Nem is mennek kordont bontani a tanárok helyzetéért aggódó diákok – csak egy kicsit. Szerdán ismét utcára vitték a diákokat a státusztörvény apropóján, ezúttal a pártok bevonásával. A diákok álláspontjukat világosan és egyszerűen összefoglalták: nem hagyják, elegük van. Azt mondjuk nem tudni, miből, hiszen többen azt sem tudták, mi az a státusztörvény, ami ellen éppen skandálnak (merthogy annak eltörlését követelte elsősorban a tömeg – a szerk.). A Momentum politikusai azonban már nem merészkedtek ilyen komplexitásba: ők megelégedtek annak ismétlésével, hogy élőben nyilatkoznak. Furcsa kifogás attól a párttól, amelynek képviselője éppen a múlt héten nem élt meghívásunkkal. Magvas gondolataik híján másra tehát nem következtethetünk, mint hogy a momentumosok dramaturgiai szerepe elsősorban a Karmelita melletti építkezés kordonjára szorítkozik. Ahova persze a tüntetők nem mennek, hiszen a demonstráción elhangzott felhívás szerint csak majd a Clark Ádám térre mennek – „meg ki tudja még, hová”. Végül a diákok megérkeztek a Karmelita elé, és a kordont, valamint a PS stábját is megtámadták.
Elegünk van, nem hagyjuk
Le a státusztörvénnyel
– ezek a szerdai tanár–diák–pártok–(Soros-)civilek tüntetésének kulcsgondolatai, amelynek kapcsán stábunkban is felébredt a kíváncsiság, mit is nem hagynak a diákok, mit éreznek ők hibásnak a státusztörvényben.
Nos, ez csak mérsékelten derült ki, ugyanis többeknek fogalma sem volt arról, hogy mi is a gyűlöletes jogszabály. Persze így is marad a kérdés, hogy mi lesz a tanárok fizetésével, erről azonban talán inkább a demonstrálóknak kellene kérdezniük a velük tüntető momentumosokat, akiknek képviselői az EP-ben hergelnek minden nap, gátolva a Magyarországnak járó uniós források megérkezését. Amiből ugye a tanárok fizetését rendezné a kormányzat…
Ráadásul a sokak számára ismeretlen státusztörvény aktuális változata számos módosítást is tartalmaz. Például már nem lesz kötelező a jogviszonyukról év közben lemondó tanároknak akár tanév végéig is folytatni a tanítást. Emellett a tervezetben a lemondási időt hat hónapról három hónapra csökkentették.
A szokásos skandálás–vonulás–beszéd vonulatot ezúttal némileg feldobta, hogy egy 7 pontos népszavazási kezdeményezést is beadtak, amelynek pontjai a következők:
- Önálló oktatási minisztérium létrehozása.
- A pedagógus alapilletmény 50 százalékos növelése, továbbá a fizetések összegének évenkénti növelése a KSH által meghatározott inflációs ráta alapján.
- Esélyegyenlőség az oktatásban vagyoni helyzettől és vallási-világnézeti hovatartozástól függetlenül.
- A pedagógusok és a nevelést, oktatást közvetlenül segítők jogállását átalakító törvényi szabályok elutasítása.
- A köznevelési és szakképzési intézmények vezetőit a fenntartó csak a diákönkormányzat és a szülői közösség, a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint a közalkalmazotti tanács véleményezése után, indokolási kötelezettség mellett nevezhesse ki.
- Sztrájktörvény eltörlése.
- Pintér Sándor lemondása.
Hogy mi a probléma ezzel a népszavazási ívvel, az egy külön elemzés témája lehetne, azonban érdemes megjegyezni azt a jogi képtelenséget, miszerint költségvetési kérdésben (2. pont) nem lehet népszavazást kiírni.
A tüntetés hivatalosan az Alkotmány utcában ért véget, a demonstrálókat azonban a Clark Ádám térre vezényelték át, ahonnan pedig
ki tudja még, hová lehet menni.
Legalábbis a tüntetés egyik felszólalója szerint.
Mindeközben a rendőrök komoly készültséggel várják a tüntetőket.
A momentumosok is megérkeztek fél 8 körül a Karmelita elé, azonban az élő adás lehetőségével sem éltek, Gelencsér Ferenc stúdiót követelt – a tüntetés közepén. Az erről készült videót ITT tekinthető meg.
Színre lép a TASZ
Miután a rendőrség többször felszólította a tüntetőket a távozásra, a TASZ szórólapjait kezdték osztogatni, vélhetően a hivatalos személy elleni erőszak miatti jogsegély okán. A tüntetők többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el a teret, többen leültek a földre.
A tüntetés végéig összesen öt embert tartóztattak le, köztük Tompos Mártont, a Momentum frakcióvezető-helyettesét is bevitték a rendőrök a kordonok mögé, ahol gyorskötelezővel összekötötték a kezét.
Tizenegy
2023-05-03 at 21:20
Agymosottak.. https://www.indesit.hk/img/main-logo.png
Sas
2023-05-03 at 21:15
Minden racionalitást nélkülöz a kormány politikája-ugyanis statisztál ahhoz, hogy tapasztalatlan fiatalokat amerikai cselédek, hazaárulók politikai eszközként használjanak-a fiatalok áldozatok-a gazember ellenzékiek, és a béna-impotens kormány áldozatai.
Sas
2023-05-03 at 21:12
Őrűltség a fidesz-taktika, ugyanis attól, hogy kontraszelektált barmok-USA által pénzelt komprádorok rámásznak a tűntetésre-attól még valós problémákról van szó.
Apró klón
2023-05-03 at 21:09
Sorosék Ukrajnát akarnak Magyarországon.
Angie
2023-05-03 at 20:45
Vajon tudják ezek a gyerekek, hogy miből van elegük?! 2006-ban még Liberót hordtak, így nem tudhatják, hogy milyen volt akkor. Na, akkor mit mondtak volna, vagy 2008-2009-ben?! A küszöböt rágtuk. Megszorítás, adók, még több megszorítás. Ők még nem tudják, hogy az ígérgetők az anyjukat is eladnák és lehazudják a csillagokat az égről a hatalomért. Nos, nem kétlem, ha megtapasztalnák, jól pofára esnének, de inkább ne tapasztaljàk. Végre ez a kormány mindent visszavett és vesz, amit az előző elherdált. Karácsony 4 éve van Budapest élén, de már eladósodva a főváros a 200 milliárd pluszból, amit Tarlós úr hagyott. És mit csinál Karácsony? Megszorítást! Nekem meg ezekből van elegem!
In the ZIT
2023-05-03 at 20:37
Azt megnézném, hogy egy bizonyos mosógép márkának mennyire nő majd meg az eladása ezek után. Mindig kövesd a pénzt! Lehet ők intézik az egészet? – csak vicceltem.
tarcsa
2023-05-03 at 20:31
Ezek fogják megtermelni szüleik nyugdíját? Azok éhen fognak halni, de megérdemlik, ha ilyen takonytömeget sikerült nevelniük! Ezek fognak hasznos munkát végezni? Ezek? Soha! Rakás élősködő szartömeg, semmi más! Biztató, hogy vannak vagy ötszázan. Plusz a hazaáruló politikusnak nevezett felforgató hazaárulók.
Apró klón
2023-05-03 at 20:28
Beszédes nevű Mengele elvtárs!
A fiatalok többségének tele van a hócipője ezzel a romlott, kábítószeres szivárvány-globalista söpredékkel!
Bolgár Lamantin
2023-05-03 at 20:26
Miért festettekbaz arcukra hasonfekvő pinát (ráadásul havibajosat)?
Feketemacska
2023-05-03 at 20:25
A zuhanyozás megtisztítja a “szellemet”,a negatív gondolatokat, – nem csak a testet,- a hideg zuhany pedig frissíti az elmét és élénkíti a vérkeringést, közben a nagyobb levegővétel oxigénnel dúsított vért juttat a fejbe, ami jót tesz az agyi tevékenységnek. Mindezekből kiindulva úgy gondolom, hogy nem ártana alkalmazni egy ilyen általános tisztító módszert a hőzöngő naplopókkal és a tiltott építési területre behatolókkal szemben és érdekében, hátha visszanyerik a gondolkodó képességüket. Ez a módszer humánusabb, egyúttal “értük van” és nem ellenük, mint a szemkilövetés és egyebek a “terrorista állam” időszakából !!!
dr Mengele
2023-05-03 at 20:18
Legyen tandíj amit kizárőéag a tanárok fizetésére lehessen fordítani.
Erről legyen népszavazás, kizárólag 25 év alattiak szavazhassanak.
(ha már a nyári szünet(et) – legalábbis egy részét – feltehetően elb@szták
a hiányzó tananyag miatt)
Hajrá fiatalok!
Nyeh...
2023-05-03 at 20:18
TS .-azt ki miatt nem gyön a péz? Ugyebár a közös a mostani indokolatlan tiltakozások, meg az uniós pénzek meg nem érkezésében az egy ember, aki 2010-ben, könnyek között, dühösen, sértődötten, mérgelődve megfogadta: “Minden lehetséges eszközzel azon leszek, hogy ellehetetlenítsem ennek a kormánynak a munkáját, Ha kell, akkor EU-s segítséggel” – vagy mi, mert sajnos nem találok róla felvételt. De olyan ijesztő volt, hogy megjegyeztem. Ott tessék reklamálni, meg a kommunista elnyomók leszármazottainál, akik most is inkább a hatalomért csaholnak, nem az emberekért(donáthanna pl, meg a sok libsi újságíró között is szép számmal akad). De ezt nehéz felfogni, inkább sajnáljuk szegény tanárokat, mert megemelik a fizetésüket. A gyári munkás meg megint le van téve magasról… azt mégsem tüntet. Kivárni az eredményeket nem lenne megoldás? Rinyálni, hisztizni, azonnal, már tegnapra legyen meg, sőt, tavalyelőttre, az jobb? Közben sok gyerek nem tud majd érettségizni. Na én úgy beperelném a tanárt, aki miatt a gyerekem nem tud rendesen érettségizni, hogy a megemelt fizetését negyven évre előre el is költené. Igen, sajnáljuk a tanártársakat. De sajnáljuk a gyári munkást is. De leginkább a bezárt pszichiátria dolgozóit, mert nekik nincs munkájuk, az ápoltak meg kint tombolnak az utcán…
DörrögZuldán
2023-05-03 at 20:17
Ügyes száj, bár azért megfontolandó …
TS
2023-05-03 at 20:15
Hadházynak rég sitten volna a helye. Vagy jönne szembe vele egy keményebb kerítés… Drótból.
Rezeda Kázmér
2023-05-03 at 20:14
Kedves ál-tárgyilagos Sas elvtárs!
Azok a szivárványos-globalista provokátorok rontják meg ezeket a gyerekeket akik fölhasználják őket nemtelen céljaikra!
(Greta Thunberg-Pankotai”trágár” Lilike, stb.) A normalitás csak védekezik! Ne keverjük a frontokat
TS
2023-05-03 at 20:14
Sas, aki dolgozik, az lakhat is valahol. Bérel lakást. Az én három gyerekem is ezt teszi. Tanultak, jól keresnek, a párjuk sem segélyből tengődik. Na, nem tanári fizetésből élnek.
Minden épkézláb agyú önkormányzat tanári szolgálati lakásokat kellene építenie, ha teheti.
Az nagy vonzerő lehet.
Máskülönben albérletet is alig tud kicsengetni tanárként.
Aztán mehet estig magántanítványokkal bohóckodni, másnap meg irány kipihenten az iskola.
Rakovszky István
2023-05-03 at 20:12
Mit szólna hat(ökör)házi ha egy tüntető csapat az ő kerítését akarná lebontani??
de a tüntetésnek van egy másik vetülete is:
hahazy és társai ezzel nevetségessé teszik, lejáratják magukat, így aztán Gyurcsányék könnyen kiselejtezik őket a politikai életből!!
TS
2023-05-03 at 20:11
Nyeh…., dehogy lesz ezekből gyári munkás. Semmilyen munkás nem lesz. Főleg tanár nem elsz.
víg gyula
2023-05-03 at 20:09
Azta hétszázát!
Sas
2023-05-03 at 20:08
Eszeveszett taktikai hiba ezeket a gyerekeket politikailag megbélyegezni.
Sas
2023-05-03 at 20:06
Azt ép ésszel nem gondolhatja senki, hogy a fiatalok lakásproblémáinak megoldása nélkül hatalmon lehet maradni, illetve , hogy nemzeti kormányzás lehetséges normális lakáspolitika nélkül.Itt az oktatás csak ürügy-kilátástalan a fiatalok lakásügye.Ez az elmebajjal ekvivalens.
TS
2023-05-03 at 20:03
laciba, így van, tán ezért kéne a hatalomnak emberszámba venni a tanárokat, kevesebb lenne az ugatás ebből az irányból. Még kevesebben hallgatnák meg az ugatást. Én sem ugatnék. De kénytelen vagyok, hiszen látom a tanártársaim helyzetét. Meg az oktatásét. Nemsokára már dinamikus 65-70 éves tanerők lesznek a derékhadban. (Helyettesíteni, gyerekprogramot szervezni, azon részt venni óraadóknak egyelőre nem lehet, így minden teher a többiekre hárul).
2001-2004, 2011-14 között volt némi felemelése a tanároknak Klebelsberg Kúnó ideje óta, azóta a córesz. Most pl., ha megkapjuk az EU-s pénzt, akkor felemelkedik a tanárok átlagbére a nemzetgazdasági átlagra. Hoppá. Kemény! 2023-ban. De nem lesz ilyen pénz, tehát marad a megalázó bérezés. Aztán lehet ide írogatni, hogy csak a hülyék mennek tanárnak. Naná, aki szeretné érvényesíteni a tudását pénzben is, az elmegy a gazdaságba, jogásznak, mérnöknek, orvosnak, informatikusnak. De ki fogja képezni a jövő gazdasági szakembereit, jogászait, mérnökeit, orvosait stb.? Ki tanítja meg őket írni-olvasni?
Ez nemzetstratégiai kérdés, mégis úgy bánnak a tanárokkal, mint a kutyákkal a hatalom részéről, tök mindegy, hogy volt-e tüntetni valaki ezekkel a szarháziakkal avagy nem, esetleg otthon végezte a munkáját, javított, készült másnapra, mint ma délután én. Scheissegal.
Apró klón
2023-05-03 at 20:01
Spanyolországban ezek a szivárvány globalisták vannak hatalmon, íme az “eredmény”:
“A progresszivizmus gyakorlatilag minden kulturális teret meghódított Spanyolországban. A televízió a woke-ideológia előőrse, de az audiovizuális szórakoztató platformok, az egyetemek és az iskolai tantermek is azokká váltak, ahol a tanárokat aktivisták váltották fel, a tudásátadás helyett pedig indoktrináció zajlik. Mindezeken az eszközökön keresztül a baloldalnak sikerül közvetítenie az üzenetét, amely gyakorlatilag az egyetlen, amit az átlagpolgár hallhat, ez pedig démonizál és elhallgattat mindenkit, aki szembeszáll a genderideológiával”.-Abascal, VOX.
Annonim
2023-05-03 at 20:01
A Kormánynak azt kell tudomásul venni hogy amig ez a pióca él és mozog,mindig a Kormány ellen fog áskálódni,ha megbolondul akkor is.Nem értem,mélyaltatasban vannak a titkos szolgálat emberei? Ez egy csőcselék,akit Gyurcsány idejèben összeharangozott.Ilyen férget az Isten nem teremthet. Visszakapod búsásan 2026 van,te szemét.
Nyeh....
2023-05-03 at 19:59
Elegem van! Az ilyen agyatlan, semmit nem tudó hülye gyerekekből, akikből jó esetben talán lesz gyári munkás. Azokért miért nem tüntet senki?! Pedig megérdemelnék, de aztán hamar össze is omlana a teljes gazdaság, mert ha túlemelnek, megindul az infláció is, de ehhez persze érteni is kellene, csak akkor tanulni is kéne, de “aztatot” nem akarjuk, csak töncikézni valami zavaros hátterű szervezetek felhívására, akik nem igazán örülnek annak, hogy van itt egy ország, aminek Magyarország a neve. Akinek nem tetszik, húzzon a p.csába innen, azt nekik is jobb lesz, meg nekünk is. Tanulni meg mindegyik kölök tanuljon minél többet, ha jól akar majd keresni. Ne felforgassanak! Hülye szarosok. Négy évet vagytok középiskolában, mire valamit elértek a hülyeségeitekből, titeket már nem is érint egyik se.
Na, nézzük akkor:
Önálló oktatási minisztérium létrehozása
– Azt ez min változtatna? Ettől lesztek okosak majd? Höhöhö 😀
A pedagógus alapilletmény 50 százalékos növelése, továbbá a fizetések összegének évenkénti növelése a KSH által meghatározott inflációs ráta alapján
– Ja, meg mindenki másnak is az országban, de ne sírjon senki, ha beszakad a gazdaság tőle. Senkinek sincs ilyen megoldás. Nem tudom, ezt honnan szopták, de záros határidőn belül csődbe menne az ország. Hülyék vagytok ti bazmeg. 😀 Amúgy, kétlem, hogy ettől jobban fognak tanítani, vagy értelmesebb diákok jönnének ki az iskolából, de az mellékes.. legyen pár f.szkalap, aki k.rvajól keres, a többi meg le van ejtve magasról.
Esélyegyenlőség az oktatásban vagyoni helyzettől és vallási-világnézeti hovatartozástól függetlenül
– Na, akkor tessék a sok libuzit is kitenni, ha valami olyat csinál, meg ne védegesse a f@asz, akarom mondani tasz… érdekes, hogy mindig ezek a libsi sz@rok kell, hogy védve legyenek, a jobbereket ki lehet b@szni, meg lehet róluk cikkezni is minden hazugságot. de ezt egy hülyegyerek, aki nem is tanul, mert tüncizget, nem fogja tudni, mert hülye marad. Én inkább azt javasolnám, az összes külföldi szervezetet tiltsák ki az országból. Felforgatnak, ügynökök, kifelé, látjuk most is, mit művelnek. Állam rendje elleni szervezkedés. Civil a f@szomat 😀
A pedagógusok és a nevelést, oktatást közvetlenül segítők jogállását átalakító törvényi szabályok elutasítása
– Aztán miért is? Hadd dugják bele a szőrös, vén f@szukat a tizenéves fiúk s.ggébe?! Ne legyen semmi bünti érte? Na, hülyék vagytok, aztán különben meg biztos nem jó illatú egy kakis kuki, fúj 😀
A köznevelési és szakképzési intézmények vezetőit a fenntartó csak a diákönkormányzat és a szülő közösség, a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint a közalkalmazotti tanács véleményezése után, indokolási kötelezettség mellett nevezhesse ki
– Azt a diákönkormányzatot már rég meg kellett volna szüntetni, mert egy. senkit nem érdekel az ilyen aktivista lelkű senkiháziakon kívül, kettő: kitermelik a mozgalmárokat, tisztára, mint a KISZ annak idején. Meg van, aki tizenöt évig elnök, egy négyéves egyetemi szakon, emlékszünk 😀 😀
Sztrájktörvény eltörlése
– Én inkább szigorítanám. Állami alkalmazottak, kussoljanak. Ha nem tetszik, csináljon mást. Sőt, ilyen ne is tanítson, mert nem nevelni akar, hanem visszaél a “hatalmával” 😀
Pintér Sándor lemondása
– Miért is? Akkor már monnyonleazórbáninkábbnem?! 😀 😀 De hülyék 😀 😀 😀 De hülyék vagytok ti, bazmeg… Olyan fizetett felforgatók, akikre még Kun Béla is csettintett volna egyet a nyelvével. Vagy simán csak megvezetett birkák. Mit tudtok ti az életről? Semmit. Három év múlva úgy fogjátok szégyellni magatokat a mostani kisiklásotok miatt, hogy nem lennék a helyetekben. Ha nem, akkor meg jobb is, hogy nem tanultatok, hanem megmozdultatok, mert legalább szar lesz a fizetésetek a gyárban. 😀
Sas
2023-05-03 at 19:54
A fiatalok lakásproblémája sem érdekli a kormányt?ÉVSZÁZADOKIG tart normális lakáshoz jutni.A bolond kommunistázás helyett ezzel kellene foglalkozni, vagy akkorát buknak, hogy egyből fel is lehet majd oszlatni a pártot.
Ákos nembéli Ernye
2023-05-03 at 19:53
Kifejezetten emelkedne az oktatás színvonala, ha ezeket a “tanárokat” kivonnák az iskolarendszerből.
laciba
2023-05-03 at 19:52
Az ifjusag felrevezetese es megrontasa a tarsadalmi felforgatas legbiztossabb alapja. Igy lekeltek meg az USA-t.
PG
2023-05-03 at 19:48
Ez már megint csak hecckampány. Egyébként miért a diákokat, (gyerekeket) tolják maguk elé? Nincs merszük kiállni egyenesen? Tehát nemcsak buták, hanem jellemtelen alattomos disznók is. Aztán mit akarnak azzal az építkezéssel? A munkások nem fogják az ő problémáikat megoldani. (Ahhoz valami elmeorvos kellene)
Senki Kornél
2023-05-03 at 19:45
Szégyenteljes “színes forradalom”. Ha ezek lennének hatalomban, már rég Ukrajnát csináltak volna szép hazánkból!
2 ÉNAKI
2023-05-03 at 19:43
Vesztettem? Mondá Gyurcsány! Keverem,kavarom a sz….t. Itt egy kis tüntetés,ha másra nem is jó,de bosszantom a Kormányt. Ördögi mestermű,hibbant elme.
Dezső
2023-05-03 at 19:38
Basszuskulacs!!
Az érthető, hogy mi a franc köze van a diáknak ahhoz, hogy aki őt tanítja annak milyen munkaszerződése van; mennyit keres; milyen jogai vannak??? Mert szerintem a diák az akinek ehhez semmi köze.
Ez majdnem olyan, mintha én (mondjuk) egy raktáros segédmunkás és hasonló bérszinvonalú munkatársaim, azért mennénk ki tüntetgetni, hogy a cégvezetőnek járjon az ingyen ferrári!!!!
Ez egyszerűen nevetséges.
Mint ahogyan az is, hogy a kormány hagyja – és nézi szó nélkül – amint diákokat akiknek a tanmenetet követve az épp aktuális tantárgyat kéne tanulni, helyette a tanárok – de bármilyen civil, vogy politikai szervezet – a tanulás helyett ilyenekre viszik ki!!!
Nagyon kéne már egy komolyabb fellépés kökemény retortiókkal, hogy megtanulják hol a helyük!!!!
Bàstya elvtàrs
2023-05-03 at 19:36
Nem lehetne ezeket az idiotàkat egy kerületben zavarni?! Egy olyan kerületbe, ahol Amugy is tele van ballibsi idiotàval.
Szépen elkeriteni, és egy ballibsi, amolyan dobrev àrnyékkormànyt hagyni.
Semmi, Fidesz, semmi normalitàs.
Én garantàlom, hogy 1 honap utàn, ezek az örjöngö barmok lesznek a legnagyobb fideszesek….
A baj Persze az, hogy ennek a degeneràlt generàcionak halvàny lila göze sincsen arrol, hogyan éltek az emberek a 70-es évektöl egészen 2010-ig.
Sas
2023-05-03 at 19:34
KB.EZER évet dolgozhatnak az önálló lakásért-egészen elképesztő ostobaság , hogy a milliomosokból álló fidesz vezérkar ehhez is statisztál-döbbentesen aszociális a rendszer.
Rolo
2023-05-03 at 19:32
Megint jó sokan voltak???
Mindig ilyen jó sokan legyetek???
Julcsika
2023-05-03 at 19:31
sanyi05
Ki mondta, hogy ezek tanulók???? Csak tüntetők.
Lewy
2023-05-03 at 19:28
A rendőröknek semmit nem kell csinálni, csak egy pár embert bevinni drogtesztre. (Saját tapasztalat: egyszer véletlenül belekeveredtem egy ilyen balos tüntetésbe (arra jöttek, én meg szembe kocsival). Nos, ott mindent láttam….)
sanyi05
2023-05-03 at 19:24
Vajon melyik iskola növendéke ez a két szájtáti, kifestett liba? A tudomány csak úgy süt le róluk!
Csillagtörő
2023-05-03 at 19:23
Érdekes, hogy mindig kiderül a tüntetők felmenői közt fellelhető elvtársi vérvonal…
Orientál
2023-05-03 at 19:20
Ezekből a diákokból csinálnak a balliberális zöld elvtársak élősködő lumpen prolikat.
Karácsony.sk
2023-05-03 at 19:16
Elegem van már a liberálfasiszta anarchista fasztszopókból!
Szlovákiából…..
tarcsa
2023-05-03 at 19:14
Mondjuk annak a szerencsétlen kis trágár lotyónak, valami Pankotai Lilike, elég gyorsan lenyomtam volna a torkán a hangosanbeszélőt. Azért kíváncsi lennék a fiatalok közül hányan tudják mennyit keres egy tanár? Szerintem egy sem. Mint ahogy azt sem, végeredményben mi a lófüttyöt akarnak. Arra is kíváncsi lennék a sétálgató idióták között hányan vannak úgynevezett társadalomtudományi és az ELTE haszontalan szakára járók, ahol a volt SZDSZ még élő néhány szarcsimbókja tanítja őket a semmire és mennyi mérnök, orvos, jogász hallgató van közöttük? Biztos vagyok benne elhanyagolható.
Neandermüller Péter
2023-05-03 at 19:13
Nekem is elegem van ezekből a patkányokból!
csakafidesz
2023-05-03 at 19:09
Azokat a tanárokat akik iskola óra helyett tüntetni viszik a gyereket végleg ki kell rúgni a tanári pályáról!
Ungarn über alles !
2023-05-03 at 19:08
nézem ezt a kimázolt ribancipari nősténykét – háát már most is csak keresve lehetne találni a szájába passzoló kandugót
Zsindelyes
2023-05-03 at 19:05
“Esélyegyenlőség az oktatásban …. vallási-világnézeti hovatartozástól függetlenül” – ennek én is örülnék. Ideje lenne már a sok rohadt vén komcsi tanárt picsán rúgni, mehet velük a libsi felsőoktatási szarjankó is, akik egyetemi tanárnak/dékánnak/stb-nek merik magukat nevezni. És rohadtul le kéne szarni hogy mit mond erre európa vagy akármi.
“Pintér Sándornak lemondani…” ööö, tudnék mutatni pár országot, ahol az érettségin nem csak rendőrök, hanem katonák is vannak, hogy ne csaljanak semmivel sem. Na ez kéne ide is…
TalEle
2023-05-03 at 19:04
Nem szabad engedni semmiben ezeknek a sorosista f@szopóknak! Az ő olvasatukban a “tanszabadság” azt jelenti, hogy Soros ügynökök (LMBTQ/gender aktivisták) taníthassák maszturbálni a kisiskolásokat!
csak ötletelek
2023-05-03 at 19:04
Kéne egy egységes zászló a belpesti “civileknek”, hogy még a hülyék is tudják, hogy ők azok:
legyen a zászlón 7 piros és 6 fehér vízszintes vonal, a zászló bal felső sarkában egy nagy kék négyszög legyen, benne ötven darab ötágú csillaggal.
Javaslom legyen egy központjuk is mondjuk…hasamra ütök legyen mondjuk a Szabadság téren.
Nem ártana egy egységes gasztronómia is: süssenek hamburgert, készítsenek juharszirupot, chipset, kólát.
Ungarn über alles !
2023-05-03 at 19:00
a lajtos-spriccelős autók felvannak töltve ?
Gullwing
2023-05-03 at 18:56
Mit mondjak nekem is elegem van ezekből….