Pesti Srácok

Eddig tizenegy országban észleltek majomhimlős megbetegedéseket

Eddig tizenegy országban észleltek majomhimlős megbetegedéseket

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint eddig tizenegy országból jelentettek majomhimlős megbetegedéseket, Svájcban és Izraelben szombaton azonosították az első eseteket. Az első svájci fertőzött egy Bern kantoni lakos, aki külföldön került kapcsolatba a vírussal. A hatóságok közleménye szerint megtörtént a kontaktkövetés, az érintetteket tájékoztatták. A fertőzött ambuláns kezelést kap és otthonában helyezték karantén alá.

Berlinben legalább két fertőzöttet azonosítottak – közölték szombaton a német főváros egészségügyi hatóságai. Egy nappal korábban Münchenben észlelték az első esetet, egy 26 éves brazil férfi a fertőzött. Hollandiában regisztrációs kötelezettséget vezettek be a majomhimlőgyanús esetekre, a megbetegedések nyomon követése érdekében. Hollandiában eddig két fertőzöttet azonosítottak. A spanyol hatóságok vizsgálatot indítottak annak feltárására, hogy fertőző góc van-e Gran Canaria szigetén – írta szombaton az El País című spanyol napilap egészségügyi illetékesekre hivatkozva. A szigeten mintegy 80 ezer spanyol és külföldi vett részt a Maspalomas melegfesztiválon május 5. és 15. között. Állításuk szerint a fesztiválon részt vett madridi, olasz és tenerifei férfiak vírustesztje lett pozitív. Spanyolországban eddig 30 fertőzöttet és 23 gyanús esetet észleltek. A szomszédos Portugáliában a Público című napilap szerint 23 megerősített fertőzöttet találtak. A La Libre Belgique internetes kiadása pénteken számolt be arról, hogy Belgiumban három, úgynevezett majomhimlővel fertőzött embert vettek nyilvántartásba. Mindhárom esetet Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában észlelték. Ausztráliában is megjelent a vírus, a fertőzött egy Victoria államban élő férfi, aki nemrégiben tért vissza Nagy-Britanniából. Izraelben szombaton azonosították az első fertőzöttet, a harmincéves férfi Nyugat-Európából tért vissza – közölte a tel-avivi Isilov kórház.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a kiütések, a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen, de személyes érintkezés során elsősorban testnedvek, köztük a nyál útján terjedő majomhimlő vírusának nincs ellenszere. Az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak a csak ritkán halálos majomhimlő ellen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint a nyugati országokban az esetek többségét férfiakkal szexuális kapcsolatban lévő férfiak esetében észlelték. A WHO kutatja a vírus átadásának lehetséges módjait. Az elmúlt napokban majomhimlős eseteket jelentettek egyebek között az Egyesült Királyságból, Portugáliából, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Franciaországból, valamint az Egyesült Államokból és Kanadából is. A WHO szerint világszerte mintegy nyolcvan fertőzöttet és megközelítőleg ötven gyanús esetet jelentettek tizenegy országból.

Forrás: MTI; Fotó: Tudásfája.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?