
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) felkérte a 2021/22-es tanévben induló osztályok vezetőit. Az osztályfőnökök a magyar színházi élet elismert személyiségei, akik nagy ambícióval és izgalmas tervekkel várják a megújuló egyetem hallgatóit. Mint hangsúlyozták, az osztályfőnökök a magyar színházi élet elismert személyiségei, akik nagy ambícióval és izgalmas tervekkel várják a megújuló egyetem hallgatóit. Az egyetem Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének vezetője, Bodolay Géza által felkért osztályfőnökök öt osztályt indítanak. Az egyes osztályokat a hagyományoknak megfelelően tíz-tizenöt fővel tervezik – olvasható az intézmény közleményében.
A színházrendező osztályt Vidnyánszky Attila fogja vezetni, a Jászai Mari- és Kossuth-díjas rendező 2013 óta a Nemzeti Színház igazgatója, a magyar színházi élet egyik legjelentősebb alkotója. Osztályfőnöki teendőiben Pataki András, Jászai Mari- és Radnóti-díjas rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója segíti majd. A prózai színész osztály vezetője Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja. Segítője Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, korábban a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, jelenleg a Nemzeti Színház színművésze. Szarvas József és Rátóti Zoltán egyaránt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát, mindketten Kapás Dezső és Horvai István osztályában. Az osztály oktatásában részt vesz majd a Jászai Mari-díjas Méhes László színész, rendező is. A prózai színész osztály gyakorlóhelye, mentorintézménye a Nemzeti Színház lesz. A következő tanévekben induló színészosztályok hasonlóképpen egy-egy színházhoz fognak kötődni, olyanhoz, amely kész és képes a diákok gyakorlati képzőhelyévé válni – áll a közleményben. A színészhallgatók oktatásában Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színész is részt vesz majd, aki szintén Horvai-Kapás tanítvány volt a főiskolán.
A bábszínész osztály vezetője Lénárt András lesz, aki jelenleg is az egyetem óraadó tanára. A bábszínész osztályban tanítani fog többek között Szász Zsolt Blattner Géza-díjas rendező, fesztiválszervező, újságszerkesztő és Fabók Mancsi, akinek bábszínháza különleges színfoltja a hazai bábművészetnek – olvasható a közleményben. A zenés színész osztály osztályfőnöke Kiss-B. Atilla, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója. Munkáját Homonnay Zsolt operett-musical színész, rendező – 2012-ben az Év Musical Színésze – segíti majd, aki színészi diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, rendezői diplomáját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerezte. Énekes színészként számtalan színházban és produkcióban szerepelt sikerrel, mind az operett, mind a musical műfajában Magyarországon és külföldön egyaránt. A képzésben szerepet kap majd Földes Tamás Kaszás Attila-díjas színész, aki szintén a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte színészi diplomáját. A zenés színész osztály mentorintézménye a Budapesti Operettszínház lesz.
A színházi rendezőasszisztens osztály felsőoktatási szakképzésben vesz részt, vezetője Gábor Sylvie rendező, játékmester, a Magyar Állami Operaház rendezőasszisztense. Segítője Péti Krisztina, a Veszprémi Petőfi Színház rendezőasszisztense, színháztörténész. Az SZFE megújulásának első elemeként új oktatási tereket alakítottunk ki, magunk mögött hagytuk a lepusztult, a hetvenes évek szintjén és állapotában levő tantermeket. Megnöveltük a kollégiumi férőhelyek számát, amelyek az eddiginél jóval komfortosabbak lesznek – olvasható a közleményben. A megújítás második lépése az, hogy új színházak és új színházi szakemberek lépnek be az oktatásba, színesítve a képzési palettát – hangsúlyozta az egyetem vezetése. Mint írták, hamarosan a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet és a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által gondozott képzések 2021/2022 tanévre vonatkozó osztályfőnökeinek és oktatóinak neveit is ismertetik. A sajtóban megjelent, vélelmezett oktatói listák és különösen az új oktatókat lejáratni kívánó írások nem tántorítják el az egyetem vezetését az intézmény megújításának szándékától – hangsúlyozta az SZFE vezetősége.
Forrás: MTI/Origo; Fotó: Mandiner
Karcsi bácsi.
2021-01-20 at 09:18
Tüntiző, balhézó, libsi banda tanulja meg mi a munka a becsület ! Francba velük !
Namond
2021-01-20 at 08:58
Vigyék vidékre ezt a kuplerájt!
Hódmezővásárhely, Gyöngyös, Fehérvárcsurgó, Tompa, Kalocsa?
csekk
2021-01-20 at 07:38
Nincs ott vége semminek. Ott maradt a libsi banda is, legfeljebb az elsősöket lehet valamelyest jó irányba terelni.
aladin
2021-01-20 at 07:06
Végre, hogy normális szaktanárokhoz került a szinész és film oktatás. Vége lett a ballibsi begyepesedett tanitásnak.
Írysz
2021-01-20 at 04:34
És GALÁNTAI CSABA PhD (1963) színháztörténész, színházesztéta, egyetemi adjunktus.
Kutatási területei: magyar színház- és bábtörténet, a színházművészet és a bábművészet elméleti kérdései. Ezen területekkel foglalkozó önálló kötetek szerzője, antológiák szerkesztője, számos szakcikk írója.
.
?????????????????????
.
https://www.mmakiado.hu/szerzok/galantai-csaba
Poppy
2021-01-19 at 21:41
Színvonalat kell vinni a libsi viperafészekbe.
Pórász Ármin
2021-01-19 at 21:33
Nincs új a nap alatt. A liberálbolsik ideológiai kiképzőtáboruknak tekintették az SZFE-t. Álljon itt egy aktuális versrészlet Petőfitől:
Petőfi Sándor: Levél egy színész barátomhoz, részlet
”Kenyért keresni színészek leszünk,
Nem a művészet szent szerelmiből,
S haladni nincsen semmi ösztönünk.
“Pártolj, közönség, és majd haladunk,”
Mond a szinész: és az meg így felel:
“Haladjatok, majd aztán pártolunk;”
És végre mind a kettő elmarad.
Nem is hiszem, hogy a szinészetet
Becsülni fogják, míg ez befogad
Minden bitangot, gaz sehonnait,
Kik a világnak söpredékei,
S itten keresnek biztos menhelyet.
Barátom, ez fájt énnekem s neked,
Ez keseríte minket annyira.
Az isten adja, hogy minél előbb
Akképpen álljon szinmüvészetünk,
Amint valóban kéne állnia.”
kovacs tibor
2021-01-19 at 20:39
vegre egy jo hir
Királytigris
2021-01-19 at 20:38
Már csak a tünikéző hallgatóságot kell lecserélni!
Torockó
2021-01-19 at 20:22
Végre talán rendszerváltás lesz ebben a zavaros intézményben is….
Namond
2021-01-19 at 20:21
Vigyék vidékre ezt a kócerájt!
Javasolom a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyt!
Polgar
2021-01-19 at 20:01
Visit is a banda!