
Amennyiben a török kormány nem változtat határozottan az irányvonalán, a jelenlegi körülmények között nem folytatódhat Törökország uniós csatlakozási folyamata – áll az Európai Parlament által szerdán elfogadott jelentésben. A jelentést megszavazó képviselők hangsúlyozták: Törökország továbbra is uniós tagjelölt, NATO-szövetséges és kulcsfontosságú partner a biztonság, a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok, valamint a migráció terén, azonban elvárják a török vezetéstől a demokratikus értékek, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartását, valamint az uniós jogszabályok, elvek és kötelezettségek betartását.
A képviselők azt szorgalmazzák, hogy Ankara és az EU mozduljon el a szorosabb partnerség felé, és találjon hatékony keretet az EU-Törökország kapcsolatok számára. A jelentés sürgeti Törökországot, hogy további késedelem nélkül ratifikálja Svédország NATO-tagságát.
Az uniós testület üdvözölte, hogy Törökország az ENSZ Közgyűlésében megszavazta Oroszország Ukrajna elleni háborújának elítélését, valamint megerősítette az ország szuverenitása és területi integritása melletti elkötelezettségét, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy Ankara nem támogatja az ENSZ keretein kívüli szankciókat. A jelentés elismerte, hogy Törökország fogadja be a világ legnagyobb, közel négymillió fős menekült népességét.
MTI
Facebook hozzászólás
sorry
2023-09-14 at 19:54
Törökország Európára engedi a menekült táboraiban élő pár millió migránst, aztán kapkodhat levegő után Európa.
Egon samu
2023-09-14 at 17:50
Magyarul: a törökök még nem eléggé korruptak, nem elég buzik, nem eléggé öngyűlölők, nem háborúznak eleget, nem hagyják magukat jogfosztani és kisemmizni.
Bezzeg az ukranácik….
csakafidesz
2023-09-14 at 12:45
“.. elvárják a török vezetéstől a demokratikus értékek, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartását, valamint az uniós jogszabályok, elvek és kötelezettségek betartását.”
———————————————————————————————–
Ismerős szöveg. Mi a lópikula az a “demokratikus érték”? Melyek az “uniós elvek”? (Vannak egyáltalán elvei Ursulának?)
Ponty Kelemen
2023-09-14 at 05:44
Az EU/USA páros az új Szovjetunió.
2 ÉNAKI
2023-09-13 at 20:38
Ez egy harapófogó. Nem.biztos,hogy eléritek Erdogánnál,amit akartok.Megvagytok bolondulva a Svédek nató tagságával.
Királytigris
2023-09-13 at 20:21
Tehát Ukrajna EU-s csatlakozásra “kész”, Törökország meg “nem”… Röhejes!
Királytigris
2023-09-13 at 20:20
Addig szarakodik az EP a törökökkel, amíg a törökök megnyítják az európai határukat a migránsok előtt…. azok meg több millióan tartózkodnak Törökországban.
Vagy lehet, hogy az EP direkt erre játszik?
Ungarn über alles !
2023-09-13 at 19:54
nemtom’ emlékszik-e a fasiszta csürhe arra, amikor a választások előtt Erdogán, ott a német nagyvárosokban igazította el a honfitársait hogy mitévők legyenek – hallgattak is rá …úgy-hogy nem kell a náci eszeket és óhajokat osztogatni
Teddy
2023-09-13 at 19:52
Erdogán helyében már nyitnám is a kapukat!
Orientál
2023-09-13 at 19:42
Balliberális zöld diktatúra miatt az EU-val csak a minden nemzetközi követelményeket megszegő diktátor Zelenszkijáket szeretnék minél előbb eu-s tagnak felvenni egyes balliberális zöld politikusOK aztán Zelenszkijék ÉLŐSKÖDNÉNEK A TÖBBI EU-S ORSZÁGON.
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 19:04
Ukrajna ezzel szemben EU érett. Kivétel nélkül minden feltételnek megfelel.