Pesti Srácok

Elon Musk bíróság elé áll: beperelték a részvényesei

Elon Musk bíróság elé áll: beperelték a részvényesei

A SolarCity 2016-os felvásárlása miatt idézték bíróságra Elon Muskot, miután befektetők beperelték, azzal gyanúsítva, hogy Musknak és családjának nagyobb haszna volt a tranzakcióból, mint a Teslának, amely megvette a céget. A tét nem kicsi: a milliárdos saját vagyonából akár kétmilliárd dollárt is kifizethet, amennyiben a részvényesek nyerik a pert.

Elon Musk lesz az első tanú, akit meghallgatnak a bíróságon a SolarCity 2016-os felvásárlásával kapcsolatban, amiért akkor 2,6 milliárd dollárt fizetett a Tesla. A befektetők nemcsak Muskot, de a Tesla teljes igazgatóságát beperelték. A részvényesek állítása szerint a tranzakció tisztességtelenül gazdagította a Musk családot, akik a legnagyobb tulajdonosok voltak és nem hozták nyilvánosságra az összes vonatkozó részletet a felvásárlással kapcsolatban. Tavaly az igazgatóság többi perbe fogott tagja megegyezett a Tesla-részvényesekkel, nem ismerték el a jogsértést, de 60 millió dollár kifizetésében megállapodtak. Egyedül Musk nem volt hajlandó megállapodni, helyette a bíróságot választotta – írja a Portfolio a CNBC értesülései alapján.

A SolarCity-ügyben a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy Elon Musk esetében fennállt-e összeférhetetlenség, ami miatt előfordulhatott, hogy nem méltányos módon járt el a SolarCity felvásárlása során. Vagyis a kérdés, hogy vajon a Tesla részvényeseinek legjobb érdekeinek megfelelően cselekedett-e és hogy közölt-e minden információt a többi részvényessel, amiről tudniuk kellett. Akkoriban Musk 22,1 százalékos részesedéssel rendelkezett a Teslában, a SolarCityben pedig 21,9 százalékos tulajdonrésze volt. A SolarCity felvásárlása egyfajta mentőakció volt, az igencsak tőkeintenzív napelempiacon tevékenykedő vállalat égette a készpénzt akkoriban.

A milliárdos azzal védekezik, hogy annak idején teljesen visszavonult a tárgyalásoktól. Musk ügyvédei azzal érvelhetnek a tárgyalás során, hogy nem sérültek a Tesla-részvényesek érdekei, hiszen az árfolyam azóta száguldott: 2016. június 21-én, amikor a Tesla bejelentette, hogy ajánlatot tesz a SolarCityre, 44 dollár alatt álltak a részvények, most pedig közel 657 dollár a papír úgy, hogy tavaly volt egy 5:0 arányú részvényfeldarabolás. Ráadásul a részvényesek elsöprő mértékben a felvásárlás mellett szavaztak. Ha a kisrészvényesek nyernek a SolarCity-ügyben, akár 2 milliárd dollárt is fizethet Musk a magánvagyonából.

PestiSracok facebook image

Nem ez az egyetlen peres ügy Musk és a Tesla életében: többek között a vezérigazgatói fizetése miatt is perbe fogták a Tesla alapítóját, valamint a cég pénzügyi kimutatásai miatt szövetségi nyomozások folynak. 2018-ban az amerikai pénzügyi felügyelet is megbírságolta egy Twitter-poszt miatt, akkor Musk és a Tesla is 20–20 millió dollárt fizetett.

Forrás: Portfolio; Fotó: MTI/AP/Jeff Chiu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.