gabona
Az energiaipar után a mezőgazdaságot akarja lábon lőni az EU
Bár nem hivatalos, uniós kampány, de mégiscsak érdekes kezdeményezés bukkant fel az interneten: „Európa vezető műtrágya gyártói” egy közös kampányt indítottak, amelyben az EU Green Deal kezdeményezése nevében felszólítanak arra, hogy senki ne használjon orosz műtrágyát, mert az jobban megöli a bolygót, mint az európai. Ja, és Putyin háborúját is finanszírozzák ezzel a gazdák, természetesen.Az ukrán kormányok 30 milliárdos biznisze a Nyugattal – Így játszották ki az ukrán földet Amerikának (2. rész)
A Majdan téri tüntetéssorozatot, majd az azt követő kormányváltást a liberális kánon szerint ildomos egyfajta demokratikus fordulatként, netán forradalomként értelmezni. Ezzel szemben a valóság, hogy az ország csupán tartótisztet cserélt: posztkommunista partnerország helyett félperifériás nyugati gyarmattá sorolódott át Ukrajna. Mielőtt ezt a kijelentést bárki is személyes sértésnek venné, fontos kiemelni, a gyarmati- félperiféria státusz a kormányzat magatartására vonatkozik, nem általánosságban az országra: a 2014-es fordulatot követően hatalomra kerülő „nyugatos”, a liberális fősodorba kiválóan illeszkedő elnökök (Porosenko és Zelenszkij) ugyanis szabadrablást rendeztek az országban, amelynek csupán egy része az agrárium kiárusítása. Két lépcsőben, eddig összesen 30 milliárd dolláros bizniszt jelentett Ukrajnának a nyugati érdekek felé nyitás, amelyből 17 milliárdot az IMF, a maradékot pedig az USA és az EU pumpálta az országba – bármiféle látható eredmény nélkül.London harmadik világháborút akar?
A brit kormány nem bír magával és egy szót nem ejt a béketárgyalásokról, vagy egy esetleges ukrán kompromisszumról, hanem egyre több és modernebb fegyvert küld Zelenszkijnek, sőt egy nyílt háborút is egyre inkább emlegetnek. A londoni védelmi minisztérium már többször szóba hozta, hogy Nagy-Britanniának képesnek kell lennie háborút viselnie Oroszországgal szemben, amennyiben a mostani helyzet eszkalálódna.Magyarországon nem lesz élelmiszerválság
Míg a világ egyes részein élelmezési válságtól tartanak, a magyarországi gabonaellátás biztosított – írta a szombati Magyar Nemzet. A lap közölte, hogy néhány nap múlva országos szinten elkezdenek aratni.Elkerülhetetlen az éhínség Észak-Afrikában és Egyiptomban
A nyugat szankciópolitikája nemcsak az energiaárakat lőtte fel az égbe, hanem az élelmiszereket sem kíméli. Ukrajna háborús övezetté vált, és még a tavaszi vetést sem végezték el, Oroszországot pedig a pénzügyi szankciók akadályozzák az exportban. Magyarországon pedig kiviteli korlátozásokat vezetett be a kormány azért, hogy az itthoni ellátás ne kerüljön veszélybe.Kikötők híján Záhonyon keresztül hozzák az ukrán gabonát az unióba
Miután a fontos Fekete-tenger menti kikötőket a harcok miatt lezárták, Ukrajna vasúton juttathatja el jelentős gabonakészleteit az uniós piacokra. Záhony képes rá, hogy megkettőzze vasúti átrakóinak a teljesítményét – írja a magyarnemzet.hu.Hárommilliárdos károkozással vádolnak tatabányai gabonakereskedőket
Hárommilliárd forintos csalással vádolja a Tatabányai Járási Ügyészség egy tatabányai gabonakereskedő cég két vezetőjét, akik a társaság fizetésképtelensége ellenére kötöttek szerződéseket és ezzel 191 sértettnek okoztak kárt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.Ajánljuk még