Intravénásan fecskendezett be pácienseinek engedély nélküli szert egy 71 éves budapesti orvos, akit a rendőrség emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettel gyanúsított meg. A betegek vérnyomás problémával mentek a doktorhoz, akiről a pesterzsébeti piacon hallottak.
A feljelentést két nő tette 2016 februárjában, amikor egy budapesti magánrendelőben Dr. P. L. Gy. egy olyan koleszterincsökkentő injekciót adott be a 74 és a 77 éves nőnek, amely semmilyen klinikai vizsgálatra, vagy forgalomba hozatalra vonatkozó engedéllyel nem rendelkezett. A „koleszterin-ellenes antitest” nevű oltást a 71 éves orvos intravénásan adta be a pácienseknek, akik ezért fejenként 120 ezer forintot fizettek – írja a Police.hu. A betegek vérnyomás problémával mentek az orvoshoz, akiről a pesterzsébeti piacon hallottak. A tanúk egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a kezelések után semmilyen pozitív hatást nem tapasztaltak, ezért fordultak a rendőrséghez. A nyomozás során kiderült, hogy ugyanez a doktor két másik embernek is adott be ebből az injekcióból. A budapesti nyomozók a napokban befejezték az ügyet, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték tovább az illetékes ügyészségnek.
PS/Police Fotó:24.hu
J57
2017-06-03 at 11:54
MENGELE II.nem náci orvos ez is?
khm
2017-06-03 at 11:42
A második világháború utáni orvosok között,elég sok ilyen volt.
Nem is mert az emberek jó része hozzájuk fordulni. Féltek,hogy visszakapják a mengele kísérleteit.
Károly
2017-06-03 at 11:28
Valóban orvos az illető????????????????????