Pesti Srácok

Egymásnak szegült a baloldal: a momentumos polgármester kirúgta a koalícióból az MSZP-s képviselőt

Egymásnak szegült a baloldal: a momentumos polgármester kirúgta a koalícióból az MSZP-s képviselőt

Soproni Tamás terézvárosi polgármester Facebook-posztban számol be arról, hogy a kerületet irányító ellenzéki koalíció egyik MSZP-s tagja, Bálint György képviselő rosszhiszeműen járt el, és ha nem lépnek, tizennégymillió forinttal károsította volna meg az önkormányzatot. Ezt erősítette meg – írja a momentumos polgármester – elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Soproni Tamás terézvárosi polgármester szerint az ítélet után nem lehet kérdéses: Bálint Györgynek nincs helye az ellenzéki összefogásban, sem Terézváros vezetésében.

– jelezte. A polgármester felidézi, hogy az ítélet még a 2004-es terézvárosi ingatlanpanamához nyúlik vissza, amikor Hatvani Csaba, Terézváros akkori önkormányzati képviselője, majd alpolgármestere tettestársaival két nagy értékű Andrássy úti ingatlant áron alul, pályáztatás nélkül adott el; emiatt a bíróság 2018-ban jogerősen elítélte őket. A terézvárosi önkormányzatot emiatt akkori értékén 123 millió forint kár érte, a pénz behajtása azonban a jogerős bírósági döntés ellenére sem egyszerű. Soproni azt írja: tavaly augusztusban derült ki, hogy az ingatlanpanamákhoz kapcsolódó végrehajtási eljárásba Bálint György be szeretne csatlakozni, hivatkozással egy régi kölcsönügyletre közte és Hatvani között.

PestiSracok facebook image

– fogalmaz a polgármester.

– ad tájékoztatást a momentumos politikus.

– írja Soproni. Ezzel a fedezetelvonással az MSZP-s képviselő 14 millió forinttal károsította volna meg a terézvárosi önkormányzatát. Soproni úgy fogalmaz: a bíróság ítéletében megerősítette azon álláspontunkat, miszerint Bálint György rosszhiszemű, fedezetelvonó szerződést kötött Hatvani Csabával, majd ezen fedezetelvonó szerződésre hivatkozva kísérelt meg az önkormányzat elé a végrehajtási eljárásba bekapcsolódni.

– zárul Soproni Facebook-bejegyzése.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.