
Budapesten délután ötkor kezdődött a Szolidaritás elnevezésű, tanárok által szervezett demonstráció. A Szabadságszínpad nevű civil rendezvényen a zene, a szakadó eső és a helyzet komolysága ellenére volt olyan, aki még lötyögött is, miközben a hangfalakból Pink Floyd – Another Brick In The Wall-ja szólt.
Mindenről Orbán tehet?
Az első felszólalónál még volt bennem egy kis zavar, vajon jó helyen járok-e. Szász Judit, a szervező Szabadságszínpad tagja beszédében kemény támadással indított, a főbűnősnek mindenért Orbán Viktort kikiáltva. Azt elemezte, vajon a miniszterelnök mit akart üzenni azzal, amikor Klebelsberg Kunoról, a Horthy rendszer politikusáról nevezte el a KLIK-et.

Ő itt Zoli; Fotó: Horváth Péter Gyula
Egy tanterv egy tankönyv
“A jelenlegi oktatási rendszer legnagyobb hibája a centralizáció” – tért rá a tárgyra az esemény egyik meghívottja Szüdi János. Az oktatási szakértő szerint az államosítással megszűnt a tantervi szabadság. Azt hangoztatta, mindenkinek ugyanazt kell tanítani és mindenkinek ugyanazokat a követelményeket kell teljesítenie. A rendszer legnagyobb hibája, hogy nem veszi figyelemebe, hogy mindenkinek mások a képességei.
Egy tanterv, egy tankönyv. Aki lemarad, az kimarad. Ez a filozófia.
-fogalmazott Szüdi.
Szerinte csak a kapun lévő felirat különbözteti meg az iskolát a börtöntől. A gyerekek nem azt kapják, amire a fejlődésükhöz szükség van. Szerinte a jelenlegi módszerek elavultak. Ahelyett, hogy töménytelen mennyiségű tudást és ismeretet próbálnak a gyerekek fejébe gyömöszölni – amire, mint fogalmazott egy év múlva nem is emlékeznek – inkább más európai országokhoz hasonlóan a készségek és képességek fejlesztésére kellene helyezni a hangsúlyt, mert ez segíti a fiatalokat a munkaerő piacon való boldogulásban. Szüdi János elmondta, érdemi és azonnali változásokra van szükség. Felhozta a tanárok és diákok terheinek és óraszámainak csökkentését, a szabad tankönyvválasztást, a mindennapos testnevelés lehetőségének a biztosítását, valamint azt, hogy meg kell adni a gyerekeknek, hogy gyerekek lehessenek.
Ez nem a politikáról szól, hanem az oktatásról!
– kiabált a tömegből egy fiatal nő a sokadik „Orbán takarodj!” után. Nem volt egyedül a véleményével, többen is felhördültek a szidalmazó skandálásra.

Esőben tüntettek a tanárok Budapesten; Fotó: Horváth Péter Gyula
Nem vagyok párttag, se szimpatizáns
Így indított a következő felszólaló Czédly Mariann, az Országos Tantestületi Értekezlet (OTÉ) tüntetésszervező munkacsoportjának tagja.
Mint arról korábban a PestiSrácok.hu írt, az OTÉ mögött álló civilek – Humán Platform, Hívatlanul Hálózat – több szálon Soros Györgyhöz köthetőek.
Czédly kifejtette, nem csak szolidaratani jött a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanári karával. Az Országos Tantestületi Értekezlet csatlakozik a jövő szombati pedagógus tüntetéshez a Kossuth téren. Zárszóként arra szólította fel a jelenlévőket, hogy február 13-án hozzanak magukkal csengőt, ha lehet bicikli csengőt. Mint mondta, aznap „visszatolják a túlfutott biciklit az Emmi-be”.
Hívatlanul meghívva
Utolsók közt adott hangot véleményének Lázár Júlia a Hívatlanul Hálózattól. Azt üzente a kormánynak, tartsa be a saját törvényeit. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy ne adják fel a harcot. A pedagógusok mindaddig, amíg nem lesz változás, saját eszközeikkel folytassák a küzdelmet, legyen az egy flashmob, vagy kétórás munkabeszüntetés.
Ez csak a jéghegy csúcsa
“Nálunk sokszor még krétára sem telik” – mesélte a PestiSrácok.hu-nak egy történelemtanár, aki részt vett az eseményen. Azt mondta, ahol tanít, még az alapvető eszközök is hiányoznak, ha pedig szakmai gyakorlatot szeretnének, azt maguknak kell megszervezni.
„Nem a Soros György fizet minket” – kezdte a budapesti szervező, pedig még a kérdést sem fejeztem be. Szász Judit még annyit tett hozzá, csak egy napot szenteltek az oktatás ügyének, legközelebb majd más lesz a téma.

Molinóval készültek a tanárok; Fotó: Horváth Péter Gyula
Köznevelési kerekasztalra várnak mindenkit
Február 9-én tartják a köznevelési kerekasztalt – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára. Rétvári Bence hozzátette, munkavállalói érdekképviseletet, a szülőket, a diákokat és a munkaadók képviselőit is várják a hétoldalú megbeszélésre. Az államtitkár hangsúlyozta nyitottságukat, és kiemelte, az ülésen szeretnék a problémákat megoldani, a felmerült kérdéseket megvitatni. Ugyanakkor rögzítette, a rendszer előnyeit is szeretnék megtartani.
No gallery template found!Kezdőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
khm
2016-02-04 at 16:24
Aj de szép volt az az idő,mikor a pedagus (szárnyas lófejű egyed) Év közben tankönyvet válthatott,munkafüzettel együtt. Az volt az igazi kaszálás a tankönyvkiadóknak. Az utánrendelés. Meg a terjesztők sem haltak év közben éhhalált. De jó is volt a szülőknek,akik a “régi” tankönyvet kidobhatták és korszerű mesteri újat vehettek,mert a tanerő,így szerette a világot.
márko
2016-02-04 at 12:59
Gyurcsány a programjában bejelentette : az oktatás és egészségügy a jövő témája.
Programjában szépen megnyilvánul , hogy tüntetéseket mindenhol kiterveztek.
Fidesznek kell előre lépni , mert minden ami a Gy programjában van , az szervezet tüntetéssel fog folytatódni.
Tulajdonképen , a programja az tüntetés program.
pampafu
2016-02-04 at 10:49
Az Orbánfóbiás politikai kalandorok most a pedagógusokat
próbálják felhasználni felforgató, káoszteremtő céljaikra.
Sok tanár már felismerte-soros pénzelőitől-kell félniük,félteniük
hivatásukat. Egyszerűen bábunak használják szegényeket.
Korábban tőlük semmilyen elismerést nem kaptak.
kata
2016-02-04 at 07:27
Ehhez nem lehet mâr mit szólni! Amit kaptak a pedagógusok,azt a fidesz kor
mànytól kaptåk!
Amikor okuk lett volna tüntetni,a gyuriferi idejêben,akkor nem tették.Keresem
a vâlaszt. Miért? Azêrt,mert akkor nem volt,aki bujtogassa őket ,mint most.
Csak a vak nem låtja,hogy mit művel håttêrben a karmester.