Pesti Srácok

Emberkereskedelem miatt nyomoznak a Lakatos Márk-ügyben

Emberkereskedelem miatt nyomoznak a Lakatos Márk-ügyben

Az ügyészség is megerősítette, hogy emberkereskedelem bűntettének gyanújával zajlik a nyomozás Lakatos Márk botránya ügyében. Lakatosról egy korábban állami gondozott fiú állította azt, hogy évekkel ezelőtt „kiközvetítették“ a stylisthoz, aki a lakásán fajtalankodott vele.

A hatóságok is megerősítették a korábbi értesüléseket, miszerint a Lakatos Márk-féle botrányban emberkereskedelem gyanúja miatt rendelték el a nyomozást. Az ügyészség a Magyar Nemzetnek adott válaszában ugyanis megerősítette, hogy az eljárás „emberkereskedelem bűntettének gyanúja miatt – felderítési szakban – van folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon”. Gyanúsítottakat még nem hallgattak ki a nyomozók.

Amint a Magyar Nemzet összegezte, emberkereskedelmet az követi el, aki mást elad, megvásárol, elcserél, ellenszolgáltatásként átad vagy átvesz, illetve kizsákmányolás céljából szállít, elszállásol, elrejt vagy másnak megszerez. Mindez alapesetben csak néhány év szabadságvesztéssel büntetendő. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a Lakatos-ügyben ennek a minősített esete állhat fenn, hiszen az állítólagos áldozat még nem volt tizennyolc éves, így az elkövetők akár tíz évet is kaphatnak.

A Lakatos-üggyel kapcsolatban bővebben ITT tájékozódhatnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.