Pesti Srácok

Élni és meghalni sem könnyű Miskolcon, ahol 211 százalékkal drágulhat az urnás temetés

Élni és meghalni sem könnyű Miskolcon, ahol 211 százalékkal drágulhat az urnás temetés

Botrányos hangulat uralkodott a borsodi megyeszékhely legutóbbi közgyűlésén, ahol kiderült, hogy drasztikusan megemelik a közétkeztetési, a parkolási és temetkezési tarifákat. A helyi Fidesz–KDNP több empátiát követel a szociálisan érzéketlen baloldali városvezetőktől, akik miközben megszorításokkal sanyargatják a lakosságot, az önkormányzati cégek vezetőinek és a politikusokból verbuvált felügyelőbizottsági tagoknak a tiszteletdíját duplájára, sőt, esetenként triplájára emelik. Nemcsak a Fidesz–KDNP szállt szembe a csütörtöki vitán a város vezetőivel, hanem saját szövetségeseik is; baloldali képviselők sora szavazott nemmel a polgármester és az alpolgármesterek fizetésének megemelésére.

Heves viták zajlottak csütörtökön a miskolci közgyűlésben, ahol a szivárványkoalíció több tagja is keresztbe tett a baloldali városvezetésnek. Nem először szálltak szembe Veres Pál polgármesterrel a saját szövetségesei.

– emlékeztetett rá Hollósy András, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője, szóvivője pénteken, a kormánypártoknak a közgyűlési vitáról szóló miskolci sajtótájékoztatóján.

PestiSracok facebook image
A miskolci Fidesz–KDNP ellenzi a brutális megszorításokat. Fotó: Miskolci Fidesz

– részletezte Hollósy András, aki kiemelte: a kormánypártok helyi frakciója elutasította, hogy az embereket sújtó brutális megszorítások és díjemelések mellett jelentős fizetésemelést szavazzanak meg maguknak az inkompetens városvezetők. A szóvivő rámutatott arra is, hogy Veres Pálék az infláció mértékét legalább kétszeresen, bizonyos esetekben négyszeresen is meghaladó mértékben, drasztikusan emelik meg a városi gyermek- és szociális intézményekben fizetendő közétkeztetési tarifákat. Mindemellett az autósokat is megsarcolják, hiszen a zónás és kombinált parkolóbérletek ára átlagosan huszonöt százalékkal emelkedik.

Itt élni és meghalni is nagyon költséges

A temetkezési szolgáltatások összköltsége pedig csaknem harminc százalékkal kerülhet majd többe, ám ha a sírhelyek és urnafalak megváltásának új árait vesszük górcső alá, akkor egészen döbbenetes számokat kapunk. Az érzéketlenségnek és ízléstelenségnek sincs határa: ezt mutatja a temetkezési tarifákról szóló javaslat, amelynek tükrében bizonyos esetekben többszáz százalékos áremelkedés várható.

– ismertette a mellbevágó számokat Kovács László, a kereszténydemokraták önkormányzati képviselője, aki több empátiát követelt, és arra kérte a baloldalt, hogy ne húzzanak csillagászati hasznot az emberek halálából, a gyászoló hozzátartozók fájdalmából.

A momentumos alpolgármester, Szopkó Tibor nem tartja drámainak a sírhelyek és urnafülkék árának drasztikus emelését. Fotó: minap.hu

A mometumos alpolgármester, Szopkó Tibor viszont nem tartotta irreálisnak a sírhelyek és urnafülkék áremelkedésére vonatkozó javaslatot. Úgy vélekedett, az előterjesztés a fenntarthatóságról szól, a szolgáltatás színvonalának megtartásával.

– hangsúlyozta Hollóssy András, aki arra is rámutatott, hogy már nemcsak a kormánypártok, hanem a baloldal egy része is ellenzi a kisembereket kisemmiző, a politikai ejtőernyősök zsebét pedig irreálisan magas összegekkel kitömő, abszurd városvezetői politikát.

Kiemelt kép: minap.hu/Mocsári László

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.