Pesti Srácok

Elbukta a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen indított perét Ahmed H.

Elbukta a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen indított perét Ahmed H.

Első fokon elutasította a Fővárosi Törvényszék Ahmed H. keresetét abban a polgári perben, amelyet a Soros-terv elleni nemzeti konzultáció egyik kérdése miatt indított a szír férfi a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen. Ahmed H.-nak csaknem egymillió forintos perköltséget is fizetnie kell.

Ahmed H.-t a röszkei határátkelőhelynél 2015-ben történt tömegzavargás résztvevőjeként 2016-ban tíz évre ítélték első fokon, nem jogerősen terrorcselekmény miatt, majd 2018 őszén jogerősen öt év szabadságvesztést kapott. A napokban arról döntött a bíróság, hogy büntetésének kétharmada, 40 hónap letöltése után január 19-én feltételesen szabadlábra kerül, s egyúttal kitoloncolják az országból.

Az eljárás során a férfi elmondta, hogy 1976-ban született a szíriai Aleppóban, 2004 körül költözött a ciprusi Limasszolba, ahol belsőépítészként dolgozott. A polgári perben a szír férfi elsősorban azt kifogásolta, hogy a 2017-es nemzeti konzultációban Ahmed H.-ként azt írták róla, hogy a bíróság elítélte a rendőrök megdobálása miatt, holott még folyamatban volt a büntetőpere. A férfi 8 millió forint sérelemdíjat követel a Miniszterelnöki Kabinetirodától, továbbá nyilvános elégtételt. A 8 milliós összeg indoka, hogy Ahmed H. a nemzeti konzultáció minden egyes címzettje után 1 forintot követel az államtól, s hozzávetőleg 8 millió emberhez jutott el a nemzeti konzultáció, amely a felperes szerint megsértette személyiségi jogait.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát ifj. Balsai István ügyvéd képviselte a tárgyaláson. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image

Ahmed H. korábbi személyes meghallgatásán a többi közt arról beszélt, hogy csapdába esett egy idegen országban, a média tele volt a róla szóló valótlan hírekkel, amelyeket a nemzeti konzultáció alátámasztani látszott.

- tette hozzá.

Szervezett propagandát folytattak ellenem (...), közellenségnek tüntettek fel (...), úgy néztek rám, mint akinek megpecsételődött a sorsa" - mondta a szír férfi, aki szerint mindez világos üzenet volt az ügyében eljáró magyar bíróságnak is. "Csapdába estem egy idegen országban és az állam el akart taposni."

Ahmed H. szerint egy jogállamban ilyen nem történhet meg, nem ezt tanulta Európáról, és nem ezt tapasztalta Cipruson. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha valaki Szíriában rendőröket dobál például egy focimeccsen, annak három nap mecsettakarítás a büntetése.

A tárgyaláson a felperes jogi képviselője is azt kifogásolta: a konzultációval azt a látszatot keltették, hogy végleges döntés született Ahmed H. ügyében.

- érvelt az ügyvéd.

Az elsőfokú ítélet indoklása szerint bár az alperes valóban elmulasztotta feltüntetni a nemzeti konzultáció kérdőívén, hogy Ahmed H. bűnösségét akkor elsőfokú, nem jogerős ítélet mondta ki, ez csak elhanyagolható mértékű hátrány. A rendőrök megdobálását ugyanis maga sem vitatta, az pedig bűncselekmény, és az eset közmegítélését alapvetően ez határozza meg. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság szerint a felperes keresete alaptalan volt. A bíró kitért arra is, hogy Ahmed H. ellentmondó nyilatkozatokat tett az ügyben; nem volt tisztában azzal, hogy mi a nemzeti konzultáció, de még a konzultáció perben kifogásolt kérdését sem tudta felidézni.

A döntés ellen a szír férfinak a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül van lehetősége fellebbezni.

Forrás: MTI, PS; Vezető kép: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?