Pesti Srácok

India és Kína busás haszonra tesz szert az Európából kitiltott orosz olajból

India és Kína busás haszonra tesz szert az Európából kitiltott orosz olajból

India és más ázsiai országok egyre fontosabb olajbevételi forrást jelentenek Moszkva számára, miközben az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol rájuk, hogy ne növeljék vásárlásaikat, mivel az Európai Unió és más szövetségesek az ukrajnai háború miatt elrendelt szankciókkal összhangban leállítják az Oroszországtól származó energiaimportot – áll az AP hírügynökség hétfői elemzésében.

A helsinki székhelyű Centre for Research on Energy and Clean Air kutatóintézet hétfőn közzétett jelentése szerint Oroszország 93 milliárd euró (97,4 milliárd dollár) bevételre tett szert a fosszilis tüzelőanyagok exportjából az ország ukrajnai inváziója utáni első 100 napban azzal együtt is, hogy májusban csökkent az export volumene. A kutatóintézet közleménye szerint "a fosszilis tüzelőanyagok exportjából származó bevétel a szövetségi költségvetés 40 százalékát adja". Az 1,4 milliárd lakosú India az idén eddig közel 60 millió hordó orosz olajat vásárolt meg, szemben a 2021-es egész éves 12 millió hordóval a Kpler áruforgalmi adatszolgáltató cég szerint. A más ázsiai országokba, például Kínába irányuló szállítások szintén nőttek az elmúlt hónapokban, de kisebb mértékben.

Az AP hírügynökségnek a hét végén adott interjújában Srí Lanka miniszterelnöke azt mondta, lehet, hogy kénytelen lesz még több olajat vásárolni Oroszországtól, hogy az országot a súlyos gazdasági válság közepette működőképesen tartsa. Ranil Wickremesinghe miniszterelnök jelezte, hogy először más források után néz, de nyitott lenne arra, hogy több nyersolajat vásároljon Moszkvától. Május végén Srí Lanka 90 ezer tonnás orosz nyersolajszállítmányt vásárolt egyetlen olajfinomítójának újraindításához.

Oroszország igyekszik diverzifikálni exportját. Marat Pavlov orosz nagykövet hétfőn találkozott Ferdinand Marcos Jr. megválasztott Fülöp-szigeteki elnökkel, és felajánlotta Moszkva segítségét az olaj- és gázellátásban. A feltételeket nem részletezte. Marcos Jr., akinek hatéves megbízatása június 30-án kezdődik, ugyanakkor nem közölte, hogy fontolóra vette-e az ajánlatot. Oroszország február végi ukrajnai inváziója óta a globális olajárak az egekbe szöktek, ami az indiai és más országok finomítóinak jó okot szolgáltat arra, hogy éljenek a 30–35 dolláron kapható orosz olaj megvásárlásának a lehetőségével, szemben a Brent nyersolajjal és más olajtípusokkal, amelyek jelenleg hordónként 120 dollár körül kaphatóak a nemzetközi piacon.

PestiSracok facebook image

– mondta Matt Smith, a Kpler orosz olajszállításokat nyomon követő vezető elemzője. Mivel az Urál-olaj szállítását Európa nagy részébe csökkentették, a nyersolaj inkább Ázsiába áramlik, ahol India lett a legnagyobb vásárló, Kína pedig a második. A hajók nyomon követéséről szóló jelentések szerint Törökország is kulcsfontosságú célállomása lett az orosz olajnak. Májusban mintegy 30, nyersolajjal megrakott orosz tartályhajót indítottak indiai célállomásra, ami naponta mintegy 430 ezer hordó szállítmánynak felel meg. A Centre for Research on Energy and Clean Air szerint január–márciusban átlagosan csak napi 60 ezer hordó volt a leszállított mennyiség.

A kínai állami tulajdonú és független finomítók is fokozták a vásárlásaikat. A Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint 2021-ben Kína volt az orosz kőolaj legnagyobb egyedi vásárlója, átlagosan napi 1,6 millió hordónyi mennyiséggel, amely egyenlő arányban oszlott meg a csővezetékes és a tengeri szállítás között.

Bár India importja ennek még mindig csak a negyedét teszi ki, a háború kezdete óta bekövetkezett hirtelen növekedés potenciális konfliktusforrást jelent Washington és Újdelhi között. India nyersolajimportja Oroszországból a februári napi 100 ezer hordóról áprilisban napi 370 ezer hordóra, májusban pedig napi 870 ezer hordóra emelkedett. India olajtermék-kivitele megnőtt, például dízelolajexportja napi 685 ezer hordóra emelkedett az ukrajnai invázió előtti napi 580 ezer hordóról. A dízelkivitel nagy részét Ázsiában értékesítik, de mintegy 20 százalékát a Szuezi-csatornán keresztül szállították a Földközi-tenger vagy az Atlanti-óceán, lényegében Európa vagy az Egyesült Államok felé – mondta Lauri Myllyvirta, a CREA vezető elemzője.

– tette hozzá.

– mondta. A kínai olajimport is tovább nőtt az idén, ami hozzájárult ahhoz, hogy Oroszország 96 milliárd dolláros folyó fizetési mérlegtöbbletet (a kereskedelem legszélesebb mérőszáma) könyvelhetett el az áprilissal zárult négy hónapban – ami erősen megkérdőjelezi a szankciók hatékonyságát Myllyvirta szerint.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.