„Éljen a kibersztálinizmus! Éljen a Google!”
Tüntetést tart a PestiSrácok.hu szerkesztősége csütörtökön ötkor a Google budapesti irodája előtt. Az ok: az internetes óriás durva kettős mércét alkalmaz portálunkkal szemben. Amíg az újabban influenszerként a fiatalok rokonszenvét kereső, egykori szemkilövető Gyurcsány Ferenc YouTube-csatornája a letiltás után újraindulhatott, addig a PS-nek ezt már nem engedték meg. A PS csatornája egyébként azért került törlésre, mert a belső levelezésben, tehát a nem publikus részben a Google pornográf tartalmat talált. Miután az esetet tisztáztuk, a Google magyarországi képviselője megerősítette, hogy nem követtünk el bűncselekményt. Ezt követően mégis törölték az újonnan indított csatornánkat is. Bár „igazmondó” Gyurcsány Ferenc a Google szerint szintén megsértette az irányelveket, ő mégis folytathatja „szolgálatát” a fiatalok felé.
A legsötétebb sztálini időkre emlékeztet az a véleményterror, amit a legnagyobb internetes szolgáltató, a Google alkalmaz portálunkkal szemben. Pedig már majdnem elhittük a mindenkit egyenlő mércével mérő „kocka” programozó mítoszát, aki a Szilícum-völgy egyik high-tech zugában szerényen meghúzódva őrködik, hogy érvényesüljenek a szabad véleménynyilvánítás morális szempontjai. „Szabadság, egyenlőség, testvériség” – susogták a fák a Silicon Valleyben, mielőtt azonban elandalodtunk volna, kiderült, hogy a szintén letiltott Gyurcsány Ferenc gyorsan újrázhat, a PestiSrácok azonban nem. A katarzis így végül elmaradt a hazai liberális közvélemény számára, pedig fantasztikus érzés lehetett a 444.hu propagandistáinak felsőbbségük és függetlenségük biztos tudatában leírni, hogy ejnye no, azért kicsit durva, amit a Google csinál, de mégiscsak harag és részrehajlás nélkül teszi. A győzelmi jelentéstől a „diplomás liberálisok” szeme meghomályosodott, hangjuk elcsuklott a meghatottságtól: hát mégiscsak igaz az eszme, igaz ügyért harcolunk! Ütemes tapsuk behallatszódott a szerkesztőségbe: Éljen a Google, Éljen a Párt! Aztán a Párt ökle lesújtott és minden visszatért a régi kerékvágásba; kiderült, hogy mégis vannak egyenlőbbek az egyenlők között.
Nem az egyensúly érdekli őket, hanem a hatalom
Mi pedig újra és újra nyugtázhatjuk, hogy a kommunizmus, és továbbfejlesztett változata, a liberalizmus esetében nem a szabadság (értsd: felszabadítunk, ha akarod, ha nem) és az egyenlőség a lényeg, hanem hogy mit mond a Párt, mi a felsőbb hatalom érdeke. Az eszme fölött végül mindig győz az uralkodási vágy. Ezért van az, hogy a kommunizmus és a liberalizmus mind közül a legkövetkezetlenebb világnézetek. A „liberális diplomások” (a hazai politikai életben leginkább a Momentum és a DK berkeiben forgolódnak) számára a véleményszabadság addig terjed, amíg ez a szabadság az ő érveik elfogadtatását jelenti. A másként gondolkodók, akik nem fogadják el például a genderelméletet vagy a homoszexualitást, ők már rémisztő, fehér, keresztény, heteroszexuális képződmények, egyszersmind egy kihalásra ítélt faj, akik nem érdemelnek irgalmat. A lényeg, hogy mindig az a perspektíva a fontos és érvényes, ahonnan ők nézik a dolgokat. A véleményszabadság addig sérül, amíg az általuk éppen támogatott kisebbségek vannak elnyomva; például a munkásság, vagy legújabban egyes szexuális kisebbségek. Azonban ha a keresztény-konzervatívokat vagy a heteroszexuálisokat nyomják el, akkor azt történelmi szükségszerűségnek nevezik. Azzal érvelnek, hogy ezáltal áll helyre az egyensúly a világban. Persze távolról sem az egyensúly érdekli őket, hanem csak a hatalom. Szegény homoszexuálisok és transzneműek! Nem is sejtik, hogy ezeket a lelketlen embereket a legkevésbé sem érdekli az ő sorsuk, ügyük. Csak eszközként tolják őket maguk előtt, hogy leigázzák a többséget. Azonban, ha más kisebbségre lesz szükségük, hogy támadást intézzenek általuk a fennálló rend ellen, akkor ha kell, beáldozzák az ügy érdekében a homoszexuálisokat is. Ugyanis nem az eszme a lényeg, hanem ahogyan Orwell írta az 1984-ben; az állandó (osztály)harc. Újra és újra felemelnek egy-egy kisebbséget, hogy ráuszítva őket a többségre ők kerekedjenek felül.
Ki is a propagandista?
Arthur Koestler Sötétség délben című regényében Ivanov, a kihallgató tiszt a következőket mondja a feláldozásra szánt hithű bolseviknak, Nyikolaj Rubasovnak, akinek rá kell döbbennie, hogy az eszme, amiért harcolt, nem fontos, csak a Párt hatalma a fontos:
Megengedhetetlen, hogy az ember az érzelmek metafizikai kuplerájának nézze a világot. A mi számunkra ez az első parancsolat. Rokonszenv, lelkiismeret, undor, kétségbeesés, bűntudat és engesztelő áldozat a mi számunkra egyaránt viszolyogtató kurválkodás... A magunkfajta ember számára nincs is ennél nagyobb kísértés: lemondani az erőszakról, bűnbánatot tartani és megbékélni a lelkiismeretünkkel. Isten kísértései mindig sokkal veszedelmesebbek voltak az emberiség számára, mint a Sátán incselkedései. De amíg a káosz uralkodik a világban, addig Isten anakronizmus: és minden, a lelkiismeretünkkel kialkudott kompromisszum nem más, mint árulás.
Koestler azok után írta meg a Sötétség délbent, hogy rájött: az a kommunizmus, amiben hitt, hazugság. Csak a Párt a fontos, az ahhoz való hűség számít, semmi más. A társadalmi igazságosság és az egyenlőség jelszavai csak lózungok, propaganda. Ami viszont a propagandán kívül esik, illetve ellentmond annak, azt a Párt lelkiismeret-furdalás nélkül likvidálja. A zsidó származású Koestler a sztálinizmus nyers valóságáról rántotta le a leplet. A korszak egyik legszakavatottabb történésze, Kun Miklós azt írja:
Sztálin önmagát propagandistának tartotta, a lenini időszakból megmaradt több iratban is újságíróként, propagandistaként jelölte meg saját foglalkozását. 1952-ben, halála előtt pár hónappal egy tanácskozáson úgy fogalmazott, hogy a hatékony állami propaganda alapja egy központi pártlap, a Pravda kell legyen, amelyből minden más helyi újságnak tájékozódnia kell.
Emellett Sztálin fontosnak tartotta a belügy alá rendelt cenzúra-apparátust, és egy olyan propaganda-hálózat fenntartását is, amelynek tagjai a Szovjetuniót járva mindenütt előadásokat tartottak. Így sikerült monopolizálni az információt, a népbutítást. Sztálin nevéhez a náci, goebbelsi módszerekkel párhuzamosan kifejlődő, „nagyon magas színvonalú” propaganda köthető. Sztálin propaganda-apparátusának legfontosabb szervezete a Glavlit névre hallgató hivatal volt. Ebben a szervezetben 525 cenzor dolgozott. Feladatuk az volt, hogy szertejártak a Szovjetunióban, és azokat az anyagokat, írásokat, amelyek nem feleltek meg a Párt által lefektetett irányelveknek, vagy veszélyesnek tartottak a hatalomra nézve, megsemmisítették, ha úgy tetszik, törölték.
Pont úgy, ahogyan azt manapság a Google és a Facebook teszi! Leleplező erejű volt ebből a szempontból a tavalyi önkormányzati választási kampány, amikor a legnagyobb közösségi portál a balliberális oldalt innovatív módszerekkel segítette, ezzel szemben a másik oldal üzeneteit, hirdetéseit sok esetben vagy nem engedte megjelenni, vagy késleltette a megjelenést.
