Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Hazánk a recessziós környezet dacára az autóipari modernizáció fellegvárává vált

null

A magyarországi autóipar az év első hét hónapjában 13 százalékos növekedés után elérte a 6600 milliárd forintos termelési értéket, és "reális esély van arra is, hogy a recessziós környezet dacára" elérje a tízezer milliárd forintot – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Győrben, az Audi Hungaria Zrt. bővített szerszámgyárának átadásán.

A tárcavezető rámutatott, hogy Magyarország az autóipari modernizáció egyértelmű európai fellegvárává vált. Hozzátette: 2010-ben 3600 milliárd forint volt az ágazat termelési értéke Magyarországon, tavaly pedig 9300 milliárd forint. Az ágazatban 150 ezer ember dolgozik ma, és 90 százalékos exporthányaddal rendelkezik, amellyel a világ autóipari exportranglistáján a tizenkilencedik helyen szerepel.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme a második negyedévben 6 százalék fölött volt, ami nagymértékben köszönhető annak, hogy a koronavírus-járvány idején jelentkezett gazdasági válság alatt a kormány amellett döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem annak megelőzését támogatja.

– mondta. A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy egész Európát egy "mély gazdasági recesszió réme fenyegeti", emellett a kontinens komoly biztonsági válsággal néz szembe.

– mondta, majd hozzátette, hogy ezeknek a közös jellemzője az, hogy Magyarország mindig megerősödve került ki ezekből a nehéz helyzetekből.

– emelte ki Szijjártó Péter. Részletezte: amikor a déli határ "ostrom alá került", kerítést építettünk, a járvány ideje alatt nem vártunk a nyugati vakcinákra, hanem vettünk keletit is, a járvány miatti gazdasági válság idején pedig elindult a magyar gazdaság történetének egyik legnagyobb beruházásösztönző programja.

– hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a járvány alatt bevezetett beruházásösztönzési program eredményei most látszanak meg igazán.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az Audi Hungaria Zrt. szerszámgyárának 3,8 milliárd forintos bővítését a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatta a beruházásösztönzési program részeként. A fejlesztéssel 6300 négyzetméterrel nőtt a gyártási és logisztikai kapacitás, vagyis 30 százalékkal nőtt az exkluzív szériagyártás kapacitása.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy a szerszámgyár bővítésével jelenleg 58 300 négyzetméteren szerszámgyártással, készülék- és berendezésgyártással és exkluzívszériás gyártással foglalkoznak. A szerszámgyárat 2005-ben alapították, azóta folyamatosan bővül, jelenleg 700 embert foglalkoztatnak ott. A fejlesztés részeként telepített gyártóberendezéseknek és robotoknak köszönhetően több Audi, Lamborghini és Bentley modell karosszériaelemeit gyártják majd a csarnokban.

A győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. az Audi konszern tagja, az Audi és a Volkswagen konszern központi motorszállítója. A vállalat tavaly 7,717 milliárd euró (3136,9 milliárd forint) árbevételt ért el, adózott eredménye 332 millió euró (134,9 milliárd forint) lett. Tavaly 1 620 767 motort gyártottak Győrben, emellett 171 015 autót készítettek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.