BÚÉK!

Bevallom: egy ideje kerülöm a szilveszteri féktelen dínomdánomokat, hangoskodásokat. Ellentétben a karácsonnyal, amelyben tagadhatatlanul megvan a lelki emelkedettség, a családi meghittség, a szilveszteri mulatságok számomra már fárasztóvá váltak. Különösen, hogy orvosi tanácsra és asszonyi intésre hallgatva próbálok mérsékelten vigadozni. Holott közben jól tudom:

„

mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen, mert a langyosat kiköpi

az

Isten

”,

s azt is, hogy

„csak az igaz, ami végtelen, minden véges megalkuvás”

. Igen, örülni, vigadozni csak teljes mellszélességgel, szívvel-lélekkel, önfeledten és tiszta lelkiismerettel lehet, illetve csak így érdemes. Lesz-e okunk örömre az új esztendőben? Feltehetőleg sokakat érdekelne a válasz, amikor mérlegre teszik az éppen elmúlt esztendőt, s a soron következő kilátásait latolgatják. Már ha kedvük szottyan ilyen hiábavalóságokkal foglalatoskodni. Ment-e általunk, illetve mehet-e a soron következő évben a világ elébb? Ez az a kérdés, amelyet rendre felteszünk minden év fordulóján, aztán vagy válaszolunk rá, vagy nem. Többnyire nem... Pedig bizony fontos lenne tudni, majd tudatosítani, hogy a nemzet, amelyhez tartozónak tudjuk, valljuk magunkat éppen milyen állapotban leledzik, hogy a közösség, amelynek tagjaként éljük napjainkat éppen emelkedő vagy hanyatló pályán van-e. Örömmel, elégedettséggel tölt el minden épeszű magyar embert, hogy az anyaország felemelkedőben van. Nemcsak a bővülő gazdaságra lehetünk büszkék, hanem az élet egyéb területein észlelhető fejlődésre is. Igen – a CEU-ért hisztiző ballibbantak bosszantására! –, még az oktatásban és az egészségügyben is. Ami a legfontosabb: a szellemi, lelki, erkölcsi értelemben egyaránt erősödő Magyarország egyben szilárd támaszt is jelent az elszakított területeken élő nemzetrészek számára. Ennyi pénzt még soha, egyetlen kormányzat sem fordított a határon túli magyarság fennmaradását garantáló intézményrendszerének fenntartására. Az ők, a mi felelősségünk, hogy miként gazdálkodunk vele, hogy miként sáfárkodunk a tálentumainkkal. Végezetül: mit kívánhatnék magunknak, a hozzám hasonló módon gondolkodóknak az új esztendőre? Azt, hogy sose legyen rosszabb évünk, mint amilyen a tavalyi volt! A magyar kormánynak meg méltó ellenzéket, mert ami most van, azt sem méltónak, sem ellenzéknek nem lehet nevezni. Nekünk, erdélyieknek pedig a megreformálhatatlannak bizonyult RMDSZ helyett valamiféle alternatívát. BÚÉK!