Pesti Srácok

Eltemették Tompos Kátyát

null

A napokban végső nyugalomra helyezték Tompos Kátyát a Farkasréti temetőben. A színésznő május 31-én halt meg hosszan tartó betegség után. Családjának kérésére temetése nem volt nyilvános.

Tompos Kátyát a napokban a Farkasréti temető 31-es parcellájában kísérték utolsó útjára – írja a Blikk. A lap szerint pár nappal ezelőtt kerülhetett sor a búcsúztatóra. A síremléken többnyire fehér rózsákból álló koszorúk voltak, az egyik szalagon a színésznő édesanyja üzent a lányának egy idézettel.

Kálnási Anikó, Tompos Kátya menedzsere és jóbarátja korábban elmondta a lapnak, hogy a családtagok kérésére nem volt nyilvános a temetés, csak a szűk család, a barátok és a kollégák vettek részt rajta.

– fogalmazott Kálnási Anikó.

Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. Édesanyja orosz származású. Gimnazista korában néhány évig Földessy Margit stúdiójába járt. 2001 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett–musical szakára járt. 2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét. Az egyetem elvégzése után 2005–2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007–2008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mesehangjáték főszerepével. Énekes szerepei is különösen figyelemreméltóak. Fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze, amely varázslatos zenei utazás Angliától Oroszországig, angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven énekelt dalok.

Munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.

(Index / Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)
PestiSracok facebook image