalékainak 69 százaléka, a rizsnek pedig 60 százaléka, míg búzának 51 százaléka. Egyes nyugati médiumok azt sugalmazzák, hogy Kína már jóval az orosz-ukrán háború kitörése előtt megkezdte a gabonatartalékainak feltöltését, és ma már másfél évnyi készlettel rendelkezik. A nyugatiak szerint ők már előre tudhattak valamit a készülődő konfliktusról. Vagyis, ha az ázsiai országban egy szem rizs sem teremne másfél évig, akkor is megoldott lenne az ország teljes ellátása. Természetesen a nyugati kormányok azt várják el Pekingtől, hogy dobja a piacra a tartalékait, amit az kapásból elutasított. A helyi sajtó útján tudták a nyugattal, hogy a követelések abszurdak és nem helyénvalóak. Egy biztos, hogy a jelek szerint a kínai kormány erőltetett ütemben vásárolja fel az élelmiszereket, mert úgy véli, hogy akut hiány léphet fel a közeljövőben, ami veszélyezteti az ország belső politikai nyugalmát. Mindenesetre ezidáig otthon sikerült stabilan alacsonyan tartani az alapvető élelmiszerek árait. Az oroszok igyekeznek ezt kihasználni, és nemrégiben feloldották a gabonaszállítási korlátozásokat Kína felé. Korábban csak az ország néhány régiójában volt engedélyezett az export, ma már minden tartományából korlátlanul szállíthatnak a termelők a szomszéd országba.

A magyar kormány is lépett

Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy évről évre gabonafeleslegünk van és ezért exportra is jut belőle. De nem árt az óvatosság, ezért a magyar kormány rendeletben szabályozta a gabonakivitelt.

– hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter. A bejelentési kötelezettség betartását a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhatóság ellenőrzi. Ha valakit rajtakapnak azon, hogy bejelentés nélkül szállít gabonát külföldre, akkor a termény nettó értékének a negyven százalékáig terjedő közigazgatási bírságot szabnak ki az érintettre. Az elmúlt évben nem volt rossz a hazai termés, búzából és árpából is az átlagosnál nagyobb mennyiséget takaríthattak be a gazdák, a kukorica esetében ugyanakkor a megszokottnál jóval szerényebb hozamokat értek el a szántóföldi növénytermesztők. A búza termésmennyisége kilencedik éve haladta meg az ötmillió tonnát, 2021-ben 5,3 millió tonna került le a földekről, az árpa termésmennyisége pedig 1,7 millió tonna volt. A 6,3 millió tonna kukorica ugyanakkor az előző évhez viszonyítva mintegy 25 százalékos csökkenést jelent. Napraforgó esetében is nőtt a betakarított mennyiség, összesen 1,8 millió tonna kerülhetett a magtárakba.

A szakemberek szerint az intézkedésnek rövid távon nem lesz különösebb hatása az árakra, olcsóbb biztosan nem lesz a gabona, az árak elszállását azonban meg tudja akadályozni az állam beavatkozása. A háborús helyzet itthon főként azon terményeknél okozhat drágulást, amelyekből mi is behozatalra szorulunk, ilyen például a szója vagy a rizs. Az Európai Bizottság válságmentő csomagot készített elő az élelmiszerhiány elkerülésére. A kizárólag 2022-ben érvényes intézkedés lényege az, hogy a gazdálkodók az eddigi szabályozástól eltérően dönthetnek úgy, hogy a zöldítési szempontok miatt parlagon hagyott területeiket is bevetik.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?