Pesti Srácok

Ennyi volt: megszüntették a nyomozást az SZDSZ csalási ügyében

Ennyi volt: megszüntették a nyomozást az SZDSZ csalási ügyében

Megszüntette az SZDSZ csalási ügyében évekkel ezelőtt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A korábbi gyanú szerint az Országgyűlésből 2010-ben kiesett liberális párt csaknem félmilliárd forint adósságot halmozott fel, amit aztán nem fizettek vissza. Gyanúsítottat a rendőrség négy év alatt sem talált, így ez az ügy is a kukában landolt. A felelősök pedig köszönik, jól vannak.

Megszüntette azt a különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt folyó nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), amit még az egykori SZDSZ tartozásai ügyében rendeltek el négy és fél évvel ezelőtt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Fővárosi Főügyészség. Ezzel az úgynevezett „elszámoltatás” újabb emblematikus ügye hasalt el, a felelősök pedig köszönik, jól vannak.

Ahogy azt már többször megírtuk, az SZDSZ még 2008-ban vett fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) ingatlanvásárlásra. A pártnak a pénzintézet csaknem 415 millió forintot folyósított állami kezességvállalással, ám a szabaddemokraták szinte egyáltalán nem törlesztették a kölcsönt. Az MFB 2010 végén mondta fel a fizetni elfelejtő párt szerződését, ezután került végrehajtás alá 26 ingatlan. Kiderült az is, hogy a liberálisok az elemi ingatlanvásárlási szabályokat sem tartották be, ezért az állam nem érvényesítette kezességvállalását. A párt az állami hitel mellett komoly közüzemi tartozásokat is felhalmozott, de nem fizetett a politikai hirdetésekért sem. Lázár János, egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter 2015 márciusában számolt be róla, hogy addig az SZDSZ 14 ingatlanját értékesítették összesen 211 millió forintért, és további 12 ingatlan vár eladásra, becsült értékük akkor 329 millió forint volt. Később az egykori kormánypárt tartozása felkúszott csaknem 500 millió forintra.

Négy és fél éve indult a nyomozás

PestiSracok facebook image

Az SZDSZ tartozásai ügyében 2014 márciusában indult nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt. Az eljárás megjárta a BRFK-t, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyszer már lezárta az ügyet, ám a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 2015 áprilisában felülbírálta a megszüntető határozatot, mert úgy találták, a nyomozás lezárása idő előtti és megalapozatlan volt. Az ügyészség egy korábbi tájékoztatása szerint különösen gyanús körülmény, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2012 augusztusában az SZDSZ gazdálkodásának ellenőrzésekor készített jelentésében megállapította, hogy a hitellel érintett ingatlanok közül négy olyan településen található, ahol a liberálisok pártszervezete nem is működött.

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.