Budapest az egyik legszebb város a világon, mostanában azonban mégis úgy érezhetjük, mintha egy kicsit megkopott volna a fénye. Bár közel egy évig üresek voltak az utcák, így is érezhetően koszosabbak a közterületek, a „méhlegelő” pedig már nem csak az útszéli gazosban nő, hanem az alig néhány éve felújított, térkövezett tereken is. Ez ellen pedig gyakran a kerületi polgármestereknek is csak korlátozott eszközeik vannak, hiszen a forgalmas közterületeknek jellemzően a főváros a fenntartója, így azok gondozásáról is a főpolgármesternek kell(ene) gondoskodnia. Erre a sorsra jutott a turisták által is közkedvelt Vörösmarty és a Podmaniczky tér is, amelyek annyit romlottak Karácsonyék nemtörődömsége miatt, hogy az V. kerület polgármestere hivatalos levélben kérte a főpolgármestert, inkább adja kerületi gondozásba a két területet, hogy így megmeneküljenek a teljes enyészettől.
Általános közmegegyezés, hogy az V. kerület a pesti oldal ékszerdoboza, rengeteg építészeti és kulturális értéket képviselő városrész. Ennek megfelelően mindig is rendezett, tiszta köztereken sétálhattak a budapestiek, aminek az utóbbi időszakban különösen nagy értéke van, hiszen a környező, baloldali vezetésű kerületekben szemmel – és akár orral – érzékelhetően romlott a köztisztasági helyzet az utóbbi két évben. Ezzel szemben a Belvárosban továbbra is rendezett és vonzó környezetet teremt a Szentgyörgyvölgyi Péter vezette önkormányzat, ahol csak teheti, azonban nem mindenhol teheti.
A főváros jellegzetessége ugyanis, hogy attól még, hogy egy közterület az adott kerületen belül található fizikailag, még nem biztos, hogy a kerület a fenntartója, sőt, a forgalmasabb utak, terek, valamint ezek környezete jellemzően városszerte fővárosi fenntartású, vagyis karbantartásukért a főpolgármester felel, nem a kerületi önkormányzat.
Ilyen terület az V. kerületben a Vörösmarty tér és a Podmaniczky tér is, amelyeket még a Tarlós-érában újított fel a Belvárosi Önkormányzat, és azóta is kedvelt célpontjai a budapestieknek és a turistáknak egyaránt. A felújítással a zöld felületek és a terek épített részei is látványos kialakítást nyertek, amellyel illeszkedni tudtak a Belváros gazdag épített örökségébe. A területet azóta is a főváros „gondozza”, igencsak látványos eredménnyel. A két tér ugyanis indokolatlanul lepusztult ezalatt a rövid idő alatt:
A szűk két év alatti lepusztulás láttán az V. kerület fideszes polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter levélben fordult Karácsony Gergelyhez, és arra kérte a Fővárosi Önkormányzatot, hogy adják inkább kerületi gondozásba az említett területeket. A főváros azonban nem csak a fenntartási kötelezettségét veszi igencsak lazán, hanem még arra is képtelenek voltak az utóbbi egy évben, hogy rábólintsanak a Belvárosi Önkormányzat javaslatára, amelynek értelmében nem kellene többé a két tér fenntartásával bajlódniuk. A Belvárosnak azonban egyre sürgetőbb lenne, hogy Karácsonyé abbahagyják a tétlenkedést, a két tér állapota ugyanis rohamosan romlik. Ezért Szentgyörgyvölgyi ismét megkereste Karácsonyt, a levelet pedig közösségi oldalán is elérhetővé tette. A bejegyzésében a polgármester úgy fogalmazott:
A Belváros Önkormányzata 2019-ben teljesen megújította a két teret, amelyek kezelése azóta is Főváros Önkormányzatának a feladata lenne. A számos üzemeltetési hiányosság miatt – mint a piszok, a kiégett növényzet, az elhanyagoltság – idestova egy éve kérem már a Fővárost, hogy Belváros Önkormányzata gondoskodhasson ezekről a terekről. A Vörösmarty tér vonatkozásában elutasítást, a Podmaniczky tér kapcsán még csak választ sem kaptam. Rendíthetetlenül azon dolgozom, hogy úgy ápolhassuk ezeket a területeket, ahogy az a belvárosiakhoz, a Belvároshoz méltó.
Karácsonyék tehát nemcsak a munka elvégzésére voltak képtelenek, de még azt sem hagyják, hogy más eleget tegyen a fenntartási kötelezettségnek a kerületben élők érdekében. A Belvárosi Önkormányzat ugyanis lassan egy éve szeretné gondozásába venni a két teret, hogy megmentse azokat az enyészettől. Kérdés, hogy a főváros hajlandó lesz-e engedni, hogy a kerület elvégezze helyettük a munkát, vagy esetleg a lekövezett terekből is méhlegelőt csinál Karácsony kis zöld csapata.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS