Történelemhamisítástól temetőlopásig

Igen, itt bármikor bármi megtörténhet, sőt, annak az ellenkezője is... Feltéve, ha valakik úgy akarják. És már miért ne akarnák, ha akarhatják? Jogállamról, jogbiztonságról ilyen körülmények között természetesen szó sem lehet. Pedig folyton ezt hangoztatják. Azt hiszik, ha papagájként ismételgetik, el is hiszik nekik. És már miért ne hinnék, ha mindeddig mindent elhittek nekik, a legordasabb hazugságokat is? Ki tudná eldönteni: kié a nagyobb bűn, azé, aki hazudik, vagy azé, aki bátorítja a hazugságot? Mert, hogy mindkettő bűn, az tagadhatatlan. Még a mai, mindent relativizáló világunkban is.

Mi mondatja velem e keserű szavakat? Az eset, ami manapság történt meg velünk, erdélyi magyarokkal: a székelyföldi Hargita megyével határos moldvai Bákó megyében lévő Dormánfalva úgy döntött, birtokába veszi a székely megye területén fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye nevű településen található magyar katonatemetőt, hogy abba – fogózzanak meg! – román katonai temetőt “ültessen”, első és második világháborús emlékművet állíttasson. Jelzem: egy olyan katonatemetőbe, amelyben egyetlen román katona sem nyugszik! Dehát mit számít az? Mit számít a történelmi valóság, ha nem a múltban hősi halált haltak emlékét kell ápolni, hanem a mának üzenni. Mit is? Nem mást, mint azt, hogy ha akarják, akár ezt is megtehetik.

A vae victis alapján a magát győztesnek tekintő mindenre feljogosítva érzi magát. Eddig csak történelmet hamisított, most már temetőt is lop. Egyértelmű: számára nem létezik más, mint az erőből, erőszakból fakadó jog. Az ököljog. Beteges elfogultság, a tények hamis, na jó: kreatív módon történő értelmezése szükséges ahhoz, hogy ezt megtehessék.

Ki merészel itt ezek után – és milyen alapon – nemzetközi jogról, netán történelmi megbékélésről beszélni? Legfennebb európai értékekről, mert az – mint megtapasztalhattuk – úgysem jelent semmit...

Mi következhet még ezek után?